Lapunk információi szerint elfogadta szerdai ülésén a kormány a tavaszi fagykárok enyhítését szolgáló intézkedéscsomagot, amely összességében 13 milliárd forintot juttat a pórul járt termelőknek. Azonnali gyorssegélyként előreláthatóan 1,3 milliárd forintot különítenek el. A gyümölcstermelők számíthatnak még a nemzeti agrár-kárenyhítési rendszerből származó pénzekre, illetve előreláthatóan egy nyolcmilliárd forintos kerettel létrehozandó hitelcsomagot is kidolgoz majd számukra a Magyar Fejlesztési Bank. Kárenyhítésre azok a termelők számíthatnak, akiknek ültetvényeiben a májusi fagyok következtében 70 százalékos vagy azt meghaladó kár következett be.
Május elején a fagyok elsősorban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gyümölcstermesztő gazdaságokban okoztak komoly károkat. Információink szerint a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalhoz beérkezett kárbejelentések összesítése alapján valamivel több mint 32 ezer hektáron károsodtak az ültetvények. Az előzetes becslések alapján értékben körülbelül 28 milliárd forint lehet a terméskiesés. Fagykárt összesen 8780 termelő jelentett be, közülük 7035-en Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből. A gyorssegélyként kifizetett összegek – az úgynevezett de minimis szabály miatt – főként a kisebb termelőknek jelenthetnek hathatós segítséget. Lapunk információi szerint a kormány által elfogadott intézkedéscsomag várhatóan a keletkezett károk 44-46 százalékát fedezi majd. A 2009-es fagykárenyhítés 20 százalékos, a tavalyi pedig 11 százalékos volt.
Őshonos fajták elismerése. A Vidékfejlesztési Minisztérium egyszerűsíti a zöldségtájfajták, valamint házikerti fajták elismerési és vetőmag-minősítési eljárását. A tegnap megjelent rendelet szerint az őshonos zöldségfajok és -fajták egyszerűsített eljárással kerülhetnek be a nemzeti fajtajegyzékbe, ezáltal termeszthetővé és forgalmazhatóvá válnak. Az olyan őshonos tájfajtáink, mint például az ökörszívparadicsom vagy az isztiméri fejes saláta, nemcsak az ízvilág és a gazdagabb beltartalom miatt értékesek, hanem mivel tökéletesen alkalmazkodtak a környezetükhöz, ellenállóbbak, és nem igényelnek annyi vegyszeres kezelést. Az üzletekben alig néhány zöldség- és gyümölcsfajta közül válogathatunk, pedig több mint kilencezret őriznek belőlük a hazai génbankok.
Megerőszakoltak és meggyilkoltak egy anyát Soroksáron