1886-ban anarchisták a nyolcórás munkanap bevezetéséért szerveztek nagygyűlést Chicagóban, majd kivégezték a szervezőket – folytatja Konok Péter. Az internacionálé ezután döntött úgy 1890-ben, hogy minden évben május elsején emlékeznek erre az eseményre. A magyar munkásság a kezdetektől csatlakozott a mozgalomhoz, míg azonban az első évtizedekben a szerveződés célja a dolgozói érdekek melletti tömeges fellépése volt, a szocialista pártállam 1945-ös kiépülését követően a Rákosi-éra hatalmi demonstrációra használta. Fordulatot hozott Kádár János kinevezése. 1957-et követően nem kötelező, inkább javasolt volt a felvonulás május elsején, s a hangulata is az ünneplésre és nem a politikai tartalomra összpontosult.
A hatalom mindig tisztában volt az ünnep jelentőségével – ezt már Székely Gábor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem történészprofesszora mondta lapunknak. Napjainkban Magyarországon az ünnepnek egyre nagyobb jelentősége van. Székely Gábor szerint ugyanis hosszas apátia után ismét megmozdult a dolgozók tömege. A pedagógussztrájkok, a taxistüntetések jelzik, hogy már nemcsak a hajléktalanok és a közmunkákból élők elégedetlenek, hanem a társadalom azon csoportjai is, amelyek rendelkeznek érdekvédelemmel. A következő években május elseje talán visszanyeri egykori célját: a társadalmi szerveződések motorjává válhat.
