időjárás 18°C Malvin 2022. október 1.
logo

Komoly gyomrost vittek be Bajnaiéknak

Kovács András
2012.11.18. 11:30

Az önállóság mellett való kiállás egyértelműen tisztességesebb döntés volt az LMP részéről, mint a csatlakozás a korábbi szociálliberális korszakot megtestesítő erőkhöz.

Vasárnapra virradóra az LMP csillebérci kongresszusának delegáltjai titkos szavazással úgy döntöttek, hogy a párt nem csatlakozik az Együtt 2014 mozgalomhoz. Jávor Benedek lemondott a frakcióvezetésről, míg Karácsony Gergely és Szabó Tímea a frakcióvezető-helyettesi posztról. A pártban Mile Lajos vette át ideiglenesen a parlamenti frakció vezetését. Vasárnap délelőtt Csiba Katalin és Heltai László a párt szóvivői arról beszéltek, hogy nincs információjuk arról, hogy milyen érték- és programközösség áll fent az LMP és az Együtt 2014 között. Bővebben >>>

Bajnaiék október 23-i zászlóbontása megakasztotta az MSZP erősödését, míg az LMP mostani döntése megakaszthatja az Együtt 2014 lendületét – hangsúlyozta Kiszelly. Az ellentmondásos közvélemény-kutatások után azt gondolhatták az Együtt 2014 vezetői, hogy az LMP csatlakozásával megmaradhat a lendület, és a Medián felmérése egy önbeteljesítő jóslattá vált volna – hívta föl a figyelmet a politológus. Kiszelly szerint nagy kérdés, hogy a politikai közbeszéd visszatér-e ezután arra, hogy az ellenzék megosztott és nincs esélyük a Fidesz-kormány leváltására.
A szakértő elmondta, hogy az LMP egy bázisdemokratikus párt, ami többek között azt jelenti, hogy aki a véleményével alulmarad, az lemond a posztjáról, ami egy tisztességes dolog. Schiffer András is így tett, míg most Jávor Benedek és Karácsony Gergely lépett hasonlót – tette hozzá. A politológus ismertetése szerint Schiffer eddig azért dolgozott, hogy maga mellé állítsa a többséget, és könnyen elképzelhető, hogy a következő fél évben hasonlóan fog cselekedni a JávorKarácsony kettős. A belső helyezkedések, konfliktusok lesznek érdekesek az LMP-ben, és a balliberális média vélhetően tele lesz azokkal, akik az együttműködést sürgették – hangsúlyozta Kiszelly.

Lehet még kongresszus

A politológus nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a következő fél évben lesz még egy kongresszus, ahol akár felülbírálhatják a mostani döntést. Kiszelly racionálisnak nevezte az LMP lépését, mert Bajnaiékról nem tudjuk, hogy meddig tart a lendületük. Ha az Együtt 2014 felívelése tartós lesz, akkor még később akár csatlakozhat hozzájuk az ökopárt, és így beviheti az együttműködésbe az értékes parlamenti frakcióját, szemben Gyurcsányékkal, akik még ilyennel sem rendelkeznek – mutatott rá Kiszelly.

Schiffer András vasárnap este azt nyilatkozta: ökopolitikai globalizációkritikus pártnak tartja a Lehet Más a Politikát, és biztosan nem szeretne egy jobbközép beállítottságú LMP-t.

Karácsony Gergely a lemondását a Facebookon jelentette be, ahol azonnal kommentek tucatjai érkeztek a bejegyzéséhez, amelyek egyértelműen azt mutatják, hogy komoly ellentétek vannak a párton belül. Lamperth Mónika, korábbi belügyminiszter szocialista képviselő azt írta: „A kongresszusi küldöttek biztosan megfontolták szavazatukat, de a végeredmény...egy másik párt tagjaként nem az én dolgom minősíteni.”

Eörsi Mátyás korábbi SZDSZ-es képviselő úgy látja, „ha jól értem a dolgok állását, az LMP el akarja kerülni azt a csapdát, amelybe a néhai SZDSZ esett, és az ellenkezőjét csinálja. Kíváncsi vagyok a végeredményre: az SZDSZ 20 évet húzott ki, mennyire futja az LMP?”

Kaltenbach Jenő, az LMP fővárosi képviselője szerint „sajnos mint úgy tűnik Magyarországon minden közösségnek van egy árnyoldala is, akiknek sokkal fontosabbak a személyes rögeszmék mint holmi haza, még akkor is ha persze ők is mindent a haza és a nép bold(ítás)ulásáért tesznek. Attól tartok, hogy evvel az LMP megindult a fideszesedés felé.”

A politikai elemző szerint mindenképpen látható párhuzam az MDF és az LMP sorsa között, mivel a nagy kérdés az előbbi pártban is az volt, hogy feloldódnak-e egy nagyobb integrációban, vagy megőrzik-e az önállóságot. Annyiban más a helyzet, hogy az LMP-ben a küldötteknek és a tagságnak lényegesen nagyobb a szava, mint a frakciónak, és a képviselők is jobban hallgatnak a tagságra – tette hozzá.

Nem akarnak elvtelen kompromisszumot

Kiszelly úgy véli, hogy a politikai erkölcs szempontjából az önállóság alternatívája a tisztességesebb, míg azok, akiknek a kormány leváltása az elsőrendű szempont, csupán a hatalmat akarják, és nem foglalkoznak azzal, mi lesz utána. Sokkal több ellentét feszíti az egész balliberális oldalt és az Együtt 2014-et, mint azt sokan gondolják. A politológus elmondta, hogy Schifferék mindenképpen el akarják kerülni, hogy elvtelen kompromisszumot kössenek, inkább tisztességesebb önállóan elbukni.

Bajnai 2009-ben azért vállalta el a miniszterelnöki tisztséget, hogy az akkori MSZP–SZDSZ-es parlamenti többség elkerülje az előre hozott választást, ami egyértelműen a hatalomhoz való ragaszkodást mutatta. Ha az az álláspont kerekedett volna felül, miszerint a kormány leváltása a legfontosabb, akkor a hatalomra kerülést követően az esetleges belső viták csak ahhoz vezettek volna, hogy a korábbi szociálliberális korszakhoz hasonlóan a hatalom megtartása lett volna a legfőbb szempont – hangsúlyozta Kiszelly. Schifferék abban bíznak, hogy az új pólust létre lehet hozni, ha Bajnaiék csődöt mondanak, akkor az önállóságnak mindenképpen van perspektívája – zárta szavait a szakértő.

Bajnaiék megsértődtek?

Az LMP saját jövőjéről döntött a kormány leváltása helyett – így reagált Bajnai Gordon mozgalma. Közleményükben azt írják: azok az ellenzékiek, akik az együttműködés helyett más szempontokat hangsúlyoznak, azok az Orbán-kormány túléléséhez asszisztálnak. A mozgalom ezzel együtt tudomásul veszi a párt döntését.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.