időjárás -2°C Ambrus 2021. December 7.
logo

Gyurcsányi tempó: gyűlölködés volt a békemenet Márki-Zay szerint

Magyar Nemzet
Forrás: MANDINER
2021.10.27. 16:08 2021.10.27. 23:25
Gyurcsányi tempó: gyűlölködés volt a békemenet Márki-Zay szerint

A békemenet inkább gyűlölködés volt

– nyilatkozta az ATV-ben korábban Márki-Zay Péter. A baloldal miniszterelnök-jelöltje továbbra is azt hangoztatta, hogy sokan azt se tudták, hová jöttek, illetve hogy buszoztatták a tömeget a kormánypártokkal szimpatizáló rendezvényre – írta meg a Mandiner.

A hódmezővásárhelyi polgármester kijelentése illeszkedik a már jól ismert baloldali narratívába: 

2010 előtt Gyurcsányék rendszeresen csőcseléknek nevezték a jobboldali tömeget, melyet tizenöt évvel ezelőtt a rendőrséggel verettek össze Budapest utcáin. 

A 2006-os őszi tüntetéssorozatot a Gyurcsány-párt politikusai azóta is előszeretettel relativizálják. Vágó István DK-s önkormányzati képviselő korábban tüntetői erőszakot emlegetett a rendőri túlkapások kapcsán, Vadai Ágnes, a párt alelnöke pedig azt mondta, hogy ő nem látott semmilyen forradalmárokat, csak a rendőrökre támadó csőcseléket.