Operaházi szappanopera

Bár a latin közmondás szerint fegyverek közt hallgatnak a múzsák, a huszadik század nagy kataklizmáiban nem volt példa nélkül való, hogy több országban – így Magyarországon is – a közmorál erősítését részben a kulturális élettől várták. Nemcsak a frontokat látogatták művészek, hanem a hátországban is nyitva voltak koncerttermek, színházak, mozik, míg a bombázók meg nem érkeztek. Ünnepi pillanatok nélkül a békés hétköznapok sora is felemésztheti az emberek közti harmóniát és megértést – mennyivel inkább igaz ez válságos időkben, ha a kenyérből sok asztalra csak kevés jut. Ám szükségben sem (lenne) szabad takarékoskodni az értelemmel, az örömmel, a kedvességgel, emberi tartás és magasabb rendű magatartás nélkül felbomlanak a közösségek, amelyek erejének apadásával nehéz a felemelkedés.
Sokatmondó volt a kultúráért felelős államtitkár, Szőcs Géza napokban adott interjúja az Origónak. A Magyar Állami Operaház körüli, egy évig tartó cirkuszt nemcsak rossz döntésekkel és át nem gondolt kulturális kormányzati kompetenciaviszonyokkal indokolta, hanem nagyon erős érdekcsoportok ténykedésével is, amelyek nyomásának nem tudott ellenállni. Az operaházi lobbisták pontos számát nehéz megmondani, azt sem lehet tudni, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium berkein belül meddig jutottak el. Annyi bizonyos: már jó ideje létezik egy olyan művészi kör az Operaház falain belül, amely kormányoktól függetlenül ügyesen védi a saját pozícióit, időnként fellázítja a társulatot, pedig a befolyását nem feltétlenül az intézmény vagy a publikum érdekeinek szolgálatába állítja. Orbán Viktor ezt a helyzetet értékelve megpróbálta kihúzni a vipera méregfogát azzal, hogy Ókovács Szilveszter személyében (államtitkári besorolású) kormánybiztost nevezett ki a dalszínház élére – így a Duna Televízió most leköszönő elnökének közvetlen főnöke a miniszterelnök lesz.
„A kulturális minőség az, amit egy kormányzatnak meg kell őriznie, illetve ezt a közösséget abban az állapotban kell megtartania, hogy a bennünket az összes többi nemzeti közösségtől megkülönböztető kulturális minőség fennmaradjon” – még az országgyűlési választások előtt, múlt év februárjában ekként fogalmazta meg a polgári szövetség közjogi feladatain túlmutató fő célkitűzését Orbán Viktor, annak fontosságát is hangsúlyozva, hogy a kulturális életnek megfelelő mintákat és példákat kell mutatnia a társadalomnak. Meglehet, a bukott neoliberális elit utóvédharcai még javában folynak, ám ez nem lehet mindenre magyarázat: remélhető, hogy az operaházi mizéria kapcsán érintett minden szereplő valóban levonja a tanulságokat, amely óhajnak Szőcs Géza is hangot adott említett interjújában.
Hétköznapi halandónak alig követhetők az operaházi lobbiharcok, a leváltások, kinevezések, visszavonások története, ráadásul sokaknak az az érzése, hogy túl sok minden történik az operaházi és a kultúrpolitikai kulisszák mögött. De ami ennél is fontosabb: az Operaház társulatának nem arra az elbizonytalanítási folyamatra volna szüksége, amit az elmúlt időszak jelentett, hanem szilárd talajt (színpadi deszkát) szeretnének a lábuk alá. Tavaly augusztus végén a kultúráért felelős államtitkár Harangozó Gyula balettművészt nevezte ki miniszteri biztosnak az intézmény élére, majd szeptember elején kiderült, e posztot Horváth Ádám Zsolt operaénekes tölti be. A nemzeti erőforrás miniszter, Réthelyi Miklós október 22-én azonnali hatállyal visszavonta Vass Lajos főigazgatói és Szabó Attila gazdasági igazgatói megbízatását – Vass egyébként 2006 júniusában miniszteri biztosként érkezett az Operaházba –, ekkor egyébként már javában folyt az intézmény gazdasági és szervezeti átvilágítása. Idén áprilisban a Nemzeti Erőforrás Minisztérium pályázatot írt ki a főigazgatói posztra, a szakmai bírálóbizottság 8:1 arányban Horváth Ádám Zsolt munkáját tette az első helyre. Réthelyi Miklós miniszter – szemben a pályázatban megjelent július elsejei hatállyal – június elsején kinevezte a nyertest. Ezt vissza kellett vonnia, Horváth Ádám Zsolt június 3-án lemondott miniszteri biztosi megbízatásáról. Ekkor az időközben ügyvezető igazgatóvá kinevezett Mozsár Istvánt bízták meg a dalszínház vezetésével, aki augusztus 8-án mondott le tisztségéről.
