Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, október 24-én a déli órákban a világ milliomosainak luxusszigetére, Szardíniára utazott a Gyurcsány házaspár.
Kórházba került Gyurcsány Ferenc
A baloldal vezetőjének az olasz luxusnyaralását kellett megszakítania egészségügyi állapota miatt.

„Klárival a kampány után pihenni mentünk. Pár nap Olaszország. Szardínia. Airbnb” – szerénykedett a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben Gyurcsány Ferenc.
Aztán tegnap jött a hasfájás. Gyanús. Egyre gyanúsabb. Orvossal beszélek. Talán vakbélgyulladás. Esélyes. Haza kell menni, nincs mese
– részletezte az eset körülményeit a bukott miniszterelnök.
„Átfoglaljuk a repülőt. EasyJet-jegyünk rugalmas. Itthon vizsgálnak. Vakbél. Műtenek. Minden a legnagyobb rendben ment. Egyben vagyok” – zárta sorait a baloldali politikus.
Az eredeti bejegyzést itt tekintheti meg:
Borítókép: Kovács Tamás
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ursula von der Leyennel parolázik Karácsony, pedig Budapesten lenne tennivalója
Az Európai Bizottság elnöke magához hívatta a főpolgármestert.

Felháborodtak a ferencvárosiak, Puzsér Róbert kávézója a gyermekklinikának is keresztbe tesz
A kerületet vezető Baranyi Krisztina úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.

Megjöttek az új adatok, a Fidesz őrzi első helyét
A Real–PR 93. felmérése szerint csak a nagypártok erősödtek.

Újabb viharok miatt adtak ki riasztást, nem csillapodik az időjárás + videó
Szélvihar és kiadós mennyiségű eső miatt adtak ki a figyelmeztetést.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk