Ha valaki magányosan mészárol, tüstént felmerül a beszámíthatatlanság vélelme. Tudatalattink az illető cselekedetét szeretné az őrület, a téboly túlvilágába száműzni. Csak el, minél messzebb tőlünk! Ez egyfajta távol tartási végzés. Mi itt, ő ott. Rémtettek a hátsó udvarban? Ha őrült volt az elkövető, a tömeggyilkos, vagy az elkövetés pillanatában legalább nem volt beszámítható, akkor a mi kis normálisnak vélt világunk nincs közvetlenül veszélyeztetve, legfeljebb annyira, hogy időnként az Önök kérték leadja Kibédi Ervin örökbecsű slágerét: én nem hiszem, hogy normális vagyok.
Andreas Behring Breivik utoyai tömegmészárlása kapcsán is felmerülhet bennünk a gondolat: ez az ember nem épelméjű, hisz „normális ember nem tesz ilyet”. Bizony, úgy volna jó tudni, hogy az utoyai mészáros drog hatására cselekedett, és rossz megtudni az ellenkezőjét. Breivik nem állt sem alkoholos, sem drogos befolyásoltság alatt. Épp ellenkezőleg, nagyon is tisztában volt cselekedete súlyával és tartalmával. Kétszer is telefonált a rendőrségnek: itt vagyok, ragyogok, gyilkolok, ha jöttök, megadom magam. Breiviket helyszíni szemle végett visszavitték nemrég Utoyára. Sokan úgy gondolták, majd megjátssza az amnéziást, ehelyett már-már autisztikus pontossággal adta elő, mi hogyan történt. A fánál egy szőke lány könyörgött az életéért, őbele kétszer lőttem, aztán odébb egy göndör hajú fiú próbált elfutni előlem, őt fejlövéssel végeztem ki. Valahogy így.
Breivik büszke tettére. Az utoyai ámokfutás tehát alapvetően különbözik a manapság előszeretettel kiterjesztett öngyilkosságnak elkeresztelt iskolai vérengzésektől és a családirtásoktól. Itt korántsem egy frusztrált ember állt bosszút környezetén élete csődjéért vagy bizonyos konkrét megaláztatásokért. Az utoyai horrorfesztivált az isten sem menti meg a politikától. Úgy is fogalmazhatok, hogy az utoyai horror nem menthető fel a politikai vonatkozás alól. Tetszik, nem tetszik, a történelembe kell helyeznünk és nem az elmekórtan lapjaira. Vérrokonai a nagy történelmi vérfürdők, de mely vérfürdők vajon a sok közül?
Kezdjük a célpont kiválasztásánál. Breivik már a célpont kiválasztásánál is, mondhatnók szofisztikusan, cinikus politikai gondolkodásmódról tett tanúbizonyságot. Miért? Azért, mert idegengyűlölő létére nem közvetlenül az idegeneket mészárolta le, nem egy mecset vagy egy iszlám kulturális központ, esetleg üzlet volt a célpont, hanem a bevándorlási politikáért felelőssé tett párt ifjúsági tábora. Üzenetértékű likvidálás történt. Politikai leszámolás.
Hitler hasonló stílusban számolt le például egyetlen éjszakán, a hosszú kések éjszakáján a homoszexuális Röhm híveivel. Ő is, akárcsak Breivik, egy távlatosabb cél bűvöletében a sajátjait mészárolta le. Hol volt még akkor holokauszt, amikor Hitler németeket, mégpedig náci németeket gyilkolt? Ám őt ettől még messze nem tartották elmeháborodottnak. Vagyis dehogynem. A Hitlerrel kapcsolatos két leggyakoribb tévhit, hogy őrült volt, illetve hogy szobafestő. Sem ez, sem az. Hitler képeket festett és nem falakat, amúgy pedig nem volt őrült. Hitler paranoid és patologikus vonásai senkit se tévesszenek meg. Ha valódi megőrülésen a valóság és a fantázia keveredését értjük, akkor nem volt őrült. A Szovjetunió megtámadásáig szoros és meghitt viszonyban állt kora valóságával, és nagyban alakította is. Ráérzett a tömegek igényeire. Rémtetteivel görbe tükröt tartott az emberben rejlő sötét erőszak elé. Egy egész nemzedéket tett így bűnrészessé.
