Ha éppen nincs nálunk készpénz, vásárláskor kellemetlenül érinthet minket az a figyelmeztetés, amelyben az eladók arra hívják föl figyelmünket, hogy bankkártyánkat fizetéskor csak bizonyos értékhatár fölött vehetjük elő. A kereskedőknek ugyanakkor érdekükben áll, hogy elrendeljék ezt a korlátozást, hiszen a kártyás vásárlások után jutalékot kell átutalniuk a bankoknak. Nem véletlen tehát, hogy plasztiklappal csak a megfelelő haszon esetén szeretnének bíbelődni – kisebb összegek esetén pedig vagy elfogadják azt, vagy nem…
A pénz szövevényes útja
A kereskedői díj nagysága általában a kártyás vásárlások értékének egy–két százaléka. Ez az öszszeg persze nem publikus, a bankok minden esetben egyedi ajánlatot adnak az üzleteknek. Az ugyanakkor köztudomású, hogy a díj nagysága a nagyobb forgalmat lebonyolító hipermarketek esetében alacsonyabb, a kisebb üzleteknél pedig magasabb. A jutalék összege e különbségektől függetlenül általában egy–két százalék között alakul, ami értelemszerűen azzal jár, hogy 100 ezer forint értékű kártyás vásárlás után a kereskedő számláján végül csak 98–99 ezer forint landol. Ez országos szinten nézve és egy évre vonatkoztatva azt jelenti, hogy az egy évre jutó teljes hazai vásárlási forgalom értékéből – ami a Magyar Nemzeti Bank tavalyi adatai szerint csaknem 1600 milliárd forint – 16–32 milliárd a kártyát elfogadó bankoknál köt ki.
A bankok azonkívül, hogy a pénzmozgásból adódó tartozásaikat és követeléseiket rendezik, a kártyatársaságoknak – elsősorban a MasterCardnak és a Visának – is fizetnek. Erre azért van szükség, mert e társaságok feladata többek közt az, hogy adminisztrálják a tranzakciókat, meghatározzák és kiszámolják, hogy a kereskedő által fizetett jutalékból a kártyát elfogadó banknak mennyit kell továbbutalnia a kártyát kibocsátó banknak. Ez az a bizonyos bankközi jutalék (interchange díj), ami „definíciója szerint” a kártyaművelettel kapcsolatos kibocsátói költségek fedezésére szolgál. És amiből a közhiedelemmel ellentétben közvetlenül egyik kártyatársaság sem részesül, pusztán a meghatározásában vesz részt.
Ami pedig az interchange díj mértékét illeti, az a MasterCard esetében 24 forint plusz – kártyatípustól függően – a kereskedő által a saját bankjának fizetendő jutalék 0,7–1,7 százaléka. A Visánál mások az arányok, mivel náluk ugyanez a díj 0,2 százalékos – esetükben tehát az 1–2 százalékos kereskedői díjból jóval több marad a kártyát elfogadó banknál, és kevesebb jut a kibocsátóhoz. Mindebből a kereskedő persze semmit nem vesz észre, mivel a kártyatársaságok által meghatározott, eltérő nagyságú interchange díjból adódó különbség náluk nem jelentkezik, ők mindkét kártya esetében ugyanazt a kereskedői díjat fizetik a banknak.
Amíg az interchange díjak értéke – ami igazából nem befolyásolja a kereskedő által a banknak fizetendő díj mértékét – könnyen kideríthető, addig annak a díjnak a nagysága egyáltalán nem ismeretes, amit a bankok a kártyatársaságoknak az általuk végzett szolgáltatásokért fizetnek. Ennek értékét sem a bankok, sem a kártyatársaságok nem árulják el. A megkérdezett iparági szakértőktől annyit ugyanakkor megtudtunk, hogy a kártyatársaságokhoz kerülő, vásárláshoz köthető díj nagyságrendileg a kártyás vásárlások értékének 0,1 százalékát teszi ki – még ha a két összeg között nincs is direkt összefüggés.
Ez a 0,1 százalékos mérték a kártyás vásárlások értékéből, azaz éves szinten a már említett 1600 milliárd forintból kiindulva azt jelenti, hogy a kártyatársaságokhoz kerülő díj évente 1,6 milliárd forint körül alakul. Ennek az összegnek a nagysága a MasterCard esetében – alapul véve ugyancsak a Magyar Nemzeti Bank hazai és külföldi kibocsátású MasterCard-kártyák hazai forgalmára vonatkozó adatait, amelyek szerint a kártyaforgalom esetükben nagyjából 1000 milliárd forintot tesz ki – nagyjából egymilliárd forintra jön ki. Ennyi tehát a kártyatársaság vásárlásokból adódó becsült bevétele.
