Balog: Szükség van a többség támogatására

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A magyarországi romák helyzete nem rendezhető a többség támogatása nélkül – fogalmazott az emberi erőforrások minisztere.

KG
2014. 02. 28. 20:52

Romani Rose, a Németországi Szintik és Romák Központi Tanácsának elnöke Henri Malosse-hoz hasonlóan köszönetet mondott azért, hogy a magyar uniós elnökség útjára bocsátotta az európai cigánystratégiát. Beszédében kiemelte, hogy a rasszizmus nagyon sok romának meghatározza az életét, hiszen ez rendszeres megkülönböztetéshez vezet az egészségügy, az oktatás és a munka területén. Szólt arról is, hogy szerinte a támogatások hatékonyabbá tétele miatt fontos lenne, hogy uniós szinten létrejöjjön egy romaalap.

Schmidt Mária, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány főigazgatója köszöntőjében arról beszélt, hogy a magyar cigányság évszázadok óta a magyarság része. „A magyar nemzet is csak akkor válhat sikeressé, ha partnerré teszi cigány testvéreit” – fogalmazott. A Terror Háza Múzeum főigazgatója megemlítette, hogy mára jelentős cigány tömegek marginalizálódtak, kerültek kilátástalan élethelyzetbe.

Suad Numanovic, montenegrói emberi és nemzetiségi jogi miniszter, a romaintegráció évtizede programjának soros elnökségének képviseletében szólt arról, hogy a cigány népesség kivételesen veszélyeztetett, és a felzárkóztatás egyaránt problémát jelent a kis és nagy országoknak.

Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő, az Országos Roma Önkormányzat elnöke azt mondta: a cigányság ügye az unió egyik legnagyobb kérdése, „összeurópai sorskérdés”. Farkas szerint 2010-es választás után Magyarország a legmagasabb szintre emelte a romák ügyét, „cigánypolitikai korszakváltás történt Magyarországon”. Emlékeztetett arra, hogy a kormány és a roma önkormányzat 2011-ben keretmegállapodást kötött. Azt is elmondta, hogy napokon belül elindul az a foglalkoztatási szövetkezet, amelyben több tízezer cigány dolgozhat majd.

Bogyay Katalin, Magyarország állandó UNESCO-képviselője arról beszélt, elképzeléseik szerint Magyarországon létrehoznának egy regionális kulturális és oktatási központot, amely alkalmas lenne arra, hogy a felzárkóztatással kapcsolatban együtt dolgozzon és tapasztalatokat osszon meg a környező országokkal.

Osztolykán Ágnes, az LMP országgyűlési képviselője szólt arról, hogy minden roma felelőssége, hogy a saját szűkebb környezetében mit tud tenni a cigányokról kialakult sztereotip kép megtöréséért. A felzárkózással kapcsolatban a programok mellett a helyi közösségek szerepét emelte ki.

Járóka Lívia fideszes európai parlamenti képviselő előadásában az európai romastratégiával összefüggésben egyebek mellett arról beszélt, hogy a programok során még mindig nem érik el kellőképpen a célcsoportokat, és sokkal erősebb ellenőrzésre lenne szükség.

Az Egymásra utalva, a felzárkózáspolitika a XXI. században című kétnapos nemzetközi konferenciát az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány szervezte.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.