időjárás 26°C Ottó 2022. július 2.
logo

Háborús szituációt szült a határunkon a migránshullám

Imahadjárat indul hazánk jövőjének megmentéséért

Magyar Nemzet
2021.08.16. 06:18
Imahadjárat indul hazánk jövőjének megmentéséért

Az imamozgalom célja, hogy a maga szakrális módján elérjük, minél több olyan képviselő kerüljön az Országgyűlésbe, aki a tízparancsolatnak mind a tíz pontját erkölcsi normaként  fogadja el, igyekszik aszerint élni mind közéleti, mind magánemberként – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a kezdeményezés ötletgazdája, Gál Péter. A zamárdi művelődési ház igazgatója azt javasolja, hogy 

 

augusztus 20-tól egészen jövő áprilisáig imádkozzunk azért, hogy ne az érdektelenségben és a közerkölcs megkérdőjelezésében érdekelt politikusok kerüljenek hatalomra.  

– A felhívást közzétevők célja, hogy minden településen legyen legalább egy ezért imádkozó személy, ennek teljesülése miatt is ölel fel ekkora időt az imamozgalom, hiszen fokozatosan fog terjedni a híre. Felekezetek magánszemély tagjait fogja össze, s ki-ki szíve szerint imádkozik, nincs megkötés – tette hozzá a szervező. 

 

A KDNP részéről Surján László egykori népjóléti miniszter is csatlakozott a felhíváshoz, aki úgy véli, jövőre nemcsak a politikusok személyéről dönt az ország, hanem Magyarország jövőjéről. – Örömmel csatlakoztam a kezdeményezéshez, mert meggyőződésem, hogy 

 

jövőre nemcsak pártokra szavazunk, nem csupán azt kell eldöntenünk, hogy ki legyen a miniszterelnök, hanem irányt kell választanunk. Sodródunk-e az értéktelenség felé, elveszítve a józanságunk maradékait is, ahogy a világ számos országában történik, vagy a józan észre hallgatva a közjó és a közerkölcs fog érvényesülni. 

A zsidó-keresztény hagyomány a tízparancsolatban foglalta össze az emberi közösség együttélésének szabályait. Ha ehhez tartanánk magunkat, boldogabb lenne az életünk és szebb világot hagyhatnánk utódainkra – tájékoztatta lapunkat a kereszténydemokrata politikus.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.