A vak embert használták céltáblának

Mindent elárul a 2006 őszén regnáló hatalom lelketlenségéről, ahogy a rendőrség akkor elbánt a gyermekkora óta vak Vass Péterrel. A férfit összevissza verték tonfával és gumibottal, majd közelről tizenegy gumilövedékkel sebesítették meg, a golyók közül kettő ráadásul a nyakába fúródott. Hatalmas szerencséje volt, hogy életben maradt. Vass Péter nem felejti az akkori borzalmakat, és vallja: mindent meg kell tenni azért, hogy az akkor hatalmon levő Gyurcsány Ferenc még egyszer ne kerülhessen pozícióba.

2021. 10. 25. 5:55
null
20211021 Budapest Vass Péter vak ember ötvenhatos sorozat Fotó: Mirkó István Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tizenöt évvel ezelőtt, 2006 őszén nagyon sok ártatlan embert, köztük rengeteg fiatalt bántalmaztak a rendőrök. Sokakat ért brutális, olykor életveszélyes támadás, de az összes eset közül is talán a legelképesztőbb Vass Péter története, akit annak ellenére bántalmaztak nagyon durván a rendőrök, hogy a férfi hároméves kora óta vak. A szégyenletes, már-már az akkori rendőrterror jelképévé vált eset október 23-án történt és kitörölhetetlen, szörnyű emlék maradt.

Vass Péter a nemzeti ünnepen, azon a borzalmas napon először a Corvin közben vett részt megemlékezésen egy barátjával, majd mivel folyamatosan érkeztek hozzájuk a hírek a történésekről, úgy döntöttek, hogy szolidaritásból, és hogy kifejezzék ellenérzésüket a Gyurcsány-kormány ámokfutásával szemben, átsétálnak a Blaha Lujza térre. Nem tagadja, az őszödi beszéd szeptember 17-i kiszivárgása után folyamatosan tiltakoztak a balliberális hatalom ellen, és a Kossuth térre is rendszeresen kijártak. – Este nyolc óra körül értünk a Blaha Lujza térre, minket senki nem tolt rá a tömegre, mi önként mentünk oda. Akkor már javában lőtték az embereket, igaz, eleinte csak könnygázzal. Ennek megfelelően mozgott a tömeg, hol előre, hol hátra, és folyamatosan cserélődött az első sor. Egy idő után lovasrohamot emlegettek, de az csak nem jött. Ennek örülök, mert bár én szeretem a lovakat, de jobb, ha alattam vannak, és nem én őalattuk – taglalja a humorát a történtek ellenére is megőrző férfi.

Vesszőfutás rendőrsorfalak között

A két jó barát este tíz után úgy döntött, hogy bemegy az akkor még üzemelő Blaha Sörözőbe, Péter üdítőt, a barátja kávét ivott. Talán tíz perce lehettek ott, amikor kapták bent a hírt, hogy a rohamrendőrök egy osztaga elindult a kocsma felé. Megpróbáltak még az egyenruhások megérkezése előtt lelépni, de ez már nem jött nekik össze. Éppen csak, hogy felálltak az asztaltól, a rendőrök máris úgy berúgták az ajtót, mint az akciófilmekben szokás, és rárontottak az emberekre. 

– Úgy éreztem, mintha egymás után többször vesén rúgtak volna, de később kiderült, hogy gumibottal vagy tonfával ütlegeltek. Ordítoztak velünk, és kivertek mindenkit a sörözőből. Senkit sem kérdeztek, hogy miért van ott, így a bántalmazottak között egészen biztosan lehettek olyanok, akik nem tüntettek aznap este. Amikor kiértünk az utcára, elfordítottak minket jobbra, és mint a régi római vesszőfutásnál, két rendőrsorfal között kellett elhaladnunk, és közben hátulról ütlegeltek. Tették ezt annak ellenére, hogy még a fehér botom is a kezemben volt – emlékezik vissza Vass Péter.

Kérdésre, hogy mindenkit bántalmaztak-e, akinek el kellett sétálnia a rendőrsorfalak között, felsóhajt: – Hát azt nem tudom, de hogy engem keményen ütöttek, az biztos.

Ezzel azonban a vak férfi kálváriája még nem ért véget, mert néhány pillanattal később rálőttek gumilövedékekkel. Összesen tizenegyszer találták el, hat lövedék a bal lapockáját, három a jobbat érte, két golyó pedig a nyakán találta el. Hogy mennyire közelről adták le a lövéseket, azt jól példázza, hogy érezte a torkolattüzet, és a lövedékek áthatoltak a farmermellényén, a pólóján és a trikóján is, és még így is csúnya sérüléseket okoztak a testén.

