Karácsony Gergely visszavonul a pártpolitizálástól, mondta a Mediaworks–Hírcentrumnak.
A főpolgármester ugyanakkor azt is leszögezte, hogy marad a Párbeszédben.
Karácsony Gergely visszavonul a pártpolitizálástól, mondta a Mediaworks–Hírcentrumnak.
A főpolgármester ugyanakkor azt is leszögezte, hogy marad a Párbeszédben.
Az elmúlt napokban több cikk is megjelent az ellenzék belső viszályairól. Az egyik ilyen írásból az is kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc káromkodva hibáztatta Karácsony Gergelyt, hogy neki köszönhette az ellenzék Márki-Zay Pétert. A főpolgármester a Mediaworks erre vonatkozó kérdésére azt mondta, hogy a hazaszeretet okoz felfokozott érzelmi kitöréseket, Gyurcsány Ferenccel pedig ugyan nem értenek mindenben egyet, de beszélő viszonyban vannak.
Arra a kérdésre, hogy szerinte mikor alakulhat ki egy olyan ellenzéki erő, ami kihívója lehet a Fidesznek hosszú hallgatást követően azt mondta, hogy az ellenzéki pártoknak kevesebbet kell foglalkozniuk önmagukkal, inkább az emberek valódi problémáira kéne figyelniük, de ettől szerinte messze állnak még.
Borítókép: Karácsony Gergely (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
Menczer Tamás szerint a Tisza Párt elnöke gondolkodás nélkül össze-vissza beszél, vagdalkozik.
Az ellenzék nem szereti a fővárost, hanem eszközként használja.
Magyar Péter kezdetben ugyanazt a taktikát választotta, mint a szír repülőgéppel kapcsolatos álhírénél.
Több vonalon is még pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.