Horváth Attilának a szigligeti strand az egyik kedvenc helye. Leparkol a kerítés melletti csendes szakaszon lépcsős hátú Suzukijával, hátrahajtja az anyósülést és a hátsó ülést, majd a csomagtér felől betol az autóba egy kemény matracot. Előre megágyaz, hogy ne kelljen sokat pakolgatnia éjszaka, amikor nyugovóra tér. Utcai ruhájára húzza zöld neoprénöltözékét, kezébe veszi huszonkét éve vásárolt hoszszú fémkereső botját, nyakába akasztja a hozzá tartozó műszert, vállára veti az iszapkiemelő fémlapátot, aztán komótosan lépdel a víz felé. Ami ezután következik, kétségtelenül nem tartozik a látványos műveletek közé. Este kilenctől éjjel két óráig centiről centire haladva tapossa az iszapot a hol derékig, hol mellközépig érő vízben. Amikor berreg a készülék, odalép a lábával, majd a kanállal lenyúl az ismeretlen fémtárgyat rejtő iszapért. Többnyire rozsdás söröskupakot, horgászólmot szed föl. A réz, ezüst és arany érzékelésénél magasabb hangot ad a készülék, de ilyet ma már alig hallani. Ám ezen a viharos, szemerkélő esős júliusi napon szerencséje volt Horváth Attilának. Éjfél után néhány perccel egy vékony női aranygyűrűre csipogott rá a fémkereső detektora.
– Úgy gondoltam, ha a tengerparton megy, miért ne menne a balatoni strandokon. 1989-ben vásároltam meg a készüléket Bécsben százhetvenezer forintért. Ötvenszázalékos rokkantnyugdíjasként a kaposvári húskombinátban dolgoztam hőközpontkezelőként, nagy érvágást jelentett ennyi pénzt összeszedni. Egy kollégám is beszállt az üzletbe, jó ideig eljárt velem ezüstöt, aranyat keresni, természetesen részesült a szerzeményekből is.
Horváth Attila Kaposváron született, karosszérialakatosnak tanult. Az első gyermek születését követően elköltöztek Dunaújvárosba, mert ott könnyebben jutottak lakáshoz. A férfi a Dunai Vasműben dolgozott olvasztárként, majd darusként. Több másodállása is volt, hol vagont rakott, hol régészeti feltárásokon ásott. A nyolcvanas évek közepén a vasműben gerinctöréses balesetet szenvedett, úgy volt, hogy tolószékbe kerül, de ez szerencsére nem következett be. Elvált, újranősült. Első házasságából három gyermeke született, második felesége is három gyermeket hozott a házasságba. Tíz-egynéhány éve Kaposvárról kiköltöztek Nagybajomba, ahol élelmiszerboltot nyitottak. Mivel velük élő édesanyja elhunyt, majd a gyermekek is kirepültek a házból, feleségével úgy döntöttek, nevelőszülők lesznek. Immár nyolc éve gyakorolják.
– A második feleségem tudomásul vette aranykereső hobbimat. Elsősorban a Balatonhoz járok, de a Velencei-tónál, a Szelidi-tónál is próbálkozom. Velencére akkor megyek, ha Dunaföldváron élő öcsém is csatlakozik hozzám.
– Megéri?
– Talán én voltam az első az országban. A kilencvenes évek elején már két-három kollégáról tudtam. Az első igazi konkurenciát német és holland turisták jelentették, akik hozták nagyobb érzékenységű keresőjüket. Ma már nagyon sokan kutatnak a vízben. Van olyan strand, például a siófoki, ahová be sem teszem a lábam. A városban legalább nyolc lakosnak van keresője, s gyakran megfordulnak a parton. Emlékezetes fogás? Tíz éve találtam egy gyémántgyűrűt. Mivel egy időben ékszerész mellett is dolgoztam, tudtam, hogy gyémántkövek vannak a karikában. Az első ékszerész sunyi módon tört aranyként akarta átvenni tőlem a gyűrűt, azt állítván, hogy értéktelen kövek díszlenek benne. A második ékszerész viszont kiszedte a 24 darab gyémántot, s 300 ezer forintot fizetett érte. Egyszer valamelyik fürdőben a kölcsönzős szólt, előző nap elveszett egy német nő órája, áttúrhatnám az iszapot. A stégről lehajolva nézték, mit csinálok. Ahogy emeltem ki a lapáttal, a kölcsönzős mindjárt kikapta az órát. Még akkor sem vitatkoztam vele, amikor kiderült, hogy aranyból van… Mindenesetre fizetett négy sört. Hogy megéri-e? Régen megérte. Tizenvalahány éve nehéz időszak volt a feleségem munkahelyén, rengeteget kellett túlóráznia, a bérszalag viszont nagyon csekély összeget mutatott. Megállapodtunk, ha abban a hónapban húsz gramm aranyat találok, otthagyja a munkahelyét. Találtam. Aztán, ahogy teltek az évek, egyre többen próbálkoztak a nemesfém tárgyak keresésével. Ma már nem akkora üzlet. Ellenben nagyon jó szórakozás.
