Magyarország gazdasága stabilabb alapokra épül, mint a 2008-as hitelválság idején, sokat javult azóta az ország külső finanszírozása, költségvetési helyzete és versenyképessége. A görög krízis így egyelőre nem érintette negatívan hazánk kockázati megítélését, amely az utóbbi időben jelentősen jobb lett, de még mindig elmarad a régiós átlaghoz képest – mutatott rá Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége rendezvényén tartott előadásában a jegybankelnök arra is kitért, hogy a külső finanszírozási helyzetben radikális javulás történt: „olyan országból, amely tartósan hiányos volt, olyanná váltunk, amely lassan elkezdi csökkenteni a külső adósságát”, csak ez egyelőre még nem látszik, ugyanis a mutatót a GDP-hez mérik, amely sokat esett viszsza. Simor szerint a Széll Kálmán-tervvel a költségvetés szerkezete is egészségesebb lesz, a program elemei jövő évtől ugyanis tartósan biztosítják a fedezetet a végrehajtott adócsökkentésre, amelyet idén még egyszeri bevételekből finanszírozott a kormány.
– Az utóbbi években csak az export növelte a GDP-t, s a beruházások és a fogyasztás 2011-ben sem járulnak hozzá a gazdaság bővüléséhez. A behozatalt meghaladó kivitel lesz a növekedés motorja idén is, bár némi fogyasztásélénkülésre azért lehet számítani. Jövő évtől a beruházások beindulnak, azonban néhány egyedi nagy projekten kívül ezen a területen sem látunk élénkülést – hangsúlyozta az MNB vezére. A jegybank egyébként legutóbbi jelentésében az idei évre várt 3 százalékos GDP-bővülési előrejelzését 2,6-2,7 százalékra csökkentette – mint ahogy Simor tegnapi beszédében indokolta – az eurózónás adósságválság miatt, továbbá azért is, mert „a fiskális intézkedések visszafogják a belső keresletet”.
A gyáriparosok kérdésére a jegybank első embere azt mondta, hogy gazdaságpolitikai szabadság kérdése volt, hogy a magyar kormány megszakította a kapcsolatot a Nemzetközi Valutaalappal. – A kormány szuverén döntése, hogy semmilyen „figyelő szemet” nem kíván elfogadni, ezért hajlandó magasabb árat fizetni – tette hozzá. Szintén a jelenlévőknek válaszolva kifejtette, hogy a monetáris politikát rövid távon nem befolyásolja az, hogy Kína felszabadította tartalékai egy részét, s európai, többek között magyar papírokba fekteti.
– Kína konzervatív befektető, lassú mozgásokra és változásokra kell számítani – hangsúlyozta.
A hátsó bejáraton, a sötétben bujkálva menekül Magyar Péter az Origo kérdései elől