A Visa Europe esetében – bár magyarországi adatokat ez a társaság sem árul el – támpontként már nem csak az összességében 0,1 százalékosra taksált díjra vonatkozó információ áll rendelkezésünkre. Tudjuk emellett azt is, hogy a társaság az európai kártyaterminálokon keresztül tavaly 1000 milliárd eurósi forgalmat bonyolított le. Ha ezt az összeget arányosítjuk a Visa Europe európai szintű bevételéhez – ami publikus, és tavaly 721 millió euró volt –, akkor kijön, hogy a bevétel a kártyaforgalom 0,07 százalékát teszi ki. Ha ezt az adatot továbbgörgetjük, és mellétesszük a Magyar Nemzeti Bank Visa-kártyákra vonatkozó adatait – azaz azt, hogy ezeken keresztüli a hazai vásárlási forgalom tavaly több mint 500 milliárd forint volt –, és ennek vesszük a 0,07 százalékát, akkor megkapjuk, hogy a kártyatársaság hazai forgalmakból adódó bevétele a négyszázmillió forinthoz közelíthet.
Legálisan külföldi a hazai
A MasterCard más módszerrel számított, ám egymilliárd forintosra taksált, hazai kártyaforgalomból adódó bevétele ennek az összegnek nagyjából a két és félszerese, az általuk lebonyolított kártyaforgalom értéke pedig az MNB adatai szerint a kétszerese a Visáénak. Ebből jól látszik, hogy a kártyás vásárlások értéke és a kártyatársaságok bevétele közti arányok nagyságrendileg megegyeznek, ami nem meglepő, hiszen még ha ezek a díjak nem publikusak is, az szinte biztosra vehető, hogy nagy eltérés nincs közöttük. Másrészt a mi számításunk szerint kijött összegek igazolhatják azt is, hogy a vásárlások értékéhez viszonyított, összességében 0,1 százalék körüli kártyatársasági díjról szóló információnk megállja a helyét.
Ezért az összegért cserébe a kártyatársaságok többek közt vállalják a kártyatranzakciók feldolgozását és továbbítását, valamint a bankok közti elszámolás levezénylését, aminek végeredménye az interchange díjak megállapítása. Nevükkel emellett egy úgynevezett brandet, vagyis márkanevet adnak a kártyák mellé, garantálva, hogy azok a világon szinte bárhol használhatók. Az általuk nyújtott szolgáltatások közt szerepel még az is, hogy képesek reagálni, ha a bankok valamilyen oknál fogva nem elérhetők, és a lopott kártyák adatait is azonnal elérhetővé teszik a nemzetközi tiltólistán.
A gond csak az, hogy mivel a kártyatársaságok adatfeldolgozási, adminisztrációs és elszámolási tevékenységüket nem Magyarországon végzik, e bevételük után adót sem itthon fizetnek, még akkor sem, ha az a magyar polgárok itthoni bankkártyahasználatából adódóan keletkezik.
Mindezt ráadásul teljesen legálisan teszik, ugyanis erre az általuk választott cégforma is lehetőséget ad nekik. A Visa „külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepeként” van jelen hazánkban, így is csak tavaly óta. A MasterCard pedig hazai cégformáját tekintve 1999 óta „külföldiek magyarországi közvetlen kereskedelmi képviselete, információs és szervizirodájaként” működik. Az ugyanakkor szokatlan, hogy ez utóbbi társaság világcégként nem hoz létre magyarországi leányvállalatot, különösen annak fényében, hogy üzletmenetükben kiemelt szerepe van a budapesti irodának. A kiemelt szerep esetükben azt jelenti, hogy a társaság regionális irodát működtet a magyar fővárosban, és innen irányítja a cég hat régiós országban végzett tevékenységét. Emellett a magyar irodán keresztül szerveznek többek közt kereskedői kampányokat a bolti elfogadóhelyek számának bővítéséért, azon keresztül támogatnak számos hazai kortárs színházat és filmprodukciót. Fióktelepet ennek ellenére nem hoztak létre, és a munkavállalókkal kapcsolatos adó- és járulékterheken túlmenően adót sem fizetnek hazánkban – mondja nevét nem vállaló informátorunk.