Horváth Attila a nádasból váratlanul előbukkanva néha megrémíti az éjszakai fürdőzőket. Gyakran nekiúszik a lábának egy-egy nagyobb hal. A strandokon a személyzet kifejezetten örül a tevékenységének, mert amit talál, azt nem dobja vissza a vízbe. Gyakran vesz ki a vízből ellapított sörösdobozt, konzervtetőt, szöget vagy beszakadt ólmot horoggal. Talált már világháborús lőszert lépcsőfeljáró közelében, sőt szennyvízaknafedelet is. Amikor kicipelte a partra, egy kislány megkérdezte tőle: le akarja ereszteni a Balatont? A rozsdás százasokat, ötveneseket, oxidálódott húszasokat átveszik tőle a pénzintézetek. Osztogatja névjegyét a strandi alkalmazottaknak, ha valaki elhagy egy értékes tárgyat, adják oda neki a telefonszámát.
Már Nagybajomban vagyunk. Lassan rajtam is úrrá lesz a kincskereső szenvedély. Arra kérem, mutassa meg azt, ami maradt a zsákmányaiból. Szatyrokat hoz elő, aztán az asztalra önti a tartalmukat. A damilos horgászólmok, rozsdás söröskupakok tömkelege alól horvát kunák, ukrán hrivnyák s egy 1950-ben vert nyugatnémet egymárkás kerül elő. Aztán előbukkan egy medálnak átalakított régi pénz, majd osztrák települések címereivel díszített talizmán. És órák tömkelege. Szerényen bújik meg a szemét alatt egy aranyozott svájci óra. Olyannyira elhasználódott, hogy nehéz lenne túladni rajta. Azért talált márkás darabot is, amelyet félmillió forintra értékeltek. Negyvenezerért tudta eladni egy ismerősének.
Kincskeresőnk a Nevelőszülők „Együtt-Egymásért” Érdekvédelmi Egyesülete és a Nevelőszülők Érdekvédelmi Egyesületeinek Szövetsége vezetője. Megtudom: mivel az intézetekben nevelkedő gyermekek ellátása több mint háromszor annyiba kerül, mintha nevelőszülőknél helyeznék el őket, kívánatos lenne a nevelőszülői hálózat erősítése. Szerinte az sem ártana, ha munkaviszonynak ismernék el a nevelőszülőséget. Ez egyből 6000 munkahelyet jelentene, és szívesebben lennének mások is nevelőszülők, miáltal még több gyermeket lehetne családokban elhelyezni. Ami olcsóbb és jobb megoldás az intézeti elhelyezésnél.
– Négy év óta nem emelkedett sem a nevelőszülői díj, sem a gyermekek ellátmánya. Havonta negyvenháromezer forintot kapunk gyermekenként, ebből kell fizetni a kosztot, rezsit, ruházkodást, iskoláztatást és az évenkénti üdültetést. Kiszámoltuk: öt-hat ezer forint marad havonta az előírt napi öt étkezésre. A nevelőszülői díj havonta tizenötezer forint gyermekenként – teszi hozzá.
Mindez azért tartozik ide, mert Horváth Attilát, aki bár húsz év alatt talált vagy két kiló aranyat és egy tonna horgászólmot – amelynek megolvasztott tömbjeit meg is mutatja a melléképületben –, nem ismerik a fürdőhelyek büféiben. Legtöbb fémkeresős kiruccanására néhány zsemlét visz.
– Az idényem két sikertelen kereséssel kezdődött: Fonyódon és Balatonbogláron. Vonyarcvashegyen kétezer-hatszáz forintot találtam. Szigligeten, mivel most tizenöt centivel alacsonyabb a tó vize, mint tavaly, azt a kis sávot kutattam, amelyet tavaly nem vizsgált senki, mert mély volt a víz. Az ott talált női gyűrű 5,4 grammos volt. Négyezer-nyolcszáz forintot kaptam grammjáért a kaposvári bevásárlóközpontban. Ott veszik át a legjobb áron.
Régóta sovány a fogás. A feleségének – aki hat éve kapott tőle egy Balatonban talált Doxa órát – nemrég sikerült visszamennie dolgozni Marcaliba egy motorüzembe.
origo.hu
Orbán Balázs: Ez a háború nem a mi háborúnk - videó
