Ezért támadják Magyarországot?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Navracsics Tibor Viviane Redingnek, Orbán Viktor José Manuel Barrosónak küldött levelet, de született egy harmadik levél is, melyből kiderül, mi állhat a hazánkat érő támadások mögött. Az MNO heti összefoglalója.

PR
2013. 04. 14. 4:38

Pénteken a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szakértői Répássy Róbert vezetésével fogadták a Velencei Bizottság hattagú delegációját, és átadták nekik az alaptörvény negyedik módosításának a KIM által készített, csaknem ötvenoldalas angol nyelvű magyarázatát és az alaptörvény egységes – szintén angol nyelvű – szövegét. Az államtitkár ugyanakkor úgy véli, a testület tagjai több kérdésben is „elfogultságról tettek tanúbizonyságot” és prekoncepcióval érkeztek Budapestre.

Pénteken kiderült: José Manuel Barroso újabb levelet írt Orbán Viktornak, amelyben megerősíti az alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatos komoly aggályait. A kormányfő válaszlevélben erősítette meg az európai bizottsági elnöknek, hogy a magyar kormány és az Országgyűlés elkötelezett az európai normák és értékek mellett, és biztosította őt arról, hogy a kormány mindenben együttműködik az aggodalmak eloszlatása érdekében.

Sűrűsödnek a Magyarországot érő politikai támadások, ez a fő oka a Szellemi Honvédelem nevű civil megmozdulás létrejöttének, melynek szerdán jelenik meg első sajtóközleménye – ezt Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum alapítója mondta el portálunknak. A Szellemi Honvédelemhez, a CÖF kiáltványához már több mint kétezer értelmiségi csatlakozott. Ők is aláírták azt a portálunk által pénteken közölt nyílt levelet, melyben arra kérik Európa polgárait, hogy megbízható forrásból tájékozódjanak hazánkról. A Magyarországról közölt negatív hírek mögött ugyanis a konzervatív fordulattól félő baloldali és liberális értelmiségiek lejárató hadjárata áll – olvasható a levélben.

Szigetvári Viktor, az Együtt 2014 Választói Szövetség Párt társelnöke a héten elismerte, „rejtett előválasztás” folyik Bajnai Gordon volt kormányfő és Mesterházy Attila MSZP-elnök között, de szerinte elég nyár végéig megállapodni a közös miniszterelnök-jelöltről. Gyurcsány Ferenc ellenben úgy véli, már nyárig dönteni kell a kérdésben. A megállapodást nehezíti, hogy a közvélemény-kutatási adatok szerint lényegében egyforma Bajnai Gordon és Mesterházy Attila támogatottsága.

Bajnai szerdán szélhámosságnak nevezte a rezsicsökkentést. Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője erre úgy reagált: a volt miniszterelnök ezzel színt vallott, nem támogatja a rezsicsökkentést. A Fidelitas szerint Bajnai azzal bizonyíthatná be, hogy nem a szolgáltatók, hanem a magyar családok oldalán áll a rezsicsökkentés ügyében, ha aláírná az azt támogató aláírásgyűjtő ívet. Az elmúlt három hétben a Fidesz  550 ezer aláírást gyűjtött a rezsicsökkentést támogató kampányában.

A rezsicsökkentés második lépése, a szemétszállítási, valamint a víz- és csatornadíjak július 1-jei csökkentése tovább mérsékelheti az inflációt, amelynek mértéke így akár két százalék alá is eshet az idei évben – mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője pénteken. (Márciusban 2,2 százalékos volt az infláció.) Rogán Antal egyetért a további rezsicsökkentést szorgalmazó Lázár Jánossal abban, hogy nem kell megelégedni a díjak mérséklésének jelenlegi mértékével. Lázár szerint a közüzemi díjak 30 százalékos mérséklése már jelentősen javítaná a magyar emberek életviszonyait.

Rogán pénteken közölte azt is: a kormány azon dolgozik, hogy azokat se érje hátrány, akik korábban csak az állami nyugdíjrendszerbe fizettek, s nem voltak magán-nyugdíjpénztári tagok. Az Országgyűlés hétfőn fogadta el azt a törvényt, amelynek értelmében az állami nyugdíjrendszerben elindulnak az egyéni számlák, amelyekre az ez év eleje után befizetett nyugdíjjárulék összege kerül. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta: még idén jóváírják a korábbi magánnyugdíj-pénztári befizetéseket is.

A parlament hétfőn módosításokkal ismét elfogadta a választási eljárási törvényt, amelynek több pontját – Áder János államfő beadványa nyomán – januárban alaptörvény-ellenesnek nyilvánította az Alkotmánybíróság. A kormánypárti szavazatokkal módosított választási eljárási törvény alapján a magyarországi lakcímmel rendelkezők előzetes feliratkozás nélkül vehetnek részt a választásokon, míg a külföldön élő magyar állampolgárok levélben, az internetes ügyfélkapun vagy a választások hivatalos weboldalán kérhetik felvételüket a névjegyzékbe a Nemzeti Választási Irodánál. Regisztrálniuk kell azoknak is, akik nemzetiségi listákra kívánnak szavazni, illetve akik segítséget kérnek a szavazáshoz. A magyarországi lakcímmel nem rendelkezők augusztus 1-jétől kérhetik felvételüket a névjegyzékbe, a többiek november 1-jétől.

A parlamentben kedden tartották az önkényuralmi jelképek használatát tiltó szabályozási javaslat általános vitáját. Ha a törvényt a parlament időben el tudja fogadni, akkor május elsejétől továbbra is büntethető lesz a vörös csillag vagy a horogkereszt használata. Ismert, május elsején vörös csillaggal követelne „munkát, kenyeret és fedelet a népnek” Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 politikusa.

Egy pont kivételével döntött a kormány a hallgatói szerződések ügyében a változtatásokról, és elfogadta a hallgatókkal megtárgyalt kompromisszumot – mondta csütörtökön az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán tájékoztatása szerint az a kérdés maradt nyitott, hogy hány éven belül kell ledolgozniuk az állami ösztöndíjas hallgatóknak Magyarországon a tanulmányi idejüket.

Politikai szempontok kizárásával közzétehetők a polgári elhárítást az előző ciklusban irányító Laborc Sándor és az olajbűnözőként elhíresült Portik Tamás találkozóiról készült hangfelvételek leiratai. Egyebek mellett ez derül ki abból a Magyar Nemzet birtokába került állásfoglalásból, amelyet a Gálszécsy András volt titokminiszter vezette bizottság készített.

Részben súlyosította a Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdetett jogerős ítéletével a West-Balkánban két éve három halálos áldozatot követelő baleset vádlottjainak büntetését. Az első fokon kiszabott két év nyolc hónapos végrehajtandó szabadságvesztéseket megváltoztatva Szalontai Győző első- és Csanádi József harmadrendű vádlott esetében három év négy hónapot szabott ki a bíróság, melynek felét – egy év és nyolc hónapot – két évre felfüggesztette, másik fele azonban teljes egészében letöltendő.

Továbbra is keresik a pécsi polgármester lányának feltételezett támadóját, Nyerges Zoltánt. A rendőrök azt feltételezik, hogy nem hagyta el a várost, hanem a közelben bujkál.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.