Kissé hatásvadász szóviccel élve: kell-e az Operának ez a szappanopera? Állítólag az intézményt átvilágító bizottság – máig nem közzétett – jelentése szerint mintegy egymilliárd forintot érintő visszaélésgyanús ügy zajlott az Operaházban, ráadásul az elmúlt fél évben több mint 900 millió forintot zároltak a dalszínház költségvetéséből. Ókovács Szilveszternek – aki operaénekesként, volt operaházi vezetőként nem csupán a kormány bizalmi embere, mint ahogy néhány baloldali orgánum beállítja – komoly feladatokat kell megoldania: nemcsak azt vállalta, hogy konszolidálja a helyzetet, elzárja a még mindig csöpögő pénzcsapokat, hanem azt is, hogy a miniszterelnök kérésére 2012 végére megnyitja kapuit az Erkel Színház. Ennek költsége – e teátrumot a korábbi neoliberális kormányok próbateremmé degradálták, le is dózeroltatták volna – legalább félmilliárd forint; mindez aligha valósítható meg anélkül, hogy a dalszínház költségvetésében zárolt összegeket fel ne szabadítanák.
Mintegy egy évtizeddel ezelőtt volt a kultúra területén kormánybiztos Schwajda György, akinek vezetésével épült fel és nyitotta meg kapuit a Nemzeti Színház a Duna-parton – ahogyan azt egykor gróf Széchenyi István is elképzelte. A második Orbán-kormány kultúra iránt érzett felelősségét jelzi, hogy Andy Vajna szintén kormánybiztosként tevékenykedik a rafináltan kizsigerelt filmszakma megújításáért – ennek gyümölcsei remélhetőleg hamarosan megteremnek. Az, hogy az Operaház élére most kormánybiztos került, nem annyira a dalszínház veszélyeztetett helyzetét, inkább a kormány felelős gondolkodását jelzi – nem politikai lózung, hanem eltökélt szándék, hogy éveken belül Európa élvonalába kerülhessen a dalszínház. Többek között a nemzetközi porondon is sikeres, tapasztalatokat szerzett fiatalok vendégszereplése, akár szerződtetése lehetőségének megteremtésével is. Szinte biztos, hogy ez nem megy simán: az elmúlt évtizedben legalább két vezető is belebukott a változtatási szándékokba, az ellenerők most is hathatnak, ráadásul az elmúlt években kifosztották az országot, világgazdasági válság van, a költségvetési zárolások pedig leginkább a kultúra területét sújtották.
Igaz, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkársága is tudott a szűkösebb pénzügyi lehetőségek közepette eredményt elérni, többek között az örökségvédelem terén új jogszabályok megalkotásával, az előadó-művészeti terület támogatásának igazságosabbá tételével, vagy a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet felállításával, amely a magyar kultúrkincs megőrzése felé tett nagy lépés. Ám kétséges, hogy a kulturális szféra el tud-e viselni további költségvetési zárolásokat. Portugália 2010-ben a kulturális támogatások 45 százalékát tartotta vissza, ez mégsem segített a gazdasági állapotán, ám arra nem találni példát, hogy a kultúra támogatása miatt a világon bárhol is tönkrement volna egy ország. Viszont a kulturális értékek devalválódásának mindenképpen gátat kell szabni.
Magyarország háborúban áll az államadósággal, jegyezte meg júniusi kötcsei beszédében a miniszterelnök. De ha háború van és morális válság, akkor kell a legerőteljesebben a kultúra arzenáljára támaszkodni.