Másodszor is bűnbe eshetett a volt dandártábornok

Nem ismerte be a terhére rótt befolyással üzérkedést és más bűncselekményeket a Fővárosi Törvényszéken ma megtartott előkészítő ülésen Ármós Sándor rendőr dandártábornok vádlott-társa. A volt rendőri vezető technikai okok miatt nem tudott részt venni az ülésen, a folytatás januárban várható.

2021. 11. 30. 18:55
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Technikai okok miatt felemásra sikerült a mai előkészítő ülés az Ármós Sándor rendőr dandártábornok, volt belügyi csúcsvezető, egykori megyei rendőrfőkapitány és vádlott-társa ellen indult büntetőügyben. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a két férfi ellen a Fővárosi Törvényszéken. 

Ármós jelenleg fogházbüntetését tölti, és nem tudták előállítani a tárgyalásra.

A volt rendőri vezető vádlott-társa az ülésen tagadta, hogy elkövette volna a terhére rótt bűncselekményeket, így számára elrendelték a bizonyítási eljárást, ami várhatóan januárban kezdődhet meg. Ezt megelőzően – ugyancsak januárban – Ármósnaka is megtartják az előkészítő ülést. 

A nyomozó ügyészség a vádiratában azt indítványozta, hogy ha a volt rendőri vezető beismeri a bűncselekmény elkövetését és a tárgyalási jogáról lemond, akkor a bíróság ítélje négy év szabadságvesztésre, ötszázezer forint pénzbüntetésre, négyévnyi eltiltásra a közügyektől, illetve rendeljen el vele szemben két és fél millió forintos vagyonelkobzást.

Az ügyet és Ármós Sándort jól ismerő forrásaink szerint szinte biztosra vehető, hogy a tábornok nem fogja beismerni a bűncselekmény elkövetését. A volt rendőr ugyanis még abban az ügyben is ártatlannak vallja magát, amiért jogerősen elítélték.

Ármós hivatásos szolgálati viszonyát 2017. április 30-án szüntette meg Áder János köztársasági elnök, miután a tábornok méltatlanná vált a belügyi szolgálatra, majd első fokon hat év fogházat kapott. A dandártábornok 2011-től a lebukásáig a Belügyminisztérium állományában, a közfoglalkoztatási helyettes államtitkárságon szolgált. Előtte 2007-től Pest megyei, korábban Nógrád megyei rendőr-főkapitány volt. A Pest megyei rendőrség éléről 2011-ben váltották le, miután főkapitányi körlevélben hívta fel az állomány figyelmét arra, hogy a rendőrség több száz millió forintos adóssága miatt megszorító intézkedésekre, például a túlórák kifizetésének a megvonására van szükség. Az Országos Rendőr-főkapitányság azonban átvilágította a főkapitányságot, és megállapította, hogy hibás adatokból levont téves következtetéseken alapult a körlevél, amit vissza is vonattak.

Ármóst 2016-ban a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzésére több mint hétmillió forint értékű, valutában kifizetett kenőpénz átvétele közben érték tetten a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai. 

A rendőri vezető és öt társa ellen a főügyészség befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt emelt vádat 2017 nyarán. Ebben az ügyben jogerősen el is ítélték idén tavasszal.

Az ítéleti tényállás szerint Ármós azt állította egy cég képviselőjének, hogy előkészít egy állami támogatásról rendelkező határozatot. Az eredményes ügyintézésért 24 millió forintot kért, vagyis azért, hogy a dokumentumot olyan személynek továbbítsa, akinek „ráhatása van az ügyre”. Az is kiderült, hogy a rendőri vezető több embernek is megígérte, hogy egy külföldi ismerőse révén utánanéz annak, hogy valaki ellen egy adott országban kiadtak-e körözést. Azt hazudta, az illetőt körözik, de hétmillió forintért elintézi, hogy ennek ellenére zavartalanul beléphessen az ország területére.

Ármósnak jelenleg egy másik elképesztő ügy miatt kell felelnie a bíróság előtt. A vád szerint a tábornok vádlott-társa 2019 júliusában azzal kereste meg Ármóst – akiről tudta, hogy korábban rendőri vezető volt –, hogy a kapcsolataival segítse egy találmányát bemutatni a Belügyminisztériumban. Megegyeztek abban is, hogy a tábornok elintézi azt is, hogy a vádlott-társ ellen folyamatban lévő büntetőeljárásokat megszüntessék, illetve hogy halasztást kapjon a korábban rá kiszabott pénzbüntetés fennmaradó részének a megfizetésére. A vádlott-társ szintén büntetett előéletű, jelenleg kilenc büntetőeljárás van ellene folyamatban, a vádbeli bűncselekményeket felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el.

Borítókép: Ármós Sándor volt rendőri vezető, egykori megyei rendőr-főkapitány jelenleg egy másik korrupciós ügy miatt tölti négyéves büntetését (Fotó: MN-archív)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.