Még a párttagok sem tudtak Jakab Péter botrányos ügyeiről

Még a párton belül is hallgatott Jakab Péter és Molnár Enikő a XI. kerületi lakás funkciójáról és a kettejük viszonyát boncolgató hírekről – mondta lapunknak az etikai eljárás kezdeményezésének okairól Szabó Balázs újpesti önkormányzati képviselő. Az egykori jobbikos politikus megerősítette azt is, hogy a pártelnök kabinetfőnöke óriási informális befolyást szerzett, így több jobbikos megelégelte a személyét.

Hertelendy Gábor
2021. 11. 29. 5:50
null
20211108 Budapest Országgyűlés plenáris ülése fotó: Havran Zoltán (HZ) Magyar Nemzet képen: Potocskáné Kőrösi Orsolya, a Jobbik képviselője, Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még a párttagok sem tudtak arról a Csóka utcai lakásról, amelyet a Bors beszámolói szerint a párt bérel Jakab Péternek és Molnár Enikőnek – mondta a Magyar Nemzetnek Szabó Balázs, a Jobbik újpesti alapszervezetének egykori tagja, aki Veres András újpesti tagtársával együtt etikai eljárást kezdeményezett a Jakab Péter–Molnár Enikő-ügyben még november 24-én.

 A bulvárlap által közzétett, az eljárást megindító dokumentum szerint a pártban már hónapok óta, ha nem egy éve terjed az a szóbeszéd, hogy a pártelnök és kabinetfőnöke szexuális és élettársi kapcsolatot tart fenn ebben a XI. kerületi lakásban. 

A beadványban a két politikus egyrészt magyarázatot vár Jakab Péter Molnár Enikővel folytatott állítólagos viszonyáról, másrészt arról, hogy kinek a tulajdonában van és milyen funkciót tölt be a párt életében az előbb említett Csóka utcai lakás. 

– Az etikai eljárást azután kezdeményeztük, hogy ezeket a híreket Jakab Péter nem kommunikálta a párton belül, és Molnár Enikő is elérhetetlennek bizonyult, amikor ezeket a kérdéseket szerettük volna feltenni neki – jelezte Szabó Balázs. 

Szabó megerősítette azokat az információkat is, amelyek szerint a párton belül hatalmas a felháborodás Molnár Enikővel kapcsolatban, akit a párt nem választott meg semmilyen pozícióra, ennek ellenére magát önkéntes főtitkárnak nevezi a Jobbikban, és rendkívül arrogáns módon bánik a párt tisztségviselőivel, vidéki alapszervezeti vezetőivel, önkormányzati képviselőivel. Molnár Enikő kezében nagy hatalom és informális befolyás halmozódott fel az elmúlt másfél évben: élet-halál ura lett a szervezeten belül, többeket kirúgatott a pártból, vagyis gátlástalan módon visszaélt azzal a bizalmi pozícióval, amit Jakab Pétertől kapott. 

Szabó Balázs hangsúlyozta: igazak azok a hírek, hogy van egy olyan, a felső vezetést is érintő jobbikos kör, amely Jakab Péter elmozdításán fáradozik – különösen az előválasztáson elszenvedett kudarc óta. 

– Bár hivatalos tájékoztatás még nem született az ügyben, az etikai vizsgálatra vonatkozó beadványt minden bizonnyal le fogják söpörni az asztalról – tette hozzá az egykori jobbikos képviselő. Szabó Balázs sejtése nem alaptalan: Staudt Gábor, a párt etikai bizottságának az elnöke ugyanis azt állította a Telexnek, hogy az etikai eljárást nem fogja lefolytatni a párt.

 A Jobbik azzal magyarázta az ügy lesöprését, hogy „etikai beadvánnyal csak a párt tagjai élhetnek, és Veres Andrástól nem kapott a formai szabályoknak megfelelő beadványt az Országos Etikai és Fegyelmi Bizottság, ezért további teendője a bizottságnak nincsen az ügyben”.

Mint ismert, a Bors korábban azt állította: a Jobbik elnöke bement egy lakásba, majd kijött egy, a lap által a szeretőjeként emlegetett nővel. A lapban közzétett képeken Jakab Péter, valamint kabinetfőnöke, Molnár Enikő szerepel. A Bors egy másik írásban már arról számolt be, hogy Jakab kocsija hónapok óta a Jobbik kabinetfőnökének Csóka utcai lakása előtt áll, a bulvárlap szerint a pártelnök régóta bujkál ebben a XI. kerületi ingatlanban. Molnár Enikő a lapnak adott válaszában nem tagadta, hogy övé az ingatlan, de azt állította, hogy ezt irodaként használják. Jakab Péter tagadta a szexuális és élettársi viszonyt, majd perrel fenyegette meg a bulvárlapot.

Borítókép: Jakab Péter (Fotó: Havran Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.