Zalára voltak kíváncsiak a kínai rendészek

Nemcsak a rendészetet és a katasztrófavédelmet érintő tapasztalatok cseréjéről, hanem a megyei és a tartományi önkormányzat közötti kapcsolatfelvételről is tárgyal a kínai Csiangszu (Jiangsu) tartományból Zalába érkezett rendészeti delegáció, amelynek programjáról hétfőn tartottak sajtótájékoztatót Zalaegerszegen.

WL
2012. 01. 16. 19:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Liu Jü-hsziang (Liu Yuxiang), a 70 millió lakosú kelet-kínai tartomány közbiztonsági hivatalának főigazgató-helyettese az MTI kérdésére azt mondta: a közbiztonság helyzetének javítása, a közúti közlekedéssel és az ittas vezetéssel kapcsolatos problémák megoldása terén szereztek értékes információkat érkezésük napján. Hozzátette, hogy megítélése szerint mindkét ország rendőrsége és katasztrófavédelmi szervezete – e kettő Kínában egy közös egységbe, a közbiztonsági hivatalhoz tartozik – a lakosság érdekeit helyezi előtérbe.

Szólt arról is, hogy a mintegy 100 ezer négyzetkilométer kiterjedésű Csiangszu külügyi hivatalának megbízásából a tartomány és Zala megye közötti kapcsolatfelvétel is a tárgyalásaik témái közé tartozik. Úgy fogalmazott, hogy Zala nem csak a természeti adottságainak gazdagsága, termálkincse, de kitűnő földrajzi fekvése, ipari parkjai és logisztikai adottságai miatt is figyelemre méltó számukra.

A rendészeti vezető elmondta: Csiangszu Kína keleti, tengerparti vidékének egyik legfejlettebb tartománya, amely meglehetősen gyors gazdasági fejlődésen ment át az utóbbi években.

Tiborcz János, Zala megye rendőrfőkapitánya közölte: részletes tájékoztatást adtak a megye közbiztonsági helyzetéről, a rendőrség és a katasztrófavédelem felépítéséről. Érdeklődéssel hallgatták, hogy Kínában miként épül fel a nagyságrendekkel jelentősebb területet és lakosságszámot átfogó rendészeti szervezet.

Manninger Jenő (Fidesz–KDNP), a Zala megyei közgyűlés elnöke arra emlékeztetett, hogy a megyei önkormányzatok megváltozott feladatrendszerében hosszú távon a gazdaságfejlesztés az egyik fő feladat, ezért is adtak részletes tájékoztatást partnereiknek a zalai városok fejlesztési céljairól. Említést tett arról, hogy Dobriból egy faipari cég már régóta szállít egyedi gyártású parkettát és bútorokat Kínába, Hévízen pedig egyre gyarapodik a kínai vendégek száma.

Doucha Ferenc, a partnerkapcsolat kialakításában közreműködő Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének zalai elnöke beszélt arról, hogy szervezetük régóta igyekszik a gazdasági együttműködés kiépítésére a két ország között. A kínai gazdaság páratlan fejlődése miatt szeretnék, ha a befektetői tőke és a vállalkozások érdeklődését felkelthetnék a magyarországi lehetőségek iránt – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.