Hitler jóval a holokauszt előtt likvidálta az SA-t, és érdekes módon ugyanez az archetípus a generalisszimusz életében is visszaköszön. Hol volt még akkor 1940, Katyn, a húsz-harminc ezer lengyel tisztáldozat, amikor 1938-ban legalább ennyi szovjet katonatiszt bánta Sztálin likvidátor dühét. Bolsevik tisztek. Hithű kommunisták. Igen, a Führer első áldozatai nácik, a generalisszimusz első áldozatai kommunisták voltak. Sztálin is legelőször a sajátjaira támadt, akikről ideológiai alapon persze bebizonyította, hogy árulók, fizetett kémek, ügynökök, szabotőrök, dezertőrök, osztályidegenek.
Amit Sztálin a sajátjaival művelt, kész őrület, tiszta paranoia, rá mégsem mondta senki, hogy őrült. Ő volt az őrjöngő Führer megfontolt, higgadt antitézise. Hitlerrel ellentétben a nyugalom – Vörös téri – szobrát formázta meg folyamatosan. Eme atyáskodó józanságnak is szerepe lehetett abban, hogy az ő gaztettei – vagy fogalmazzak így: szovjetellenes tettei – rejtve tudtak maradni a nagyvilág előtt. A holodomorból, a tisztek tömeges kivégzését megelőző, 1932–33-as másik nagy „tömegrendezvényből” sem lett világbotrány. A holodomorral, a mesterségesen keltett ukrajnai éhínséggel Sztálin egyrészt a testvéri szláv – ukrán – népre, másrészt az önálló parasztgazdákra, a kulákokra kívánt csapást mérni. Egyértelművé tette: a kommunizmusban a föld nem azé, aki megműveli, s a termény sem azé, aki megtermelte. Föld és termény egyaránt be kell hogy menjen a közösbe. A közös a szovjet állam, amely később a föld birtokában kegyúri ajándékként újra elosztja a termést azok között, akik megtermelték. Ahol termett, ott mag nem maradhat.
A Monsanto magrabszolgasága is erre a mechanizmusra hasonlít bizonyos értelemben, egyfajta ökológiai holodomor, hisz a gazdák nem lehetnek önállók, az általuk termelt haszonnövény magja nem lehet vetőmag, a vetőmagot évente a Monsanto osztja vissza nekik, pénzért.
Hitler, Sztálin vagy akikről eddig nem esett szó, Mao és Pol Pot. Közös jellemzőjük, hogy az ellenséget saját országuk és népük bizonyos meghatározott rétegeiben vélték felfedezni. Politikai autoimmun-betegségnek nevezném az önveszélyes önkény e formáját. Ezt a formát meg kell különböztetnünk a hódító önkénytől. Az autoimmun-terror a nyilvános hódítás, a háborús célok alvilága, hátországa. Rejtett attribútum. Hitler és Sztálin nem véletlenül kérkedett a háborús eredményekkel, és tartotta titokban a haláltáborok, illetve munkatáborok világát, mi több, olykor a puszta tényt is, hogy ilyenek egyáltalán léteznek.
Bárcsak őrült volna mindenki, aki a sajátjai ellen fordult valaha is! Vajha bár drog és alkohol hatására cselekedett volna valamennyi tömeggyilkos és ámokfutó! De nem. A kétszer kettő józansága sújt mindannyiunkra. Tudomásul kell vennünk, hogy ezek az emberek olyan tudatmódosító szer hatására vetkőztek ki önmagukból, amely nincs betiltva. A politikai tartalmú közbeszéd az egyik legveszélyesebb és leghatásosabb tudatmódosító szer. Semmiképp sem szabad visszaélni vele.
origo.hu
Budapesten egyre nagyobb a veszély
