Dzsubában, a világ legújabb fővárosában az utcák megteltek az új himnuszt éneklő tömegekkel, ám a kezdeti eufóriát nehéz időszak követi majd. A déli kormány, amit a Szudáni Népi Felszabadítási Mozgalom politikai szárnya alkot, már rendelkezik tapasztalatokkal; a 2005-ös autonómiaegyezmény óta gyakorolja az önigazgatást. Szalva Kiir Majardit elnöknek most mégis a semmiből kell egy új államot felépítenie, és ezt a folyamatot várhatóan belső, etnikai összecsapások nehezítik majd, főként a kormányban domináló dinkák és a nuerek között. Az etnikai ellentétek mellett a vallási konfliktusok is meghatározók, a brit és egyiptomi gyarmatokból 1956-ban született ország északi részét arab mozlimok, míg déli részét animisták és keresztények lakták, a nagyjából nyolcmilliós dél-szudáni népesség törzseinek száma rejtély. Jól jellemzi a helyzetet, hogy a kormány évente többet költ a belbiztonság fenntartására, mint oktatásra, egészségügyre, infrastruktúrára és iparra összesen. A hétszázmillió dolláros büdzsé ellenére a biztonsági erők mégsem tudják megállítani a gazdákat terrorizáló banditákat és a gyermekrablókat, s ebben a függetlenedés sem hozott változást; a napokban is sokan kényszerültek elhagyni vidéki otthonukat.
Kiaknázandó lehetőségek sora vár azonban a dél-szudáni nemzetre. A régió mindig is a szudáni sivatag hatalmas oázisát jelentette, s most hatalmas erdői és termékeny földjei fölött saját maga rendelkezhet. Folytatódik azonban a vita több, a déli részhez húzó határ menti tartományról, ahol a napokban is véres leszámolásokról számoltak be. Abyei demilitarizálásáról már megszületett az egyezmény, Dél-Kordofán és Kék-Nílus ügyéről még tartanak a tárgyalások, ahogy a békefenntartók további szerepéről is. Az észak és dél közötti feszültség egyik legfőbb okozója a Dél-Szudán északi, határ menti területein kitermelt napi 375 ezer hordónyi olaj, amelynek exportjához az északi szomszédon keresztül vezet az út; a bevételek elosztásáról szóló megállapodás folyamatban van.
A mai ünnepségeken részt vesz a szudáni elnök, a népirtással vádolt Omár al-Basír is, aki már előzőleg is jókívánságait fejezte ki a függetlenedés alkalmából.
Bohár Dániel: Idegállapotban darálja a zagyvaságot Magyar Péter