Egyelőre sikerült megvédeni Biharváriék lakását

A tiltakozók figyelmeztették a Raiffeisen Bankot.

Nagy Áron
2015. 09. 08. 3:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Körülbelül ötvenen gyűltek össze tegnap délután, nem sokkal 4 óra előtt, s a kilakoltatás ellen tiltakozó civilek mellett számos újságíró is megjelent – mondta el kérdésünkre Szabó Bálint, a megmozdulás szervezője. A végrehajtó elállt szándékától, és elnapolta a bejárást.– Ez egy apró siker, egy csatát megnyertünk – értékelte a helyzetet Szabó Bálint, majd jelezte: ezzel azonban még nem hárult el a Korondi utcai ház lakói feje felől a baj. – A végrehajtó azt mondta, jövő hétfőn már lakatossal és rendőrrel jönnek vissza. Addig viszont időt nyertünk, és figyelmeztettük a Raiffeisen Bankot: amennyiben szerdáig nem vonja vissza a követelését, blokád alá vesszük a szegedi irodájukat, s ott folytatjuk a tüntetést – mondta a szervező. Szabó Bálint szerint azt is sikerként könyvelték el, hogy akciójukkal a lakás iránt érdeklődők figyelmét fel tudták hívni a Korondi utcaiak helyzetére. Tehát arra, hogy nem azért akarják utcára tenni az embereket, mert nem fizették a lakáshitelüket. Volt, aki azt mondta, ilyen körülmények között nem kell neki a lakás – tette hozzá Szabó Bálint.Mint arról beszámoltunk, két szegedi és egy makói társasház lakói veszíthetik el otthonukat egy vállalkozó miatt, aki úgynevezett keretbiztosítéki jelzáloghitelt vett fel a Raiffeisen Banktól. A pénzintézet számára fedezetül az általa épített társasházakat ajánlotta fel. Maga a konstrukció jogszerű. Normális esetben a vállalkozó felveszi a hitelt, abból felépíti a társasházat, majd a benne lévő lakásokat olyan áron értékesíti, hogy a kölcsönt vissza tudja fizetni, és még haszna is maradjon. A szegedi és a makói házak esetében viszont a vállalkozó nem törlesztett, a pénzintézet ezért aztán a vétlen lakókon kérte számon a tartozást.Az egyik szegedi épület, a Korondi utcai társasház esetében már jogerős bírósági ítélet is kimondta, hogy a lakóknak fizetniük vagy menniük kell. A Raiffeisen 2008-ban jelentkezett először az ott élőknél: levélben értesítette őket, hogy a tartozás miatt érvényesíti jelzálogjogát a lakásukon.Ebben az időben költözött a Korondi utcai társasházba a Biharvári házaspár. A kerekes székes férfi és nő éveken át járt – már amikor tudott – bírósági tárgyalásokra, de hiába. Az ő otthonukat jelölték ki elsőnek, amelyet tegnap délután a végrehajtó meg akart mutatni azoknak, akik érdeklődnek az árverés, illetve a lakás iránt. A bíróság ítélete szerint Biharváriék ezt is kötelesek eltűrni, ahogy magát az árverést is.A lakók érdekeit képviselő követeléskezelő cég tulajdonosa, Szabó Bálint egyébként nem csak a polgári engedetlenség eszközével igyekezett Bihariékat és sorstársaikat megóvni attól, hogy az utcára kerüljenek. A nyár elején elérte, hogy a bank, a vállalkozó és a lakók tárgyalóasztalhoz ültek. Akkor megállapodást is sikerült kiharcolni: abban maradtak, hogy az építési vállalkozó saját ingatlanvagyona segítségével törleszt a banknak, így a vétlen lakóknak nem kell tartaniuk a kilakoltatástól. A lakók akkor azt is kérték, hogy a bank függessze fel az ellenük indított peres és végrehajtási eljárást arra az időre, amíg a pénzintézet vezetése eldönti, elfogadja-e a vállalkozó ajánlatát. Mostanra kiderült, hogy az eljárásokat a pénzintézet nem függesztette fel, sőt a vállalkozó írásban megtett ajánlatát is indoklás nélkül elutasította.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.