Varga-Bajusz Veronika: A tudomány nemzetközi, a tudós hazafi

Top 100-as egyetemre kell bekerülni.

2025. 07. 18. 19:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tudomány nemzetközi, a tudós hazafi, a Stipendium Peregrinum program pedig a nemzet befektetése a fiatal tehetségek tudásába – mondta a felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár Bugyin pénteken.

A Pest vármegyei településen megrendezett Stipendium Peregrinum Fecsketábor záró napján Varga-Bajusz Veronika emlékeztetett, hogy a külföldi tanulmányokat támogató ösztöndíjprogramban egy hete hirdették ki, hogy 26 fiatal kiválóság csatlakozik a „Stifisekhez”.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy a program 2019-es indulása óta 145-en pályáztak egy 14–28 millió forintos ösztöndíjra.

 Ezt azok a diákok tehetik meg, akiket felvesznek a világ top 100-as egyeteme közül valamelyikre.

– Ebből minden fedezhető, amire a fiataloknak szüksége van, legyen az tandíj, lakhatási vagy megélhetési költség, így a hallgatók a tanulmányaikra koncentrálhatnak – tette hozzá.

Szólt arról is, hogy a „Stifisek” egy olyan közösség, akik a világon bármerre tartják a kapcsolatot egymással, akik között barátság alakulhat ki, ami végig segíti őket a tanulmányaik alatt. Hozzáfűzte:

az ilyen támogató kapcsolatok megalapozása volt a tábor egyik célja is.

Szavait az ösztöndíjasokhoz címezve azt mondta: a táborban azt is igyekeztek átadni, hogy „a haza mennyire hazavár majd benneteket”, hogy „miután elvégeztétek a tanulmányaitokat, tapasztalatot szereztetek, kutatásokat folytattatok, kapcsolatokat építettetek ki, hazatérve ezt itthon a nemzet javára kamatoztassátok”.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.