A baloldal csak a rossz hírnek tud örülni

A sikeres oltási programnak köszönhetően javuló járványhelyzetről már nem beszél a baloldal, pedig a harmadik hullám alatt folyamatosan a halálozási számokkal voltak elfoglalva, és a kormányt hibáztatták a tragédiákért. Prominens politikusainak erejéből arra sem futotta, hogy örömüket fejezzék ki, amikor júliusban végre ismét előfordult, hogy mullára csökkent a napi halálozások száma.

Csekő Imre
2021. 08. 10. 5:50
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ebben a számban sem áll sajnos rosszul az ország – mondta Arató Gergely a halálozási adatokról, amikor tavaly májusban elszólta magát az ATV stúdiójában. A Demokratikus Koalíció (DK) politikusának rettenetes mondata jól alátámasztotta, amit akkor már sokan tudni véltek, miszerint a baloldal annak örülne, ha a járvány minél több áldozatot szedne, mert így könnyebben juthatnának a hatalom közelébe. 

 

A vírusnak drukkolnak

 

Emlékezetes: Krekó Péter ismertette azt a taktikát, amivel a baloldal szerinte sikeres lehetne. „A tét magas. Ha aláásod az emberek hajlandóságát arra, hogy beoltassák magukat, akkor [Orbánnak] kell viselnie a politikai következményeket” – fejtegette a Political Capital vezetője a Politico című brüsszeli lapnak nyilatkozva az előző év végén.

 

A baloldal - úgy tűnik - látott fantáziát az elemző által felvázoltakban, mert jelentős erőket fektettek az oltási program lassításába. Először az orosz, majd a kínai vakcina hatékonyságát és biztonságosságát vonták kétségbe, és az utóbbi alkalmazása ellen Gyurcsány Ferenc pártja még petíciót is indított.

 

Azt, hogy a baloldal a vírusnak drukkol, az is alátámasztani látszik, hogy míg a harmadik hullám csúcsán – amikor emelkedett a halálozások száma – folyamatosan a kormányt hibáztatták, és a koronavírusról beszéltek, de amióta a sikeres oltási programnak köszönhetően ismét kedvezőek a járványügyi adatok, már nemigen emlegetik ezt a témát.

 

Mindenkit alulmúlt a DK

 

Karácsony Gergely például március 23-án még arról írt a Facebookon, hogy nem lehet beletörődni a halálesetek magas számába, mert minden adat mögött emberi életek, sorsok vannak. A főpolgármester július 1-jén – amikor hosszú hónapok után végre ismét nem volt áldozata a koronavírus-járványnak hazánkban –, viszont már nem tartotta fontosnak, hogy megemlékezzen a jó hírről. Pedig a közösségi médiában igen aktív városvezető aznap több bejegyzést is közzétett, amelyek egyikében a Semmelweis nap alkalmából megköszönte az orvosok és szakápolók munkáját, így lett volna alkalma örömét kifejezni a hír miatt, de inkább arról értekezett, hogy „a magyar egészségügy már a járvány előtt is a végét járta”. Karácsony Gergelynek emellett egy, a kínai vakcina hatékonyságát megkérdőjelező bejegyzésre is futotta az idejéből aznap.

 

Dobrev Klára is hasonlóan járt el. Március 29-én, amikor elérte a húszezret az elhunytak száma, online sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a kormány sorozatos dilettáns és rossz döntéseinek következményeként haltak meg ennyien a járványban. Arról viszont hallgatott a DK miniszterelnök-jelölt aspiránsa, amikor sikerült nullára szorítani a napi elhunytak számát. Július 1-jén azt írta a Facebookra, hogy a 2022-es választás után visszaadják az egészségügyi dolgozóknak azt a megbecsülést, amit az Orbán-kormány elvett tőluk. Az aznapi jeles eredményt ugyanakkor elhallgatta, és nem mondott érte köszönetet az egészségügyieknek. 

 

A DK egyébként minden baloldali alakulatot alulmúlt, mivel annak ellenére nem reagáltak a jó hírre július 1-jén, hogy futotta az erejükből egy olyan közleményre, amiben azt a később hamisnak bizonyuló „sajtóértesülést” kommentálták, hogy állítólag Jennifer Lopez amerikai popdíva fog fellépni Mészáros Lőrinc esküvőjén.

Jakab Péter is a kabinetnek rótta fel a koronavírus áldozatainak halálát a harmadik hullám során. Április 26-án a parlamentben piros lapot mutatott fel a miniszterelnöknek, és arról beszélt, hogy az addig elhunyt 26 ezer magyar haláláért Orbán Viktornak kellene vállalnia a felelősséget. Július elsején viszont nem emlékezett meg arról a Jobbik elnöke, hogy nullára csökkent a napi új elhunytak száma. Pedig akkor is használta a közösségi médiát Jakab Péter. Arról is emlékezetes ez a dátum, hogy aznap szólalkozott össze egy munkagépet vezető munkással egy facebook-videó felvétele közben a magát a melósok képviselőjének beállító pártelnök.
 

Lenne minek örülni

 

Lennének pedig olyan jó hírek amelyeknek együtt örülhetnének a magyar emberekkel a baloldal politikusai. Július elseje óta ugyanis számos napon előfordult, hogy egyetlen halálos áldozata sem volt a koronavírus-járványnak hazánkban.

A tegnap közzétett adatok szerint az előző hét végére 5 649 125 főre emelkedett a beoltottak száma, és közülük 5 491 387-en már a második oltást is megkapták. A harmadik oltásra pedig 57 ezren foglaltak időpontot, akik közül 38 ezren már meg is kapták a legújabb dózist. Mindössze 156 új fertőzöttet regisztráltak a hétvégén hazánkban, és négy beteg hunyt el. A gyógyultak száma viszont folyamatosan emelkedik, és már 757 247-en felépültek a betegségből. Az aktív fertőzöttek száma így 22 727 főre csökkent, és közülük mindössze 75 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, akik közül 11-en vannak lélegeztetőgépen.

 

Kérdés, miként viselkedik majd a baloldal a várható negyedik hullám során, amelyről Kásler Miklós a hétvégén úgy nyilatkozott, hogy már az ajtóink előtt van. Ha ugyanis az ellenzék az esetleg ismét romlásnak induló statisztikákat látva megint a kormányellenes hangulatkeltés eszközét választja, végképp nyilvánvalóvá válhat, hogy valóban a minél nagyobb pusztításnak örülnének. 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.