
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
2011 februárjában döntöttünk a Demokrata Párt létrehozásáról, de a bíróság még nem jegyezte be – mondta el Takács István, a Demokrata Párt elnöke a hírTV Rájátszás című műsorában csütörtök este. „Nem egyeztettem a Demokratikus Koalícióval és Gyurcsány Ferenccel a megalakulás előtt. Írásban kommunikálunk, de nem szoktam tanácsot kérni a volt miniszterelnöktől és a telefonszámát sem ismerem” – tette hozzá Takács. „Nem zárom ki, hogy az MSZP-ből kiábrándultak a Demokrata Pártban találják majd meg a helyüket” – hangsúlyozta a még nem létező pártnak az elnöke. Takács arról is beszélt, hogy két évig még ő a Demokrata Párt elnöke, de ha félre kell állnia, akkor félreáll. „Meglepne, hogy ha Gyurcsány tagnak jelentkezne a pártunkba.”
Gyurcsány az MSZP szerdai, több mint kilenc órán át tartó frakcióülésére az interjúban úgy emlékezett, hogy éles és nagyon parázs vita folyt. Mint mondta, sokan nem örülnek és frusztráltak amiatt, ahogy az általa vezetett Demokratikus Koalíció Platform megpróbálja „újraszabni” a szocialista pártot. Kitért arra, hogy a Demokratikus Koalíció véleménye az MSZP vezetésében, frakciójában és megyei elnökei között kisebbségben van. Hozzátette azonban, hogy 2004-ig visszamenőleg sohasem volt a pártvezetés lieblingje. „Amikor nagyon erős voltam, legfeljebb tudomásul vették” – mondta.
Szerinte pártjában mindig voltak befolyásos politikusok, akik a hátuk közepére sem kívánták, de a tagság és az MSZP választói erőt adtak neki. „Ezzel soha nem zsaroltam a pártomat. De azt sem engedem, hogy azoknak, akik közül jó néhányan az elmúlt tizenöt évben mindig ott voltak a fazék körül (...), és most is egyetlen céljuk van, hogy kapaszkodjanak valamibe, ami szerintem már nem tartható, azoknak a bizalmára, támogatására építsem politikánk jövőjét. Nem azokra akarom építeni, hanem a választókéra, meg a tagokéra” – jelentette ki. Megismételte: olyan párttá szeretné alakítani az MSZP-t, amelyben az 1989-es alkotmányosságot tisztelő szabadelvűek és mérsékelt konzervatívok is politikai otthont találhatnak. Ezzel szemben a vezetésből sokan azt mondják, hogy amit Bauer Tamás vagy Debreczeni József képvisel, az nem kell a szocialista pártba; politikai értelemben ez most a fő vitapont az MSZP-ben – mondta.
Kimerültek a stratégiai tartalékok
Beszélt arról is, hogy az MSZP mára kimerítette stratégiai tartalékait, ezért meg kell változnia szervezeti és morális értelemben is. Kiemelte, minden erőfeszítése a szocialista párt megújítására irányul, és a múlt héten külföldi újságírók előtt is csak azt vetette föl: ha stratégiai kérdésekben vereséget szenved, három lehetőség áll előtte. Hogy kisebbségben marad és „befogja a száját”, hogy befejezi a politizálást, illetve hogy új formációt hoz létre. A volt miniszterelnök elismerte, hogy a képviselőcsoport szerdai ülésén nagy hullámokat vert a Demokrata Párt megalakulása, amelyet jó szándékú civilek különösebb politikai kockázatot nem hordozó, inkább lehetőséget teremtő kezdeményezésének nevezett. Cáfolta ugyanakkor, hogy ő áll annak hátterében.
A vezetők vagyoni helyzetének vizsgálatára is irányuló pártszavazási kezdeményezését azzal indokolta, hogy az MSZP-t sokan erkölcstelennek látják, bár szerinte „bizonyos értelemben az egész magyar politika erkölcstelen, ebből nem lóg ki az MSZP”. Meggyőződése ugyanakkor – magyarázta –, hogy a választók nagy része ezért nem szimpatizál velük, a tagság nagy része pedig szenved ettől. Gyurcsány szerint – „noha vannak romlott almák a kosárban valószínűleg” – a pártvezetés és a tagság túlnyomó többsége tisztességes, de fontos demonstratív lépéseket tenni azért, hogy a választók tudják: az MSZP meg akar változni, az ország legtisztességesebb pártja akar lenni.
Gyurcsány: Riválisaim, remélem, nem tesznek ilyet
„Fontos, hogy a párton belül vannak-e olyan viszonyok, hogy ha én úgy látom, hogy valaki mintha nagyobb lábon élne, mint amennyi jövedelmet hivatalosan bevall, azt lehessen mondani: Béla, beszéljük ezt meg (...), hogy a csudába futja neked ennyire? Mert ha minket nem tudsz megnyugtatni, akkor a választóidat, meg a politikai ellenfeleidet sem” – mondta, hangsúlyozva: szó sincs arról, hogy bárkivel le akarna számolni.
„Azt mondanám: Welcome on the board! Hajrá, uraim!” – felelt arra a felvetésre, hogy pártjában többen alighanem az ő meggazdagodására kérdeznének rá elsőként. A volt kormányfő azt is közölte: feljelentést tesznek, amiért a Magyar Nemzet csütörtökön ismertette a Demokratikus Koalíció részletes tagnyilvántartását. A szocialista politikus szerint az adatok csak lopás vagy betörés eredményeként kerülhettek „politikai ellenfeleihez”. Arra a kérdésre, elképzelhetőnek tartja-e, hogy az adatokat belülről juttatták ki, elmondta: nagyon reméli, hogy belső riválisai nem tesznek ilyet, mert ez azt jelentené, hogy rossz minőségű emberekről van szó, akikkel nem lehet együttműködni.
(MTI, MNO)
Orbán Viktor kemény szavakkal illette a volt vezérkari főnököt
Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó
Ezért sötétült el Spanyolország – Itt vannak az okok!
Magyar Péter lemondta a Honvédelmi Minisztérium elé szervezett tüntetését
Lezárták a teljes kórházat: fertőző vírus terjed az osztályon
Nemcsak Gyurcsány kapitulált — így hullott atomjaira pár nap alatt a régi balliberális ellenzék
Figyelmeztetett az elnök, az ilyen a rakéták elől nincsen menekvés
Az idényben először győzte le a Győr a Ferencvárost, és megelőzte a tabellán – közel az ETO-arany!
Elképesztő videón, ahogy a TEK elfogja a feltételezett ukrán kémet
A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”
Havas Henrik örül, hogy nem Erdő Péter lett a pápa
Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.