Sírtak, ríttak, panaszkodtak

Működő demokráciákban az ellenzéknek az a dolga, hogy kritizálja a politikai hatalmat, ha az okot ad rá. Ugyanakkor van egy határ, amelyet az ellenzéknek – bal- és jobboldalinak egyaránt – nem illik átlépni: belső pártpolitikai érdekekből nem szabad az ország jó hírnevét sárba taposni, a diktatúra rémképét festeni a falra akkor, amikor olyan koalíció irányítja az országot, amelyik soha nem paktált le a pártállami diktatúra utódpártjával.
Az SZDSZ bukott politikusai és néhány holdudvari értelmiségi – ahogy egyébként várható volt, hogy valamilyen formában észrevetetik magukat a Reagan-szobor, illetve a Tom Lantos Intézet avatására érkező magas rangú amerikai delegációk Magyarországra érkezése alkalmából – levélben panaszolták el Hillary Clinton amerikai külügyminiszternek, micsoda autokratikus rendszer épül hazánkban. A kormányfő – akit meg sem neveznek a levélben, talán babonából – állításuk szerint „bevallottan távolodik a nyugati demokráciák értékrendjétől”, „kormányzó koalíciója szisztematikusan lebontja a hatalmi ágak elválasztásának alkotmányos garanciáit, a végrehajtó hatalom fékeit és ellensúlyait”.
Sajátos, hogy a levélírók éppen a Guantánamón meg a CIA-táborokban kínzással vallató amerikai állam külügyminiszterénél kifogásolták, hogy nálunk növelni akarják a bírói felülvizsgálat nélküli fogva tartás idejét, és meg akarják tiltani, hogy a letartóztatottak az első 48 órában a védőjükkel találkozzanak.
Vélhetőleg nem volt szerencsés a vendégségbe érkező amerikai politikus asszony figyelmét olyan alapjogot érintő tervezett szabályokra hívni fel, amelyeknél ő ott a saját hazájában sokkal súlyosabbakkal kénytelen találkozni. (A halálbüntetést például még ma is számos amerikai államban alkalmazzák.)
A levél aláíróiról, Magyar Bálintról, Demszky Gáborról és társaikról, a társaság politikusi ténykedéseiről egyébként bizonyára pontos információi lehetnek az amerikai diplomáciának, hiszen tudtunkkal nem találkozhattak Clinton asszonnyal a liberális klubtagok. Az amerikai nagykövetség környékén is tudják, hogy Magyaréknak a hópehelynél is csekélyebb ma a társadalmi súlyuk, végérvényesen megutáltatták magukat az országgal. Ők is jól tudják ezt, ezért nem is mertek elindulni az SZDSZ színeiben a legutóbbi választáson. Vagyis amikor most az országunkat lejáratni igyekeznek, csupán saját magukat képviselik.
„Minden független közszolgálat élére az uralkodó párt funkcionáriusait helyezték” – panaszolják Demszkyék, csak arról felejtették el tájékoztatni Clinton asszonyt, hogy törvényeink alapján csak akkor látják el jogsértés nélkül feladatukat a kinevezettek, bármilyen is legyen a politikai kötődésük, ha működésük során nem érhető tetten pártkötődésük. Egyébként húsz éve tudjuk, megtapasztaltuk, hogy a liberálisok szerint független személy az, akiket ők annak tekintenek. „Mindennapos gyakorlattá vált a magyar polgárok jogfosztása, többnyire visszamenőleges hatályú törvényekkel” – írják, csak azt felejtik el hozzátenni, hogy a megszorító intézkedéseket azért kénytelen meghozni a kormány parlamenti többsége által megszavazott törvényekkel, mert a szocialistákkal való édes együttműködésük eredményeként sikerült kifosztani a magyar népet a korrupciógyanús privatizációs ügyleteikkel, sikerült úgy eladósítani az országot, hogy majdnem a görögök sorsára jutottunk.
