Én nem tudom, hogy a sátán nevének különböző bibliai változatai magyarra fordítva kifejezik-e a gonosz milyenségét. A sátán eredeti, mondhatni, ősjelentése: a vádló. Persze tévedés lenne Isten ügyészével azonosítanunk, bár tevékenysége kétségkívül arra irányul, hogy az ember a lehető legsúlyosabb büntetésben, az örök kárhozatban részesüljön. A fogalom a mi politikailag korrekt jogrendszerünkbe bele sem fér. A Teremtőt sokszor éri az a vád, hogy teremtményeit, nem válogatva ártatlan és bűnös között, sokszor időnap előtt tömegesen megsemmisíti; tudomásul veszi a népirtásokat, szemet huny a járványok és a földrengések, cunamik fölött, s mi kénytelenek vagyunk mindeme „igazságtalanságba” beletörődni vagy tehetetlenül lázongani ellene.
A minap a balatoni nádasban iszonyú mennyiségű árvaszúnyog lepte el az arcomat. Erős szél fújt, a rovartestek úgy csapódtak a bőrömhöz, mint a sörétszemek, tele lett velük a fülem, a szemem, a szám, hiába csapkodtam, hiába öltem meg talán ezrével őket, csak özönlött rám a ragadós, undok kis testek tömege. Nem tudom, hányat pusztítottam el a legcsekélyebb lelkifurdalás nélkül, elvettem az életüket, pedig nem is én teremtettem őket. Egyébként semmi bajom az árvaszúnyogokkal, hiszen nem csípnek, és kirajzásukról mit sem tehetnek. Miközben gyilkolásztam őket, hirtelen az a gondolat futott át a fejemen, hogy ezek a lények sokkal közelebb vannak az én emberi nagyságomhoz, szellemem méreteihez, mint én Istenéhez. Furcsa, kissé önemésztő gondolat volt. De térjünk vissza kiindulópontunkhoz: milyen ragadványnevekkel ruházta fel az emberi képzelet az égből letaszított angyalt, a sátánt. Kísértő, megtévesztő, félrevezető, a hazugság atyja, a sötétség fejedelme, rágalmazó, a rossz hír hozója. Az utolsóként említett elnevezésen tűnődjünk el egy kicsit, gondoljunk arra, kapunk-e mostanában jó híreket. Az újságokat, a tévéközvetítéseket könnyen a sátánnal azonosíthatnánk, hiszen általában nap nap után a rossz hír hozói.
Nyár közepén járunk, ilyenkor, uborkaszezonban szokott felbukkanni a Loch Ness-i szörny és a telitalpas jeti. Most meg az uborkaszezon főszereplője egy ideig maga az uborka, majd a növényi csíra lett mint egy súlyos járvány előidézője. Ez a szezonális rémség sokkal veszedelmesebbnek látszik a Loch Ness-i szörnynél, bár újabban minden esztendő hoz valami apokalipszisbe illő eseményt. Néhány éve a madárinfluenza, tavalyelőtt a H1N1 tartotta rettegésben jószerével az egész emberiséget, aztán jött minden idők legnagyobb földrengése a szökőárral, majd az atomkatasztrófa fenyegetése. Lehetetlen nem észrevenni, hogy itt jár közöttünk a rossz hír hozója. Lehet, hogy valóban vádlottak vagyunk?
Szeretnék végre olyan újságot a kezembe venni, amely jó híreket közöl velem. Legyenek végre pozitív, reményt keltő szenzációk. Milyen jó volna, ha legalább egy időre távozna tőlünk a sátán! Igaz, a tragédiák híre felajzza az embert, kellemes izgalommal tölti el, különösen akkor, ha a tragédia távol zajlik tőle. Eljön-e az az idő, amikor a jó hírek kerülnek túlsúlyba a világon, s az újságokban az áll, hogy minden rendben van, unalmasan nyugodt, s a rossz hír hozója elment az őt megillető helyre, a pokolba? Nem kell hónapokig várakozni a műtétekre, hanem ehelyett az életveszélyes operációból ocsúdó beteg fölé ragyogó mosollyal hajol a főorvos, és ekként biztatja: „A nagy sikerre való tekintettel a műtétet rövidesen megismételjük.”
De komolyan, mondják meg nekem, a média mostani híreit, helyzetelemzéseit hallva minek lehet örülni? Mert én nem tudom…
origo.hu
Meghalt Jelenits István
