De hát 100 százalékos közbiztonság nincs is

Jobbágyi gyönyörű falu Nógrád megyében. Az alul- és a felüljáróval is van azonban egy kis gond.

A polgármester azt tervezi, hogy az aluljárót is bekamerázzák. A felüljárót is látja egy „szem”: a focipályát bevilágító lámpára erősítettek egy kamerát, amely a 21-es felé néz. A felüljáróhoz közeledve nem nehéz elképzelni, hogy sötétedés után errefelé garázda elemek jelennek meg. A térdig érő gazban egy elhagyatott borospince, a közelében álló, bedőlt falú, összegraffitizett épületekkel pedig szemlátomást nem történt semmi évek óta, pedig egykor az Apponyi család istállója állt itt, a téeszidőkben pedig savanyítóüzem működött. A közeli, egykor ugyancsak Apponyi-tulajdonban volt földekre mutatva azt mondja Schoblocher, ideális telephely lehetne egy callcenternek, vagy más innovációval foglalkozó vállalkozásnak. Szabad vállalkozási zónaként próbálkozik is ilyenek elcsábításával.

Az aluljáróból feljőve egy idős házaspárt kérdezünk az egykori Felszabadulás, ma már Apponyi utcában. Vámszedőkről ők sem hallottak, de a közbiztonság kapcsán a férj három levágott drótdarabot mutat nekünk, illetve az ezek körüli baltanyomokat. Azokat a lámpákat vitték el így a házukról, amiket a betörők ellen szereltek fel. A férfi csak azt nem érti, hogy a tolvajokat hogy nem csapta agyon az áram. Legyintve azzal summázza beszélgetésünket, hogy nem helyi jelentőségű ügy ez, nem is országos, mert az „egész világban ez megy”.

– Jó lenne, ha néhány személy visszatérne rendet tenni – mondja sóhajtva, de nem árulja el, kire vagy kikre gondolt.

Beljebb idős bácsi panaszolja, hogy azért nem használja az aluljárót, mert nem bírják a térdei. Nem fél lemenni, csak nem szeret, inkább átmegy a főúton, ha a faluban van dolga.

A felüljáróról aláhulló üvegekről azt közli velünk hunyorítva, hogy el tudja képzelni, hogy ilyen történik, majd megy tovább a dolgára. Nem messze egy férfi lényegében ugyanezt mondja el kérdéseinkre, két egyértelmű mozdulatot tesz csak hozzá az elhangzottakhoz: akkor lehet igaz mindez, ha isznak, vagy ha kábítószereznek. Szerinte az a nagy baj a felüljáróval, hogy könnyen le lehet esni róla.

A „másik oldalon” a bezárt és összefirkált ABC előtti buszmegállóban kérdezősködünk. A várakozók nem helyiek, de egyikük szomorúan mutatja a lelakatolt bolt falát. Régen ilyen nem történhetett ebben a virágzó faluban. Ő azért szidja az aluljárót, mert megáll benne a víz. Szemben többen várnak buszra, itt egy cigány nő panaszkodik nekünk, hogy nem mer lemenni oda, mert sötét van. Széles mozdulatokkal gesztikulál, láthatók lesznek a kézfején a tetoválások. Amikor azt kérdezzük a mellette állóktól, hogy ők is félnek-e lemenni az aluljáróba, egyszerre kapunk két teljesen ellentétes választ. Egy középkorú hölgy csak némán formálja szájával az igen szót, míg egy fiatal cigány srác azt firtatja, hogy miért olyan fontos ez, és hogy miért kell ezt felfújni.

– Csibészek járnak le oda persze, az nekik egy aranybánya. De miért nem írnak a politikusokról, azok is csibészek.

Elbúcsúzunk tőle, mert jön a busza. Miközben a babakocsit pakolja fel, még odaveti, hogy ma már tulajdonképpen mindenki csibész.