Törékenység

Slavoj Zizek A törékeny abszolútum című könyvét (Typotex Kiadó, 2011) olvasom. Alcíme a következő: Avagy miért érdemes harcolni a keresztény örökségért? Macerás haladás, mert a szerző kötelességének érzi a fickándozást mindazon tudások között, amelyeket az évek során elsajátított, így aztán a mű az idegen szavak és kifejezések szótárának folyamatos forgatása nélkül földi halandó számára jobbára megfejthetetlen. Amiért igen nagy kár, mert egyébként színtiszta pop az egész, felléphetne vele különféle fesztiválsátrakban a Laibach mellett. Zizek ugyanis szlovén, bár ez túl az exjugoszláv identitáson csak annyira fontos, mint hogy egy argentin a Barcelonában focizik éppen vagy a Real Madridban. Író, szociológus, pszichoanalitikus, filozófus és kultúrakritikus, aki ljubljanai professzori státusán túl megbecsült hazatérő vendég Londonban, Chicagóban és Princetonban is. Ha ez eddig még nem derült volna ki, deklaráltan baloldali, amennyiben ez még jelent egyáltalán valamit. Egy olyan világban, ahol régen összekeveredtek a térfelek. Ahol szocialisták és liberálisok a globalizáció, a bankhatalom és a legdurvább, fasisztoid tüneteket produkáló újkapitalizmus leglelkesebb hívei, és ahol a következményeket kényszerjobboldaliak próbálják kezelni. A törékeny abszolútum szinte minden olyan témát érint (Kiss Lajos András észrevételeit használom most fel részben), aminek Zizek önálló kötetet is szentelt. A posztmodern kapitalizmus működéslogikáját, a totalitárius rendszerek borzongató esztétikumát (no lám, Laibach; képünkön azonos című lemezük borítója), a klasszikus német filozófia örökségét, a pénz, a hatalom, a reklám szerepét a globális világban, a szekularizációt és az új vallási fenoméneket. Ebben benne van az is, hogy miért iszunk kólát, pedig úgy rossz, ahogy van, és ezt tudjuk is, hiszen érzékeljük az első korty lesújtó pillanatában, és mégis.
Zizek arra a következtetésre jut, hogy a kereszténység és a marxizmus vállvetve sikerrel veheti fel a harcot az új spiritualizmussal szemben. Amennyiben tisztázzuk, hogy ez utóbbi mit is jelent a valóságban, és milyen viszonyt ápol például a neokonokkal, részemről mehet. Amúgy sem egy nagy nóvum, lásd Pier Paolo Pasolini Máté evangéliuma vagy a latin-amerikai ellenállási mozgalmak, ahol gyönyörű összhangban találta meg egymást gerilla és püspök, valamint a Clash zenekar. Zizek radikális gondolkodó (tényleg, hogy a francba lehet másként gondolkodni? Csak egy kicsit, tiszteletben tartva a mit is?), így hát jól látja azt is, hogy amikor a NATO beavatkozott, hogy megvédje a koszovói áldozatokat, nagyon figyelt arra, hogy azok maradjanak is áldozatok, a feldúlt országban a lakosság legyen csak passzív. A NATO-stratégia pontosan a freudi értelemben volt perverz: (részben) maga a stratégia volt felelős azért a szerencsétlenségért, ami ellen gyógyírként fellépett. Világos okfejtés, rövidebben erre azt mondták az arcok a kocsma teraszán ülve a légifolyosó alatt: anyátokat.
Zizek szerint a törvény felforgatásának két módja van, a maszkulin és a feminin. Az egyik az, ha megsértjük/megszegjük a tiltásait, ez a szabályszegés tartja fenn a törvényt, s voltaképp ezt teszik a liberális demokrácia támogatói, amikor titokban, a CIA-n keresztül gyilkosokat, terroristákat képeznek ki latin-amerikai protofasiszta rendszerek számára. Ennél viszont sokkal bomlasztóbb hatása van annak, ha egyszerűen azt tesszük, ami megengedett. Vagyis amit a fennálló rendszer nyíltan jóváhagy, noha hallgatólagosan, az íratlan tilalmak szintjén nem engedélyez. Brecht írta: egy bank alapításához képest egy bank kirablása jámbor tett. Tehát a törvénynek való teljes engedelmességhez képest a törvényszegés jámbor cselekedet – teszi hozzá Zizek. Szeretettel várom Magyarországra, amikor ősszel elkezdődnek a százezreket érintő kilakoltatások. Természetesen a Szent Pál-i gondolat jegyében, amely szerint ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Ugyanakkor a kereszténység nem egyenlő a lúzerséggel, és ez most még csak egy finom észrevétel.