Nyolc év után sincs ítélet Simon Gábor perében

Nyolc éve kezdődött Simon Gábor, az MSZP akkori elnökhelyettesének büntetőügye, ami – ha minden jól megy – jövőre zárulhat elsőfokú ítélettel. Már a harmadik bíró tárgyalja az ügyet a Fővárosi Törvényszéken.

2022. 10. 04. 5:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettesének perében jövő héten kedden az igazságügyi könyvszakértő ismételt meghallgatásával folytathatják a bizonyítási eljárást a Fővárosi Törvényszéken. Eredetileg május 3-án folytatódott volna a szocialista politikus harmadszor is újrakezdett perének bizonyítási eljárása.

Annak ellenére, hogy Simon Gábor hat éve jár bíróságra, ügyében 2020-ban, majd idén is bíróváltás volt, elsőfokú ítélet idén sem várható.

Az október 11-i tárgyaláson újra meghallgathatják a könyvszakértőt, mivel a védelem álláspontja szerint a szakértő számszaki hibákat vétett, így szakvéleménye használhatatlan. A vita lényege, hogy a vádbeli időszakban volt-e a politikusnak bármilyen bevétele a képviselői, állami vezetői juttatásán túl. A szakértő szerint nem volt, így a külföldön parkoltatott teljes összeg tisztázatlan eredetű, a vádlott és védője ezzel ellentétes állásponton van. A látszólag számháborúnak tűnő eljárás a költségvetési csalás pontos összegének megállapítása miatt szükséges.

Nagy István ügyvéd, Simon Gábor védője a Magyar Nemzetnek elmondta: álláspontja szerint a vádat képviselő ügyészség nem tudja megmondani, bizonyítani, hogy a vádlotton számon kért összegek mikor keletkeztek.

Az ügyvéd szerint csak akkor volna bizonyítható a költségvetési csalás, ha a vádhatóság pontosan meg tudná határozni, hogy dátumszerűen mikor keletkeztek a külföldi bankszámlákon talált összegek, mert csak így mondható meg, kellett-e adózni utánuk vagy sem.

Az ügyvéd úgy véli, hogy kizárólag akkor van esély az ügy elsőfokú befejezéséhez, ha a szakértő számukra is elfogadható választ ad, ellenkező esetben új szakértőt kívánnak kirendeltetni, aminek következtében biztosan átcsúszik az ítélet jövő évre, amikor már kilencéves lesz az ügy.

A 2014-es választások előtt derült ki, hogy Simon Gábor 2008 és 2012 között képviselői vagyonnyilatkozataiban és adóbevallásaiban jövedelemként csak az országgyűlési képviselői, valamint az államtitkári tisztségéért kapott bevételeit tüntette fel, miközben Svájcban, majd Ausztriában nyitott bankszámláin nagy összegű devizát helyezett el.

A vádirat lényege szerint Simon Gábor 267 millió forint bevételt szerzett, ami után nem fizetett személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást, ezzel 128 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek. A 267 millió forintról Simon azt mondta, azok vállalkozások bevételei, amelyek után nem kell adózni. Ennek ellenére a büntetőeljárás kezdetekor szja és ekho címén befizette az államkincstárba a vádban szereplő 128 millió forintot.

Welsz Tamás szelleme

A szocialista politikus 2014 eleji meggyanúsítása a Központi Nyomozó Főügyészségen tovább bővült a politikai kalandorként ismert Welsz Tamás 2014. márciusi, furcsa öngyilkossága után. Welsz egy rendőrautó hátsó ülésén lett rosszul, azt mondta a rendőröknek, hogy afrikai kígyómérget vett be, majd egy budai mentőállomáson az életét vesztette. Néhai Welsz Tamás hagyatékából mások mellett Simon Gáborra nézve is terhelő dokumentumok kerültek elő. Eszerint Simon édesanyja – Derdák – nevére, Gabriel Derdák néven kiállított hamisított bissau-guineai diplomata-útlevél került elő, amivel Simon vádlott-társa negyvenmillió forintos számlát nyitott egy budapesti pénzintézetben.

Ezért felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással is megvádolták a baloldali vezető politikust. Simon vádlott-társa ellen indult büntetőeljárás egyébként már véget ért, a bíróság megrovásban részesítette a férfit, aki részletes – Simonra kedvezőtlen – beismerő vallomást tett.

A volt baloldali politikust nyolcrendbeli hamis magánokirat felhasználásával is terheli a vádirat. Ez utóbbiból három a politikus valótlan tartalmú vagyonnyilatkozata miatt történt, Simon ugyanis a svájci és az osztrák számlákon heverő, több mint 570 ezer eurót és 160 ezer dollárt nem tüntette fel a vagyonnyilatkozatában, ugyanakkor a külföldi bankokban sajátjaként nyilatkozott róla.

Borítókép: Simon Gábor, az MSZP egykori elnökhelyettese (Fotó: Mirkó István)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.