Az amerikai külügyminiszternek, hogy az ellenzéki véleményekről tájékozódhasson, a nagykövetség munkatársai összeállították a meghívandók listáját. (Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, Schiffer András, az LMP frakcióvezetője, Bajnai Gordon volt kormányfő, a nemrég létrehozott Haza és Haladás Alapítvány vezetője, továbbá a Minőségi Újságírásért Alapítvány, a Közép-európai Egyetem, a Transparency International és a Nyílt Társadalom Intézet egy-egy képviselője.) Eszerint főként tőlük várták a zárt ajtók mögötti találkozó megszervezői, hogy a romakérdéstől kezdve a szociális problémiákig szót ejtsenek a külügyminiszterrel. Ám, ha a magyarországi romák problémáiról akarnak tájékoztatni egy amerikai kormánytagot, nehezen lehet megkerülni a romaügyi ombudsmant, a civil roma szervezeteket, nem beszélve arról, hogy Európában egyedülálló módon nálunk országos cigány önkormányzat is működik. Mint ahogy szociális ügyekben is elég nehezen lehet megkerülni a szociológus Ferge Zsuzsát vagy Szalai Erzsébetet, ha az a cél, hogy e kérdéskörről beható elemzést kapjunk.
Bizony, nem esik jól a hazai jobboldali értelmiségnek, hogy az amerikai nagykövetség – lényegében a rendszerváltozás óta – ugyanazzal a baloldali liberális körrel tart fenn formális és informális kapcsolatokat, e körnek az itthon is hangoztatott véleménye tükröződik aztán vissza az amerikai külügyminisztérium által hazánkról összeállított mindenféle jelentésekben. Ezért inkább csak azon szoktunk csodálkozni, ha véletlenül kimarad belőle valami, ami miatt itthon verték a tamtamot. És ez így volt akkor is, amikor az Egyesült Államokban a republikánusok voltak hatalmon, és akkor is, ha a demokraták. Amikor viszont nálunk a jobboldal van hatalmon, érdekes módon mindig romlik a helyzet a média függetlensége kérdésében; ha a baloldal kezében van a közszolgálati média, akkor valahogy mindig jobb a megítélésünk az USA-ban.
Ennek fényében meglepett minket a hír, hogy az amerikai nagykövet a magyar demokrácia állapotával kapcsolatban tárgyalópartnerei értésére adta: „amíg egy kormány demokratikus választásokon leváltható, addig nem lehet a demokrácia megszűnéséről beszélni”. Az pedig kifejezett örömmel töltött el minket, hogy Clinton külügyminiszter asszonynak kellett ideutaznia Washingtonból, hogy megvilágítsa beszélgetőpartnereinek a lényeget, miszerint „a kormányzat kétharmados parlamenti többsége szabad választások eredménye”.
Lehangoló volt Mesterházy Attila beszámolója, hogy a közvetlen hangulatú beszélgetésen szóba hozták a médiatörvénnyel és az új alkotmánnyal kapcsolatos gondjaikat, „a fékek és ellensúlyok kiiktatását”, a jogállam és a jogbiztonság sérelmét, „a demokratikus értékek lábbal tiprását”, továbbá kitértek a cigányság helyzetére, a rasszista megnyilvánulásokra, illetve felvetették, hogy „a kormány visszaél kétharmados parlamenti többségével”.
Szóval árulkodtak, panaszkodtak, sírtak, ríttak, micsoda raszszista, antidemokratikus országban kell nekik élniük. De nem kell aggódni, mert Bajnai nyilván nem csak oktatni fog ősszel a Columbián, tapasztalatokat is gyűjt majd a valódi demokráciából, és akkor majd újra nekigyürkőzhet.
Bárki válogatta is össze a meghívott magyar értelmiségi elitet, egy kicsit elemelkedhettek volna a hazai gondoktól. Viselkedhettek volna világpolgárként is. Akik a Föld nevű bolygó szuperhatalma külügyminiszterének beszélhettek volna a piacgazdaság beköszönte után mélyszegénységbe süllyedt, munkanélküliséggel küzdő hazai százezrekről. Vagy megemlíthették volna a globalizáció okozta gondokat, a kizsákmányoltak, éhbérért dolgozók, köztük a gyermekek emberi jogának a megsértését, a harmadik világ súlyos gondjait, a multinacionális pénzügyi szervezetek, bankrendszerek embertelen pénzpolitikáját, a környezetszennyezést, az esőerdők kiirtását. Vagyis nem csupán saját gondjaikkal kellett volna megterhelni a magas rangú vendéget, hanem világunk problémáival is szembesíteni kellett volna, ahogy az európai értelmiségiektől elvárható.