Szijjártó Péter a Facebook-oldalán közzétett videófelvételen úgy fogalmazott, a koronavírus-járvány sajnos nem enged a szorításából, újabb és újabb variánsok jelennek meg szinte havi rendszerességgel.
Egyiptomba és a Maldív-szigetekre is szabadon utazhatnak a beoltottak
– Magyarország két újabb országgal, Egyiptommal és a Maldív-szigetekkel állapodott meg a vakcinaigazolások kölcsönös elismeréséről, így a koronavírus ellen legalább kétszer beoltottak szabadon utazhatnak ezen országokba – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a karmelita kolostorban, a Gazdasági Kabinet ülése előtt.

Kiemelte, ettől függetlenül mindenki egyetért abban, hogy oltással lehet a legjobban védekezni, ezért is örül a kormány, hogy sikeres az oltási akcióhét, amelyen egyre többen vesznek részt.
– Ez a felelősségteljes viselkedés, a kormány pedig segít az oltást felvevőknek abban, hogy vissza tudják kapni a korábbi életüket – mondta a miniszter.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: ennek egy része az utazási lehetőségek visszaadása, eddig 22 országgal kötöttek megállapodást a vakcinaigazolások kölcsönös elfogadásáról és ennek alapján a szabad utazásról.
A tárcavezető közölte, Egyiptommal kedden lép életbe az megállapodás, az ide utazók közül csak a 6 és 18 év közötti, nem beoltott gyerekeknek kell tesztet vinniük magukkal, míg az oltással rendelkezők szabadon utazhatnak.
A Maldív-szigetekkel szerdán lép életbe a megállapodás, amelynek alapján 18 év felett vakcinaigazolással, az alatt pedig szabadon lehet utazni – mondta Szijjártó Péter.
Borítókép: Szijjártó Péter (Forrás: Facebook)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Latorcai Csaba: A kormány segítene Budapestnek
Az ellenzék nem szereti a fővárost, hanem eszközként használja.

A Tisza-szavazók is felháborodtak Magyar Péter óriási öngólján + videó
Magyar Péter kezdetben ugyanazt a taktikát választotta, mint a szír repülőgéppel kapcsolatos álhírénél.

Így közlekednek a vonatok a hétfő esti vihar után, mutatjuk a részleteket
Több vonalon is még pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Pár nap alatt ez a sokadik földrengés volt ebben a magyar városban
Az elmúlt napokban többször észleltek földrengést a vármegyében.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk