Schiffer visszaadta volna mandátumát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az LMP parlamenti képviselőcsoportjának jövőjéről is beszélt Schiffer András, a párt frakcióvezetője.

PR
2013. 01. 28. 23:05

Nincs új stratégia

Az LMP szombati kongresszusa nem fogadott el új pártstratégiát, ezért érvényben marad a novemberben meghozott döntés, amely elutasítja az együttműködést az Együtt 2014 választói mozgalommal. A küldöttek közül 61-en szavaztak a Párbeszéd Magyarországért platform javaslatára, amely azonnal megkezdte volna a tárgyalásokat a Bajnai-féle mozgalommal. Azzal, hogy Bajnaiéknak novembert követően ismételten nem sikerült elfoglalniuk az LMP-t, egyértelműen elveszítették pólusképző erejüket.

Kinek áll érdekében az LMP bedöntése?

Szombat délelőtt a kongresszus előtt Schiffer még arról beszélt, hogy az LMP bedöntése azok érdekében áll, akik 2010-ben kiestek a parlamentből. Arra a kérdésre, hogy az SZDSZ-re gondolt-e, a frakcióvezető úgy felelt: „az ön fantáziájára bízom”.

Hónapok óta forró volt a hangulat

Roppant forróvá vált a hangulat az LMP újabb kongresszusa előtt, amelyen a Jávor Benedek – Karácsony Gergely-féle tengely újranyitotta volna a stratégiai vitát az ellenzéki együttműködés kérdésében, míg Schiffer András és köre a párt hosszú távú érdekeit tartotta szem előtt. Az LMP-ben Bajnaiék október 23-ai színre lépése indította el a vitákat, majd a novemberi kongresszuson, ha csak szűk többséggel is, de az önállóságpártiak kerültek fölénybe. A kongresszus előtt elemzők úgy nyilatkoztak lapunknak, hogy a szakadás semmiképp sem lenne jó megoldás, mivel a frakció így mindenképpen megszűnne, ráadásul tavaly november óta Bajnaiék vonzereje is nagymértékben csökkent.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.