Még mérleg sem kell
Mint ahogy piaci forrásokból megtudtuk, magyarországi fióktelepének tavaly októberi megnyitása előtt a Visának sem volt adófizetési kötelezettsége a hazai pályán, függetlenül attól, hogy a magyarországi kártyaforgalomból adódóan e társaság is már régóta bír hazánkból származó bevétellel. Ezután ráadásul a Visa a magyarországi fióktelep megalapítását követően sem köteles adózni, hiszen a hazai forgalommal kapcsolatos tevékenységét nem a fiókteleppel és nem itthon végezteti. A hazai pályán emiatt csak konkrétan a fióktelep „ügyviteli, és egyéb vezetési tanácsadásból” adódó bevételei után kell majd adót fizetnie. Emellett persze a hazai munkavállalók utáni járulékok és adófizetési kötelezettségek is terhelik a céget, hasonlóan a MasterCardhoz. A négyszázmillióra és egymilliárd forint körülire tehető, hazai kártyahasználatból adódó bevételek után ugyanakkor egyik társaságnak sem kell itthon társasági adót lerónia. E titok nyitja abból adódik, hogy a két cég a tényleges munkát külföldi telephelyén végzi, Magyarországon pedig amúgy is csak speciális cégformával bíró társaságként van jelen.
A „külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe” és „külföldiek magyarországi közvetlen kereskedelmi képviselete, információs és szervizirodája” cégformák között lényeges különbség van. A magyar cégbíróságon mindkettőt bejegyeztetik, de a képviselet a külföldi vállalkozás nevében nem köthet itthon szerződéseket, nem végezhet üzleti tevékenységet, csak információkat adhat. – Ha szerződéseket is akar kötni, akkor az anyavállalatának már fióktelepet kell létrehoznia – mondja Vadász Iván adószakértő, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének alelnöke. A szakember hozzátette, hogy a fióktelepnek a képviselettel ellentétben már itthon kell adóznia „önálló adózási egységként”. Az ilyen társaságoknak itthon mérleget és társaságiadó-bevallást is le kell adniuk. A Visa esetében a 2010-es mérleg leadása vélhetőleg azért nem történt meg – lévén mérlegük a mai napig nem elérhető –, mert a társaságnak a tavaly októberi alakulás miatt eltolt adóéve lehet – ez esetben pedig első mérlegét csak az üzleti év zárása után kell beadnia. A kereskedelmi képviseletekre – amilyen a MasterCard is – mindez nem vonatkozik, ezen cégforma esetében ugyanis itthon egyáltalán nem kell mérleget leadni, és társasági adót sem kell fizetni.
– Ez azért van így, mert Magyarországnak minden európai országgal van kettős adózást kizáró egyezménye. Ezeknek az a lényege, hogy a cégeknek a telephelyüknek megfelelően kell adózniuk – mondja Vadász Iván, kiemelve azt az alapelvet, amely szerint az egyes országokban csak a telephelyüknek betudható bevétel az adóköteles, a határon átnyúló szolgáltatás azonban nem az. Ez utóbbiak után a külföldi telephelyen kell leróni az adót, függetlenül attól, hogy azok a magyarországi vásárlások miatt keletkeznek. S még ha akkor is, ha a bevételek százmilliókban és milliárdokban mérhetők.
Szabad préda. Hazánkban nincs törvényi szabályozás arra vonatkozóan, hogy mit kell tartalmaznia a kereskedő és a bankkártyás fizetés lehetőségét megteremtő bank közötti szerződésnek. Ennek tartalmát emiatt – a nemzetközi kártyatársaságok előírásainak figyelembevételével – az elfogadó bankok határozzák meg. A dokumentumok általában tartalmazzák a kártyaelfogadó terminál bérleti szerződését, az elfogadóhelyi jutalékok mértékét, az elfogadható kártyák felsorolását, valamint a bank és a kereskedő különböző kötelezettségeit és jogait.
A kereskedőt a kártyaelfogadással kapcsolatban általában kétféle költség terheli. Egyrészt a terminálok telepítésének és üzemeltetésének költsége, amit egyes bankok saját, bérbe adott berendezéseiknél átvállalnak, másrészt pedig a fizetési műveletek után felszámított jutalék öszszege. Ez utóbbi mértéke minden esetben a kereskedő és bankja közötti megállapodástól függ, és általában az befolyásolja, hogy mekkora a kártyaforgalom mértéke, az átlagos egyszeri vásárlások értéke, valamint hogy milyen iparágról – tehát benzinkútról, hipermarketről, ruhaboltról – van szó.
origo.hu
Ifj. Lomnici nagy titkot árult el: ezért támogatja Orbán Viktort