Derékba tört karrier

– A nagyobb baj az volt, hogy a lövedékek mélyen belefúródtak a nyakamba. Papp Lajos szívsebész később azt mondta nekem: óriási szerencsém volt, hogy ennyivel megúsztam. A golyók ugyanis egy fontos idegpálya és az aorta közé fúródtak be. Ha jobbra vagy balra egy-egy centiméterrel arrébb érkeznek a gumilövedékek, akkor lebénulok vagy meghalok, elvéreztem volna az utcán – sóhajt fel. A komoly sérülései ellenére a vak férfi és barátja elhagyta a helyszínt, és a következő sarkon hívtak egy taxit, de akkorra már Vass Péter nagyon szédült, és zsibbadt a nyaka is. Valamikor éjfél után értek be a Péterfy Sándor utcai kórház sürgősségi osztályára, ahol azonban az ügyeletes rezidens orvos csak egy golyót vett észre a nyakában, és csak azt vette ki. Lezárta a sebet, és haza is küldte. Két héttel később, zuhanyozás közben ugyanabból a sebből kiesett még egy golyó, és mint utóbb kiderült, ez már az eredeti röntgenfelvételen is látszott, csak a rezidens nem vette észre. 

Ennek később azért lett jelentősége, mert ez cáfolta a rendőrségi álláspontot, amely szerint megpattanó lövedékek találták el. A lapockáira záporozó golyók ugyan valóban szóródva csapódtak be, de annak az esélye egyenlő a nullával, hogy két gumilövedék megpattan valahol, és Vass Péter nyakába, ugyanarra a helyre érkezik meg.

A férfi ellen eljárás nem indult, egy ízben beidézték tanúnak, de végül nem hallgatták meg. Kártérítésért folyamodott, amit meg is kapott, de már az Orbán-kormány idején, az ügyét Papp Lajos szívsebész professzor karolta fel. Úgy véli, ez azzal is összefügghetett, hogy 2006 ősze után a végéhez közeledő PhD-tanulmányai félbeszakadtak, így, ahogy fogalmaz: az élete, az egyetemi pályafutása ebből a szempontból derékba is tört.

Soha többé Gyurcsányt!

Ami a 2006 őszén szerzett sérüléseit illeti, a lövedékek fizikailag, a szörnyű események pedig lelkileg ejtettek mély sebeket Vass Péteren, aki a bántalmazása után sokáig rendszeresen szédült és hányingerrel küzdött. – A tizenöt évvel ezelőtti brutális erőszak nagyon komoly lelki traumát okozott nekem, mert ha az ember azzal szembesül, hogy az a testület, amelynek a biztonságunkat kellene garantálnia, az ártatlan állampolgárokra ront rá, akkor meginog a bizalom. Akkor elvesztettem a rendőrségbe és a karhatalomba vetett bizalmamat, és hosszú időbe telt, mire ez megváltozott. A lelki sebeim mára begyógyultak, mert már régóta nem azok vannak hatalmon, akik 2006 őszén voltak, és remélem, nem is jönnek vissza soha többé – emeli ki.

Vass Péter rámutat arra: ezúttal is azért állt a sajtó rendelkezésére, mert nagyon sok mai fiatal nem tudja, hogy mi történt 2006 őszén, vagy ha mégis, akkor az emlékek mára megszépültek. Szavai szerint ráadásul sokan az akkor történteket nem is kötik össze Gyurcsány Ferenc személyével. – Nekünk, akkor agyonvert, rommá lőtt és megalázott embereknek viszont kutya kötelességünk mindent megtenni, hogy ez az ember még egyszer ne kerülhessen pozícióba. 

Egyáltalán nem látok garanciát arra, hogy ha 2006 őszén gumilövedékkel lövetett az emberekre, akkor legközelebb nem fog szintet lépni. Ráadásul azt is tudjuk, hogy teljesen mindegy, ki lenne a balliberális kormány miniszterelnöke, úgyis ő mozgatná, és ehhez a globális világ és az egész Európát behálózó moslékkoalíció meg is adná a felhatalmazást. 

Nekünk viszont meg kell akadályoznunk, hogy ennek az embernek még több vér tapadhasson a kezéhez – hangsúlyozza. Vass Péter éppen ezért mindenkit arra kér: tegyen meg mindent azért, hogy a 2006-os gyalázat ne ismétlődhessen meg újra.

 

Borítókép: Mirkó István

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.