Jakab tehát nem pusztán blöffölt, de fenti kijelentése jogi aggályokat is felvet. Jakab Péter ugyanis jelenleg független országgyűlési képviselő, mozgalma pedig nem szerepelt az áprilisi választásokon részt vevő jelölő szervezetek között. Akkor még ugyanis a Jobbik tagjaként vett részt a baloldali összefogásban, és a Jobbik frakciójába ült be. Igaz, Jakab augusztus elején kilépett a Jobbikból, és augusztus 20-án bejelentette új politikai szervezetét, a Nép Pártján Mozgalmat, amit a Bíróság.hu elektronikus nyilvántartása szerint hivatalosan még nem jegyeztek be.
Nem kapott irodát Jakab mozgalma
Az Országgyűlés Jakab Péternek mint független képviselőnek adott irodát, nem a Nép Pártján Mozgalomnak – derül ki a parlament sajtóosztályának tájékoztatásából. Vagyis a Jobbik volt elnöke blöffje valóban jogsértő.

További Belföld híreink
Ifjabb Lomnici Zoltán, alkotmányjogász a Magyar Nemzetnek korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy a házszabály alapján az Országgyűlésben mandátumot szerző képviselőnek a megbízatását annak a pártnak a színeiben vagy függetlenként kell ellátnia, ahogy azt a választópolgároktól elnyerte. Hangsúlyozta,
amennyiben a képviselő a képviselőcsoportjából kilépett vagy onnan kizárták, utóbb nem csatlakozhat más képviselőcsoporthoz.
– E rendelkezés egyaránt vonatkozik a választásokon függetlenként mandátumot szerzett, valamint a választásokon valamely párt jelöltjeként indult, de az ahhoz a párthoz tartozó képviselőcsoport megalakításában részt nem vevő képviselőre – mutatott rá ifjabb Lomnici Zoltán. Hozzátette, a választói akarat megjelenítése érdekében szerepel annak előírása, hogy a képviselőcsoport csak a jelölő szervezettel megegyező elnevezéssel alakulhat meg. Az alkotmányjogász véleménye szerint Jakab mozgalmi irodájának esetében végső soron az Országgyűlés illetékesei állapíthatják meg a tényleges jogsértést.
További Belföld híreink
A független országgyűlési képviselő irodájáról, amely egyébként korábban a Jobbiké volt, Dudás Róbert, a párt alelnöke a Hír Tv-nek úgy fogalmazott,
nem Jakab irodájáról kellene beszélni, hanem arról, hogy még mindig nem adta vissza a mandátumát.
– Nem az a releváns kérdés Jakab Péter esetében, hogy van-e irodája vagy sincs, a Jobbiké volt-e az iroda korábban vagy sem. Jakab Péter a mandátumát a Szent Koronára tett esküjével megerősítve a Jobbiktól kapta, és vállalta, hogy az egyébként nem az övé, hanem a közösségé – mondta a politikus.
Borítókép: Jakab Péter szólal fel a Műegyetem rakparton egy ellenzéki gyűlésen (Fotó: Havran Zoltán)
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!