De hát 100 százalékos közbiztonság nincs is

Jobbágyi gyönyörű falu Nógrád megyében. Az alul- és a felüljáróval is van azonban egy kis gond.

Schoblocher István jobbágyi polgármester irodájából pont rálátni a falut kettészelő 21-es főútra. A település vezetője azonban innen már nem tudja megfigyelni a felüljárót, ahonnan az elmúlt időszakban üvegekkel dobálták meg az autókat a fiatalok, az aluljáróban pedig Sneider Tamás Jobbik-alelnök Facebook-bejegyzése szerint valami hasonló kezdett kialakulni, mint pár évvel ezelőtt Gyöngyöspatán, ahol hídvámot kezdtek szedni a vasárnapi miséről hazatérő idősektől a „kiilleszkedettek”.

Az országgyűlési képviselő levelet is írt az ügyben Pintér Sándor belügyminiszternek, ebben portyázó suhancokról ír, a felülről hulló üvegeket pedig orosz rulettnek nevezi. Sneider szerint nagy szolgálatot tenne a falunak egy önálló rendőrőrs felállítása. Levele végén azt kérdezi, hogy mit kíván tenni a Belügyminisztérium annak érdekében, hogy megerősödjön a közrend Jobbágyiban. Pintér belügyminiszter válaszában egy tavaly lekapcsolt bandát említ, amelyet szerinte a Jobbágyiban naponta kétszer-háromszor feltűnő pásztói rendőröknek is köszönhetően sikerült elkapni.

Schoblocher István azzal kezdi a beszélgetésünket, hogy ő például aluljárópénzt szedő fiatalokról nem hallott, a magasból ledobált üvegekről viszont igen. De megjegyzi, hogy azért nem mindennapos esetek ezek. Minden péntek reggel nyolckor viszont busz hozza át a hegy alatti részről – ez Jobbágyi 15 százalékát takarja, itt van a falu vonatállomása is – azokat az időseket, akik félnek az alagútban. Vagy a sötéttől, vagy mástól.

Schoblocher István is megemlíti a Jobbágyin áthaladó pásztói rendőröket, mint a közbiztonság javulásának egyik legfőbb biztosítékát, és meg is jegyzi, hogy tavalyelőtti hivatalba lépésekor első dolga volt, hogy leüljön beszélni a közeli kisváros rendőrkapitányával. Mást is felhoz. Büszke rá, hogy a kétezer fős faluban 53 kamera működik, úgyhogy már nem fordul elő Jobbágyiban az, ami korábban: hogy betörnek az óvodába, a gyógyszertárba, de még a polgármesteri hivatalba is. Széttárja a kezeit, úgy mondja, hogy még ezzel a módszerrel sem sikerül elérni a 100 százalékos közbiztonságot – de hát olyan nincs is.

A polgármester azt tervezi, hogy az aluljárót is bekamerázzák. A felüljárót is látja egy „szem”: a focipályát bevilágító lámpára erősítettek egy kamerát, amely a 21-es felé néz. A felüljáróhoz közeledve nem nehéz elképzelni, hogy sötétedés után errefelé garázda elemek jelennek meg. A térdig érő gazban egy elhagyatott borospince, a közelében álló, bedőlt falú, összegraffitizett épületekkel pedig szemlátomást nem történt semmi évek óta, pedig egykor az Apponyi család istállója állt itt, a téeszidőkben pedig savanyítóüzem működött. A közeli, egykor ugyancsak Apponyi-tulajdonban volt földekre mutatva azt mondja Schoblocher, ideális telephely lehetne egy callcenternek, vagy más innovációval foglalkozó vállalkozásnak. Szabad vállalkozási zónaként próbálkozik is ilyenek elcsábításával.

Az aluljáróból feljőve egy idős házaspárt kérdezünk az egykori Felszabadulás, ma már Apponyi utcában. Vámszedőkről ők sem hallottak, de a közbiztonság kapcsán a férj három levágott drótdarabot mutat nekünk, illetve az ezek körüli baltanyomokat. Azokat a lámpákat vitték el így a házukról, amiket a betörők ellen szereltek fel. A férfi csak azt nem érti, hogy a tolvajokat hogy nem csapta agyon az áram. Legyintve azzal summázza beszélgetésünket, hogy nem helyi jelentőségű ügy ez, nem is országos, mert az „egész világban ez megy”.

– Jó lenne, ha néhány személy visszatérne rendet tenni – mondja sóhajtva, de nem árulja el, kire vagy kikre gondolt.

Beljebb idős bácsi panaszolja, hogy azért nem használja az aluljárót, mert nem bírják a térdei. Nem fél lemenni, csak nem szeret, inkább átmegy a főúton, ha a faluban van dolga.

A felüljáróról aláhulló üvegekről azt közli velünk hunyorítva, hogy el tudja képzelni, hogy ilyen történik, majd megy tovább a dolgára. Nem messze egy férfi lényegében ugyanezt mondja el kérdéseinkre, két egyértelmű mozdulatot tesz csak hozzá az elhangzottakhoz: akkor lehet igaz mindez, ha isznak, vagy ha kábítószereznek. Szerinte az a nagy baj a felüljáróval, hogy könnyen le lehet esni róla.

A „másik oldalon” a bezárt és összefirkált ABC előtti buszmegállóban kérdezősködünk. A várakozók nem helyiek, de egyikük szomorúan mutatja a lelakatolt bolt falát. Régen ilyen nem történhetett ebben a virágzó faluban. Ő azért szidja az aluljárót, mert megáll benne a víz. Szemben többen várnak buszra, itt egy cigány nő panaszkodik nekünk, hogy nem mer lemenni oda, mert sötét van. Széles mozdulatokkal gesztikulál, láthatók lesznek a kézfején a tetoválások. Amikor azt kérdezzük a mellette állóktól, hogy ők is félnek-e lemenni az aluljáróba, egyszerre kapunk két teljesen ellentétes választ. Egy középkorú hölgy csak némán formálja szájával az igen szót, míg egy fiatal cigány srác azt firtatja, hogy miért olyan fontos ez, és hogy miért kell ezt felfújni.

– Csibészek járnak le oda persze, az nekik egy aranybánya. De miért nem írnak a politikusokról, azok is csibészek.

Elbúcsúzunk tőle, mert jön a busza. Miközben a babakocsit pakolja fel, még odaveti, hogy ma már tulajdonképpen mindenki csibész.