Müller Cecília tisztifőorvos csütörtökön személyesen is ellátogatott a Pesti úti idősek otthonába, ahonnan 126 igazoltan fertőzöttet szállítottak el az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe, függetlenül attól, hogy mutattak-e már tüneteket vagy nem. Erre azért volt szükség, mert az idős embereknél előfordulhat, hogy a lappangási időszakot követően gyorsabban romlik az állapotuk, így ez a megoldás a legbiztonságosabb számukra. Péntek esti információnk szerint a mentőszolgálat járműveivel és egy BKV busz igénybvevételével újabb 56 főt, koronavírus fertőzés gyanúval szállítottak az idősotthonból a Szent János Kórházba.
A tisztifőorvos elrendelte, hogy az intézményben a Fővárosi Önkormányzat biztosítsa a folyamatos egészségügyi ellátást, figyeljék az ott maradtak egészségi állapotát, valamint tartsanak oktatást az ott dolgozóknak, például a fertőtlenítőszerek használatával kapcsolatban. – A cél, hogy a további fertőzéseket megelőzzék, ehhez egyéni védőfelszereléseket is küldünk – emelte ki.
Az Origó beszámolója szerint a szintén fővárosi fenntartású, Rózsa utcai idősotthon 101 lakója közül 16 gondozott fertőzött, tízen kórházban vannak, öten pedig az intézményben vannak elkülönítve. Eddig egy idős ember veszítette el az életét, a gondozók közül pedig 12-en fertőződtek meg.
Müller Cecília az ország teljes területén elrendelte az idősotthonok ellenőrzését, és ha a népegészségügyi központ szakértői hiányosságokat észlelnek, akkor azonnal intézkedni kell. – Felelősséggel tartoznak az idősotthonok fenntartói, a hatóságok, az ott dolgozók és minden állampolgár, hogy vigyázzanak az otthonokban élők egészségére – összegezte. A bentlakásos szociális intézményekben március eleje óta látogatási tilalom van életben, majd kijárási és felvételi zárlatot is elrendelt az országos tisztifőorvos. Ennek ellenére az idősotthon lakói között még több fertőzött és beteg várható, mivel még jelenleg is zajlanak a laborvizsgálatok.
– Karácsony Gergely főpolgármester, köszönjük – írta ki a Facebook-oldalára Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője a baloldali vezetésű fővárosi önkormányzat feltételezhető mulasztását bírálva.
Csizmadia László, a CÖF-CÖKA alapító-szóvivője a PestiSrácoknak nyilatkozva lemondásra szólította fel Karácsonyt a Pesti úti idősotthonban történt tömeges megfertőződések kapcsán. Eközben Karácsony Gergely az otthon dolgozóira és a kormányra hárítaná a felelősségét.