A munkások védelmezője a BorsodChem alkalmazottjaként két évig fizetés nélküli szabadságon tengődött, miközben olyan performanszokkal próbált feltűnősködni, ami már az elvtársak számára is vércikinek bizonyult. Ilyen volt például az, amikor az esztergomi Suzuki-gyárnál Komjáthi odaláncolta magát a kerítéshez, az azonban nem derült ki, hogy valójában miért is tiltakozik és kiért teszi mindezt. Az „önfeláldozó” akciót a Facebookon élőben közvetítette az MSZP alelnöke, aki addig akart a kerítésen csüngeni, amíg nem sikerül valakivel tárgyalnia. Majd újra megpróbálkozott: lánccal a nyakában ült le tiltakozni valamiért – sorolja Komjáthi kétes megmozdulásait a PestiSrácok.hu.
„Munkásököl, vasököl, nyakában egy lánccal vergődik, ha köll…”
Komjáthi Imre eddig nem igazán brillírozott politikusként, de legalább képes arra, hogy üvöltözzön és káromkodjon, akár egy sajtótájékoztatón.
Mint ismert, Komjáthi obszcén szavakkal illette a PestiSrácok.hu főmunkatársát, akitől azóta sem kért bocsánatot. Az MSZP faltörő kosa akkor is kikelt magából, amikor a PestiSrácok.hu arról kérdezte Komjáthit, hogy nem kellene-e a szocialistáknak szembenézni azokkal a problémákkal, amelyek a párt népszerűségvesztését okozták, eklatáns példaként említve az ismét rendkívül fajsúlyos illegális bevándorlást – írja az oldal.
A PestiSrácok.hu stábja a görög–török és a magyar–szerb határon látható drámai jelenetek és migránsáradat apropóján szembesítette Komjáthit pártjának korábbi álláspontjával, amikor Kunhalmi Ágnes fideszes hisztinek, álproblémának nevezte a bevándorlást, de nem hagyták ki a felsorolásból Botka László kerítésbontó gondolatát és a jelenlegi szombathelyi polgármester, Nemény András migránskvótát dicsérő gondolatait sem.
Az MSZP saját magát földhöz vágó vörös ökle nem tudott valódi válasszal szolgálni érdeklődésükre; zavaros fejtegetésében arra utalt, hogy a Fidesz gyűlöletkampánya miatt féltek az emberek, de a menekülteket persze humánusan kell kezelni.