Hamarosan hatvanéves lesz a Toyota zászlóshajója, a Century, ám az 1967-ben bevezetett, legelső széria óta mindössze két modellváltásra került sor: az első generációs modell harminc, a második huszonegy éven át volt kapható, kizárólag Japánban.
A jelenlegi, 5,335 méter hosszú harmadik széria a maga hét évével még újoncnak számít ebben a mezőnyben,
de hét év után most nála is eljött a modellfrissítés ideje. Meglepő, de a zászlóshajó 2026-os modellévre ütemezett modellfrissítése nem jár fizikai átalakulással. Nincsenek új keréktárcsák, kárpitopciók vagy dekorpanelek: minden marad pontosan úgy, ahogy azt 2018-ban kitalálták. A változások mind a felszín alatt mentek végbe, ám ott sem mechanikusan: kizárólag szoftveres fejlesztésekről van szó.

A 8 colos központi kijelzőt kiszolgáló infotainment rendszer mostantól online kapcsolódásra képes. Ez egyrészt lehetővé teszi a felhő alapú navigációt, valós idejű keresésekkel (éttermek, parkolók stb.) támogatva. Másrészt fejlett hangvezérlés segíti a fedélzeti rendszerek kezelését, bár a szokásos „Hey, Toyota” ébresztő kifejezés kissé közvetlennek hangzik egy olyan limuzinban, amelyet cégelnökök és miniszterek szállítására terveztek.

Az online kapcsolódás harmadik, az utasok szempontjából értékes hozadéka a fedélzeti wi-fi hálózat, amelyhez csatlakozva stabilabb, erősebb internetes kapcsolat áll a hátul dolgozni vágyók rendelkezésére. És persze nem maradt ki a fejlesztések sorából a My Toyota távoli felügyeleti és vezérlő funkció sem, amely lehetővé teszi, hogy a sofőr okostelefonjáról ellenőrizze a jármű státusát, illetve aktiváljon bizonyos funkciókat, például a klímabrendezést. A Toyota Safety Sense biztonsági csomagot új funkciókkal (sávkövetés, táblafelismerés, vészfékezés, stb.) bővítette ki most ki a gyártó.

Japánban a vételár nagyságrendileg 15 százalékkal emelkedik a jelenlegi verzióhoz képest. A 23 millió jen (átszámolva nem egészen 50 millió forint) még a luxusautók között sem kevés pénz, ugyanakkor a Century sem átlagos autó. Bár már nem V12-es szívó benzinmotor hajtja, mint az elődeit, azért a 431 lóerős V8-as öntöltő hibrid hajtáslánc is megfelelő dinamikát kölcsönöz a 2,37 tonnás testnek, a részleges elektromos hajtás lehetőségével a városban.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!