Még nem tudni, mekkora súlya van valójában a politikában az LMP-nek – mondta el Szomszéd Orsolya a Lánchíd Rádiónak. A Nézőpont Intézet elemzője szerint egyebek mellett ettől függ, hogy létrejön-e az együttműködés a zöldpárt és az Együtt 2014 között. A Nézőpont Intézet szerint az LMP-vel szimpatizálók 62 százaléka elképzelhetőnek tartja, hogy az Együtt 2014-re szavazzon a jövőben, ugyanakkor az MSZP-t 63 százalékuk, a Demokratikus Koalíciót pedig 50 százalékuk elutasítja.
November 14-én felkérte a csatlakozási tárgyalások megkezdésére az LMP-t az Együtt 2014 választói mozgalom. A levélhez mellékelve elküldték az Együtt 2014 elvi, erkölcsi alapvetéseit tartalmazó dokumentumot. Az iromány szerint a mozgalom szükségesnek tartja, hogy „az új korszak alkotmányos kultúráját” népszavazás erősítse meg.
Ismert: az LMP politikusa, Schiffer András álbaloldalinak tartja a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Együtt 2014 szövetséget. Az ökopárt korábbi frakcióvezetője elmondta a Hír TV-ben, érzi a nyomást arra, hogy pártját besöpörjék a szövetségbe, az LMP azonban ellenáll. A zöldek parlamenti csoportjának vezetője, Jávor Benedek azonban úgy beszélt a kérdésről, hogy az LMP-nek el kellene kezdeni a tárgyalásokat az együttműködés lehetőségeiről. Minderre Mile Lajos frakcióvezető-helyettes úgy reagált: felelőtlenségnek tartja, hogy Jávor a párt kongresszusa előtt nyilatkozott az ügyben. Mile szerint az is káros, ha a kongresszust megelőzően pártjukból bárki tárgyalásokat kezd bármilyen összefogásról.
Kongresszus előtt: akár vége is lehet az LMP-nek
Karácsony Gergely és köre a múltban sem riadt vissza az erőteljes és a jó ízlés határát is átlépő nyomásgyakorlástól, ha ők kerekednek felül, akár szét is szakadhat a frakció.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!