„Amire ők nagyon ki vannak éhezve, az a Városháza” + videó

Újabb videóval jelentkezett Anonymus, aki ígéretéhez híven további részleteket közölt a korrupciógyanús fővárosi ingatlanügyletekről. Az álarcos alak egy tucat olyan ingatlant sorolt fel – köztük a Városházát, a Mocsárosdűlőt, illetve a Tétényi út 63-at –, amellyel manapság a főváros házal. Nem maradt el az újabb hangfelvétel sem, amelyen ismét Gansperger Gyula és egy ismeretlen befektető hangja hallható. A baloldali üzletember – akit Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök régi harcostársának tekint – egy konkrét példán keresztül további információkat árult el arról, hogy miként működik az úgynevezett jutalékos rendszer, amelynek kulcsfigurája a korábban sokat emlegetett Berki Zsolt. Róla korábban már kiderült, mindenféle hivatali pozíció nélkül gyakorlatilag ő irányítja a fővárosi vagyonkezelőt, úgy viselkedik, mintha ő lenne a szervezet vezérigazgatója. Nem kérdéses továbbá, hogy a Berki család erősen baloldali beágyazottságú. Berki Zsolt testvére, Berki József ugyanis a néhai szocialista miniszter Kiss Péter mellett ténykedett, csakúgy mint Karácsony Gergely főpolgármester egyik helyettese, Kiss Ambrus.

MEDIAWORKS–HÍRCENTRUM
2021. 11. 30. 9:11
Budapest, 2021. november 6. Budapest Fõváros Fõpolgármesteri Hivatalának épülete az V. kerületi Városház utcában. Az egykori Invalidus-ház, más néven Károly-kaszárnya monumentális barokk polgári épülete 1716 és 1727 között épült Anton Erhard Martinelli tervei alapján. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt. Fotó: Róka László
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

De nézzük meg, pontosan mi is hangzik el a legújabb felvételen.

Befektető: Tehát az első, ez az Etele út–Tétényi út sarok. Ezt kiírják, mondjuk, kétmilliárd forintra, és ha kétmilliárd forinton meg tudjuk vásárolni, akkor mi fog történni? Nézzük végig a lépéseket.

Az első lépés, én, vagy mi szerződünk veled, te szerződsz a Berki Zsolttal, a Berki Zsolt ad egy garanciát vagy nem tudom, valamit, azért, hogy ezt ő végigcsinálja, és utána valahogy a mesterek megkapják az ellenértéket, de nem tőlem.

Gansperger Gyula: Nem. Azt tudom neked mondani, hogy amikor én pályáztam. Ugye én személyesen csináltam a pályázatot, hogy hiba ne legyen benne. A Zsolt mindenben abszolút segítségemre volt, átnézte, amit csináltunk, ellenőrizte, egyeztette, várták…

Befektető: Végigvitte.

Gansperger: Várták a másik oldalon a cuccost, a portán, amikor bevittem. A Zsolt már ott volt bent, végigvitte, tájékoztatott arról, hogy beadott-e valaki más pályázatot, milyen számot írt bele.

Befektető: Ha igen, érvénytelenítették…

Gansperger: Igen, hát…

Befektető: Ügyesek voltak.

Fotó: Anonymus

A szóban forgó felvételen Gansperger ezt követően ismét a testreszabott pályázati modellről beszélt, amelyben – jól kimunkált technikák segítségével – mindig az lesz a győztes, akivel előzetesen megállapodtak.

A korábban már nyilvánosságra került hanganyagokból kiderült, hogy a fővárosi korrupciós modellben a „jutalék” mértéke tíz százalék körül mozog.

Ezt támasztja alá a mostani felvétel is, hiszen a fent említett kétmilliárd forint értékű ingatlan után „ugye a kolléga úr a kétszázmillió forinthoz ragaszkodik”. A befektető erre csupán annyit tud válaszolni: „Uramisten”. Persze Gansperger rögvest érzékeltette, hogy ez az összeg még változhat, majd felhívta a figyelmet arra, hogy úgy látja, „amire ők nagyon ki vannak éhezve, az a Városháza”.

Ezen a ponton érdemes felidézni, miután az Index november 4-én közölte, hogy a főváros eladná a Városházát, sorra kerültek nyilvánosságra olyan hangfelvételek, amelyek – bár a városvezetés tagadta – azt bizonyítják,

valóban volt szándék az adásvételre, és előrehaladott üzleti egyeztetések zajlottak a háttérben. Az egyik megbeszélésen Bajnai Gordon volt kormányfő is részt vett. A találkozót megelőzően az egykori miniszterelnök – a saját szavai szerint – egy olyan személynél tájékozódott a Városháza tervezett eladásáról, aki jóval a fővárosi vagyonkezelő vezérigazgatója, Barts Balázs felett áll.

Bajnai beszélt azokról a „cápákról” is amelyek a hatpárti koalíció körül mozognak, és szeretnének részesülni a „jutalékból”. Erre erősít rá a most nyilvánosságra került hanganyag is, amelyben Gansperger Gyula elismerte, hogy nem látja át teljesen a házon belüli viszonyokat, de egyben biztos, „mindenki pénzt akar”.

Mint köztudott, a fent említett hangfelvételek nyomán a rendőrségre több feljelentés is érkezett, amelyek alapján befolyással üzérkedés, csalás, vesztegetés, vesztegetés elfogadása, hivatali visszaélés és hűtlen kezelés elkövetésének gyanúja miatt nyomozást rendeltek el ismeretlen tettes ellen. Azt egyelőre nem tudni, hogy az Anonymus által most felsorolt ingatlanok ügyletei bővítik-e a nyomozások számát. Az mindenesetre tény, a nyilvánosságra került információk alapján joggal feltételezhető, hogy a Karácsony Gergely vezette fővárosban egy jól beazonosítható kör maffiamódszerekkel működteti az úgynevezett „jutalékos” rendszert.

Borítókép: Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalának épülete az V. kerületi Városház utcában. Az egykori Invalidus-ház, más néven Károly-kaszárnya monumentális barokk polgári épülete 1716 és 1727 között épült Anton Erhard Martinelli tervei alapján (Fotó: MTVA/Róka László)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.