Hankó Balázs: Pénzügyi turbót kap a BME
Minden adottsága megvan az egyetemnek, hogy innovációs és technológiai központtá váljon.
Minden adottsága megvan az egyetemnek, hogy innovációs és technológiai központtá váljon.

A cél, hogy minden diák naprakész, gyakorlati tudással léphessen ki a munkaerőpiacra.

Magyarországon továbbra sem tolerálják az antiszemitizmust.

A Nézőpont Intézet felmérése azt mutatja, sikeres pályára került a megújult magyar felsőoktatás.

Már a szakképzésben is tananyag a mesterséges intelligencia

A Pannónia-program első évében 8115-en vettek részt és tanultak, oktattak, kutattak a világ minden táján.

Az identitás ad gyökereket, hagyományt, kultúrát, tudást, közösséget, otthont, házat, hazát, érvényesülést, küldetést és szolgálatot – mondta a miniszter.

Varga-Bajusz Veronika elmondta, immár 12 magyar egyetem van a világ legjobb 5 százalékában, az egyetemeink felpörögtek, dinamikusak, identitásuk van.

A támogatások súlyos nemzetbiztonsági kockázatokat vetnek fel.

Soha nem látott mértékű befektetés a magyar tudásba és kultúrába.





Kocsis Máté megfejtette a „titkot”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ezek voltak Orbán Viktor legnézettebb videói az idén, mutatjuk a számokat is.

Kulcsfontosságú megállapodás született az alacsony energiaárak érdekében.

Frontális baleset történt Szolnok határában.

Az interaktív kibeszélő a digitális polgári körök Facebook-csoportjában lesz látható.

A háborús készülődés közepette egyre több európai ország mérlegeli a kötelező katonai szolgálat bevezetését.

Legalább 159 ember halt meg és több tucatot még mindig keresnek a november 26-i hongkongi tűzvész után.

A Matteo Salvini vezette kormánypárti Liga az Ukrajnának szánt támogatás elhalasztását szorgalmazza.

A friss döntésről a BBC számolt be.

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

A müncheniektől két gólt is les miatt vettek el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.