Vagyonukkal felelhetnek

Az ügyvédekhez hasonlóan korlátlan anyagi felelősség mellett dolgozhatnának a végrehajtók is.

Horváth Csaba László
2015. 04. 14. 5:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Alapjaiban alakítaná át a bírósági végrehajtást a kormány. A kabinet által még nem tárgyalt javaslat akár már a parlament tavaszi ülésszakán az Országgyűlés elé kerülhet. A tárca érvelése szerint a végrehajtásról szóló törvény elmúlt húsz évben bevezetett módosításai nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, s az eljárások eredményessége folyamatosan csökken, ezért át kell alakítani a rendszert.

A dokumentum alapján vasszigor köszönthet az önálló bírósági végrehajtókra, akiknek a kinevezése a jövőben hét évre szólna. Azokat, akik továbbra is folytatni akarják munkájukat, pályázat útján nevezhetnék ki ismét. Emellett pályázat nélkül is tovább dolgozhatnának azok, akiknek munkája bizonyos feltételeknek megfelel.

A javaslat kitér arra is, hogy 2022-re minden végrehajtónak jogi végzettséggel kell rendelkeznie azért, hogy a szakma jogi hivatásrenddé válhasson. Lapunk tavaly októberben számolt be arról, hogy állattenyésztő, óvodapedagógus és könyvtáros végzettségű önálló bírósági végrehajtók is dolgoznak. A csaknem kétszáz hatósági személy csaknem felének pedig mindössze érettségije van, s alig negyven a jogi végzettségűek száma.

Fontos eleme a koncepciónak, hogy az ügyvédekhez hasonlóan a végrehajtóknál is bevezetnék a korlátlan anyagi felelősség viselését. Jelenleg a kártérítés vagy a sérelemdíj fedezetére a hatósági személy felelősségbiztosítást köteles kötni legalább húszmillió forint értékben, vagyis ha hibázik, nem neki kell helytállnia emiatt.

Az előterjesztés növelné az önálló bírósági végrehajtók számát is, ugyanis Magyarországon százezer lakosra csak 1,8 végrehajtó jut, ezzel pedig az utolsó előtti helyet foglaljuk el Európában, csak Írországot előzzük meg. A tervek szerint 232 végrehajtó lenne, ezzel 2,3-ra nőhet a százezer lakosra jutó arányszám.

Alapvető szerkezeti átalakítás vár a kamarára is. A javaslat szerint megszűnne a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara, s jogutódlással átalakulna Magyar Bírósági Végrehajtói Karrá, amely az érdek-képviseleti feladatokat látná el. Mellette létrejönne a kar hivatala, amelyre a közfeladatokkal kapcsolatos irányítói, végrehajtói feladatokat testálnák.

Utóbbi vezetőjét az igazságügyi miniszter nevezné ki, megbízatása hét évre szólna. A hivatal feladatai közé tartozna többek közt a vagyonkezelés, a pályáztatás lebonyolítása, a panaszkezelés és a fegyelmi feljelentés.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.