November 25-én vált bizonyossá, hogy a devizahitelek ügyében jogegységi eljárás indul Wellmann György, a Kúria polgári kollégiumának vezetője indítványára; a Kúriának eszerint válaszolnia kell arra, hogy egyáltalán érvényesnek tekinthetők-e a devizahiteles-szerződések, és amennyiben nem azok, milyen jogkövetkezményekre lehet számítani. Döntés a Kúria december 16-ára összehívott ülésén várható.
A helyzetről Rétvári Bence, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott: a devizahitelek hátrányainak kiküszöbölésekor a bankok és az adósok kapcsolatából kell kiindulni, a közpénz csak másodlagos forrás lehet. Úgy véli: ha a pénzintézetek az elmúlt években a devizahiteleken extraprofitot szereztek, elvárható, hogy most részt vállaljanak a veszteségekből. A politikus hangsúlyozta: továbbra is úgy látják, hogy a jelzálogalapú devizahitel konstrukcióját meg kell szüntetni. Fontos az is, hogy akik forintban vették fel a pénzt, nem járhatnak rosszabbul.
Egyre inkább úgy néz ki, hogy újabb, baloldal kreálta hamisítási botránnyal állunk szemben – jelentette ki a kislétai videó kapcsán a Fidesz kommunikációs igazgatója kedd este a Hír TV-ben. Az Együtt 2014 szombaton töltött fel egy videót az internetre, amelyen két „kikockázott” férfi arról beszél, néhány kislétai közmunkás egy fideszes polgármestertől ötezer forintot kapott azért, hogy libákkal a kezében tüntessen Bajnai Gordon ellen a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban csütörtökön. Rácz Krisztina, az Együtt–2014 sajtófőnöke az Indexnek azt mondta, hogy a felvételt egyik aktivistájuk kamerával rögzítette.
A hétfő esti M1 Híradónak név nélkül, de arcát vállalva nyilatkozó közmunkás állítása szerint a videó egyik szereplője ugyanakkor azt mondta, 10 ezer forintot kapott azért, hogy a kamera előtt vállalja, hogy pénzért toboroztak közmunkásokat egy Bajnai Gordon elleni tüntetésre. A férfi elmondta: a videó készítői fizettek neki azért, hogy a kamera előtt elmondja az előre megbeszélt szöveget. Karácsony Gergely, az Együtt–PM Szövetség társelnöke elismerte, nem tudják bizonyítani, hogy nem egyeztettek előre a felvételen szereplő férfival, de továbbra is tagadják, hogy fizettek volna a megszólaló közmunkásnak.