időjárás 17°C Orsolya 2021. October 21.
logo

Választási csalás gyanúja merülhet fel Miskolc előválasztásánál

Magyar Nemzet
2021.09.22. 21:05 2021.09.22. 21:10
Választási csalás gyanúja merülhet fel Miskolc előválasztásánál

Választásicsalás-gyanús esetről írt a Magyar Narancs. A baloldali lap értesülései szerint több járművel egy negyven-ötven fős csoport jelent meg hétfő délután kettő óra körül egy baloldali előválasztási sátornál Miskolc belvárosában. A lap úgy tudja, a nagyobb csoport sorban állás közben 

főképp Dobrev Klára nevét emlegette favoritként, sőt jelezték, ezért kétezer forint ellentételezést ígértek nekik.

 A baloldali portál információi szerint a helyzet feszültté vált, ugyanis a szervezők már a szavazósátor átmeneti lezárására, illetve a rendőrség értesítésére készültek.

A lap szerint végül egyikre sem került sor, mivel a csoportosan érkező társaság elhagyta a helyszínt szavazás nélkül. Helyi forrásaikra hivatkozva azt írták: vélhetően azért álltak el szándékuktól, mert 

nem látták garantálva, hogy helyben megkapják a voksolásért beígért összeget.

Miskolc egyes számú körzetében a DK, az LMP és a Momentum által is támogatott jobbikos Szilágyi Szabolcs indul a baloldali megméretésen, akinek ellenfele az MSZP–Párbeszéd jelöltje, Simon Gábor lesz. A második számú körzetben a DK-s, de a Jobbik által is támogatott Hegedűs Andrea az egyik induló, ellenfele a szocialista Varga László, aki mögé a Párbeszéd, a Momentum és az LMP is beállt.

Ezek is érdekelhetik

Így indítsa el legkönnyebben a vállalkozását!

origo.hu

Terrorcselekmény történt 2006-ban

magyarnemzet.hu

Bagi Iván: Így lehet a fiataloknak nehéz témákról beszélni!

origo.hu

Terheléses támadás indult a Békemenetet szervező CÖF-CÖKA honlapja ellen

origo.hu

Ilyen lesz Gyurcsány Ferenc az Elk*rtukban

magyarnemzet.hu

Nemzetközi segítség a magyar baloldalnak

hirtv.hu

Terheléses támadás indult a Békemenetet szervező CÖF-CÖKA honlapja ellen

origo.hu

Hagytam, hogy verj, hiszen anyámat is verték

she.life.hu

A menstruáció előtti mellfeszülés vitaminnal is enyhíthető

gyogyzona.hu

Ki nem találná, hogy a németek után honnan és miért jön a legtöbb használt autó Magyarországra

origo.hu

High-tech ukrán cigarettacsempészet, nem fogják kitalálni a módszerüket

magyarnemzet.hu

A menstruáció előtti mellfeszülés vitaminnal is enyhíthető

gyogyzona.hu

Íme a cukorka, ami az életünkkel játszik!

travelo.hu

Ki nem találná, hogy a németek után honnan és miért jön a legtöbb használt autó Magyarországra

origo.hu

Bagi Iván: Így lehet a fiataloknak nehéz témákról beszélni!

origo.hu

Hagytam, hogy verj, hiszen anyámat is verték

she.life.hu

Ilyen lesz Gyurcsány Ferenc az Elk*rtukban

magyarnemzet.hu

Nemzetközi segítség a magyar baloldalnak

hirtv.hu

Íme a cukorka, ami az életünkkel játszik!

travelo.hu

High-tech ukrán cigarettacsempészet, nem fogják kitalálni a módszerüket

magyarnemzet.hu

Terrorcselekmény történt 2006-ban

magyarnemzet.hu

Így indítsa el legkönnyebben a vállalkozását!

origo.hu

Vezércikk: A Gyurcsány-show egy újabb elemmel gazdagodott

hirtv.hu

Vezércikk: A Gyurcsány-show egy újabb elemmel gazdagodott

hirtv.hu