Varju László nem beszél a választási bűncselekményről

Biztonsági őrök elevenítették fel a baloldali politikusok támadását az MTVA székháza ellen tegnap a Fővárosi Törvényszéken, Varju László DK-alelnök perében. Részletesen beszéltek arról, hogy Varju hogyan kezdett dulakodni velük, hogyan próbált földharcot folytatni. Varju koncepciós pert emleget, és a többi botrányokozót idéztetné be tanúnak az ügyben.

2021. 09. 28. 18:45
Varju László; Szarvas Koppány Bendegúz
Szarvas Koppány Bendegúz (balra) a szintén bírósági tárgyalás elé néző Varjú Lászlóval Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke továbbra is politikai színjátékot csinál az ellene három bűncselekmény vádjával zajló büntetőperből. Varju László kedden állt ismét a Fővárosi Törvényszék elé, ám a tárgyalás előtt a Markó utcában tájékoztatót tartott, és az erről készített videót kirakatta a közösségi oldalára. Varju a felvételen 

amiatt kesereg, hogy az előválasztás utolsó napján nem tud foglalkozni a választóival, mert a bíróságra kell mennie egy „koncepciós per miatt”. A baloldali politikus rendre arról beszél, hogy az MTVA-székházban történt atrocitásnak nem ő az elkövetője, hanem a biztonsági őrök, mert a baloldali politikustársaival a szólásszabadságért demonstráltak a köztelevízióban.

Fotó: Varju László Facebook-oldala

A vád persze nem erről szól, hanem arról, hogy Varju három bűncselekményt is elkövetett: az ügyészség garázdaság vétségével, súlyos testi sértés bűntettével és választás rendje elleni bűntettel vádolja őt. 

A súlyos testi sértés és a garázdaság vádja az MTVA székházánál zajló, 2018. decemberi tüntetésekhez kapcsolódik, amelyekről azóta kiderült, hogy a baloldal egyértelmű provokációja állt a háttérben. 

Baloldali országgyűlési képviselők betörtek a köztelevízió aulájába, hogy megpróbáljanak bejutni az élő adást sugárzó stúdióba. A biztonsági szolgálat emberei azonban az útjukat állták. Varju viszont nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának, majd a földre feküdt, az egyik őr lábát elkapta és kihúzta. Az őr elesett, és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Varju László a vád szerint ebben az időszakban megsérthette a választás rendjéről szóló jogszabályokat is. Az egyik budapesti egyéni választókerület országgyűlési képviselőjelöltjeként ugyanis 

a 2018. évi országgyűlési választás előtt, 2018. február 12-én egy kávézóban találkozott egy függetlenként induló jelölttel, akit befolyásolni próbált. A találkozó során Varju – nyerési esélyeinek növelése érdekében – anyagi juttatást ígért a férfinak azért, hogy lépjen vissza a képviselő-jelöltségtől a javára. 

A férfi az ajánlatot elutasította.

A törvényszék ma olyan biztonsági őröket és olyan MTVA-s dolgozókat hallgatott meg, akik szemtanúi voltak a baloldali botránykeltésnek, valamint a garázdaságnak. A tanúk a vádban leírtakat megerősítették. 

Pontosan elmondták, Varju hogyan rontott a biztonsági őröknek, hogyan vetette magát a földre és kapta el az egyik biztonsági őr bokáját, hogy lerántva maga mellé, földharcra kényszeríthesse.

Varju tagadja a bűncselekmények elkövetését. Védője indítványozta a székházbotrányban részt vevő baloldali országgyűlési képviselők tanúkénti meghallgatását. Az indítványról szerdán dönt a bíróság, és ekkor folytatódik a szemtanúk meghallgatása is.

Arról a tárgyaláson egyelőre nem volt szó, hogy Varju miként próbálta meg lefizetni az egyik baloldali riválisát a visszalépés érdekében, megsértve ezzel a választás rendjét. A bizonyítási eljárás során azonban később ezt is tárgyalja majd a törvényszék. Varjut ez egyébként roppant kínosan érintheti, mert ez a bűncselekmény kimarad a nyilatkozataiból és a politikai megnyilvánulásaiból.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.