A tájékoztatás szerint a Széchenyi2020 EU-s fejlesztési programban a kormány jelentősen megemelte a vállalkozások számára elérhető források arányát, a vissza nem térítendő támogatások mellett megjelennek a visszatérítendő források is, amelyek kiegészítik a vállalkozások önerejét. Ez utóbbiak kezelését az MFB végzi, amely közbeszerzés keretében választja ki az ebben résztvevő partnereket ősszel. A visszatérítendő támogatások elosztásának új rendszerében a Magyar Fejlesztési Bank a hazai hitelintézeti rendszer meglévő fiókhálózatán belül 400 MFB Pontot hoz létre, és szakít azzal a közvetítői rendszerrel, ami az előző uniós ciklusban működött.Az új modellben az MFB saját maga szerződik majd a pályázókkal és saját kockázatára finanszíroz, míg a kiválasztott partnerek a kihelyezéshez kapcsolódó részfeladatokat, valamint a kihelyezett állományok ellenőrzését és kezelését segítő egyes résztevékenységeket végezik az MFB számára. Az MFB Pontok ütemezetten, a megyeszékhelyektől a kisebb települések felé haladva, az ország teljes területén elérhetőek lesznek, minden korábbinál nagyobb lefedettséget biztosítva a visszatérítendő támogatások szétosztásához – írja közleményében a Miniszterelnökség. A közlemény szerint az új rendszer megfordítja a támogatásigénylés eddigi logikáját, hiszen a vállalkozókat és fejlesztési igényeiket ismerő helyi szereplők testre szabott ajánlatot tudnak tenni a kis családi vállalkozásoktól kezdve a közepes nagyságú cégekig. A forráshoz jutás folyamata átláthatóbb, egyszerűbb, gyorsabb lesz.Jelentős pénzügyi segítséget jelent a vállalkozásoknak, hogy a finanszírozás költségeinek meghatározó részét uniós forrásból, nem pedig az ügyfélkamatból fedezik, amelynek köszönhetően a pénzügyi eszközök kamata történelmi mélypontra süllyed – olvasható a közleményben. A kormány korábban bejelentett döntése szerint 2017. június 30-ig megjelenik a Széchenyi2020 összes pályázata. A visszatérítendő források teljes körű elérhetősége és egyszerűsített adminisztrációja nagy mértékben segítheti a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés céljait. A kormány célja, hogy a Magyar Fejlesztési Bank a következő 7 évben az EU-s támogatásokkal együtt mintegy 1000 milliárd forint forrást közvetítsen a vállalkozások számára, ezzel is javítva az ország gazdasági szereplőinek versenyképességét – tájékoztatott a Miniszterelnökség.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.