Újabb hisztéria a libatollak körül

Még az állatvédő szervezetek is megkérdőjelezik a Négy Mancs nevű osztrák állatvédő társaságnak a magyar lúdtenyésztők ellen alkalmazott módszereit. Korábban a magyar libamájtermelők, később a nyúltenyésztők, most pedig úgy tűnik, hogy a libatollat termelők teljes ellehetetlenítésére készül az osztrák állatvédő társaság – írta 2011. június 17-én a Magyar Nemzet.
A ludak tartása és rendszeres élve tépése kétezer éves múltra tekint vissza. Az ember mindig is kihasználta a ludak vedlési időszakát, és az állat testéről lehulló tollat kézzel aratta. Ezért sok helyen nem tolltépésnek, hanem tollaratásnak nevezik a tolltermelést. A magyar lúdtenyésztés szerkezete eleve az élve tépésre alapul. A húsliba többször tépett ludat jelent. A húsliba tartása csak a tolltépés árbevételével gazdaságos, mert a lúdtartás során megetetett, nagy mennyiségű takarmánytöbblet árát csak így lehet kigazdálkodni. Hasonló a helyzet a törzstartásban is: az alacsony hozamokat a toll árbevétele tudja ellensúlyozni.
A tépést az állatvédők a stressz és a sérülések miatt kifogásolják. Az állatok sérülése elkerülhető, ha a tépést a vedlési időszakban végzik, amikor az állatok egyébként is hullatják a tollukat. A vedlés a baromfifajoknál közismert jelenség, és nagy jelentősége van a reprodukció szempontjából is, mivel közben és utána a tojó regenerálódik, és képessé válik az újabb tojástermelési ciklusra. A ludak vedlése nem egyszerre, hanem fokozatosan, a vadmadarakéhoz hasonlóan zajlik le. Az első az úgynevezett szűzvedlés 3–5 hetes korban, a második – a tényleges tollváltás – először 8–10 hetes korban, majd több alkalommal hat-hét hetenként figyelhető meg. A ludak a tolltermelés végén is váltják a tollukat. Az állat jól tartásának egyik kulcskérdése a fájdalom és a stressz szabályozása. Hazánkban a lúdtenyésztésnek és -tartásnak évszázados múltja, hagyománya és termelési kultúrája van. Az agrártörténet tényei igazolják, hogy a magyar mezőgazdaságban és annak kiváló termelési kultúrájában soha nem merült föl az állatkínzás gyanúja vagy ténye. Az igazság az, hogy a bölcs paraszti gyakorlaton alapuló állattartás tényei azt bizonyítják, hogy a gazdák tudnak bánni és jól tudnak bánni a jószágokkal. A máj, a hízott liba és a pecsenyeliba mindig is kedvező piacot talált Nyugat-Európa sok országában. A lúdágazat kifejezetten exportorientált ágazat, termékei jól eladhatók a világpiacon.
A hazai baromfitenyésztők már súlyos károkat szenvedtek el a korábbi baromfi-hisztériák miatt is. Bizonyára ismerősen cseng még a madárinfluenza kifejezés, amikor a baromfiállomány jelentős hányadát el kellett pusztítani és meg kellett semmisíteni. Még szinte ma sem tudja megmondani senki sem, hogy valóban indokolt volt-e az állomány ilyen mértékű kiirtása és megsemmisítése. Ami viszont teljesen bizonyos: akkor a lakosság ellátását importbaromfiból kellett biztosítani. Jött is az élő baromfi Dél-Amerikából tengeri hajóval, és mivel a tengeri hajó nem a legideálisabb természetes élőhelye a baromfinak, ez volt az igazi állatkínzás! Nem beszélve arról, hogy az úgynevezett madárinfluenza után az Európai Unió pénzügyi forrásai nem igazán siettek a magyar gazdák megsegítésére. Az is tény, hogy 1998-ban a magyar parlament törvényt alkotott az állatvédelemről. Az állatélettani kutatások során a kutatók mérték a természetes vedlés stádiumában lévő libacsoportokon, a tépés alatti és utáni, valamint a látszólagos tépésnek alávetett libacsoportokon az állatélettani hatásokat. (A libákat ugyanúgy megfogták, forgatták, mint tépéskor, de a tollat nem bántották.) Ma már tudományosan bizonyított, hogy a szakszerű tollaratás semmilyen káros élettani hatást nem okoz. Már a libamáj körült keltett hisztéria is három-négy milliárd forintnyi kárt okozott az állattartóknak. Többen is vagyunk, akikben erősen fölmerül a gyanú, hogy a Négy Mancs nevű osztrák állatvédő társulat célja esetleg nem is az állatok védelme, hanem több milliárd forintnyi kár okozása a magyar gazdálkodóknak.
A KPE–KPSZ (Kisgazda Polgári Egyesület – Kisgazda Polgári Szövetségpárt) erről a helyről is határozottan felhívja a magyar állatvédők és szervezeteik figyelmét, hogy következetesen határolódjanak el minden olyan szélhámosgyanús és hisztériakeltő tevékenységet folytató társaságtól, amely nem a valós szakmai érvek alapján akarja az állatok védelmét megvalósítani, hanem kifejezetten a hisztériakeltés és a kiszemelt agrárágazat totális tönkretétele a célja.

A szerző a KPE–KPSZ irodavezető munkatársa