Cseh Katalin a céghálót cáfolta, a tényeket nem

Cseh Katalin a családját is érintő vádra reagálva leszögezte, szerinte ez egy aljas lejáratási kísérlet, ez egy teljesen abszurd vád, egy totális alaptalan hazugságáradat. A sajtóban megjelent hírekre reagálva, amelyek szerint több, a botrányban érintett cég telephelye is azonos volt, a baloldali politikus úgy fogalmazott: – Ez a gazdaság más területein is van – vagyis elismerte azokat az állításokat, amelyeket a cégekkel szemben fogalmaztak meg.

Magyar Nemzet
Forrás: Mandiner, Bennfentes2021. 09. 21. 13:44
CSEH Katalin
Strasbourg, 2019. július 16. Cseh Katalin, a Momentum képviselõje az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Strasbourgban 2019. július 16-án. MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Cseh Katalin az ATV műsorában a többi között elismerte: valóban ügyvezetője volt 2018 januárjáig a Pannónia Nyomda Kft.-nek, a cég váci telephelyét valóban ő létesítette, valóban adott be pályázatot, amelyet később a Pannónia Nyomda Kft. meg is nyert,

és valóban szerepelt az olimpia a cég pályázati anyagában, ami a politikus szerint annak ellenére sem aggályos, hogy pártja a NOlimpia-kampány egyik kiemelt szószólója volt.

„Rendkívül feszült és ideges állapotban jelent meg Cseh Katka az ATV kamerái előtt” – számolt be a Bennfentes.net arról, hogy Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt. Az adás során Cseh Katalint több, a céges ügyeivel kapcsolatos vád kapcsán is kérdezte a csatorna műsorvezetője.

Kérdésre válaszolva a Momentum képviselője a többi között elismerte, valóban ügyvezetője volt a Pannónia Nyomda Kft.-nek, a cég váci telephelyét ő létesítette, és valóban adott be pályázatot is, amelyet később a Pannónia Nyomda Kft. meg is nyert.

De kérdésre válaszolva azt is megerősítette, hogy az olimpia is szerepelt a cég pályázati anyagában mint példa, amire a cég által fejlesztett technológiát fel lehet használni. A politikus szerint ráadásul ez még csak nem is aggályos.

A céghálót illető vádra reagálva Cseh ugyanakkor leszögezte, szerinte ez egy aljas lejáratási kísérlet, ez egy teljesen abszurd vád, egy totális alaptalan hazugságáradat. A sajtóban megjelent hírekre reagálva, amelyek szerint több, a botrányban érintett cég telephelye is azonos volt, a baloldali politikus úgy fogalmazott: – Ez a gazdaság más területein is van. Hasonló tevékenységet végző cégek egymás mellé települnek. Szoftverfejlesztők, de akár az autókereskedések is egy helyen vannak egy városon belül sokszor.

A műsorvezető felvetette, hogy sajtóhírek szerint Cseh Katalin uniós pártcsaládja számára is kínos lehet a politikus céges ügyei kapcsán felmerült botrány. 

A képviselő válaszul elmondta, nagyon sokat beszélgetett párttársaival, és annál nagyobb támogatást nagyon kevés helyen tapasztalt, totális egység van mögötte – szögezte le.

A politikus céges ügyeivel kapcsolatos vizsgálatokról szólva Cseh Katalin leszögezte: – Állok minden vizsgálat elé, teljes nyugalommal.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.