Varga Judit beszédében arra is kitért, hogy a magyarokat a szabadságvágy mellett leginkább a békére való törekvés határozza meg, mert a keresztény szabadság eszméjének legfontosabb pillére a béke.
Ez a magyar törekvés pedig talán soha nem volt annyira értékes, mint napjainkban
– mutatott rá.
Kijelentette, hogy a Magyarország szomszédságában zajló fegyveres konfliktus miatt – a történelmi tapasztalatok alapján is – a magyarok azok, akik legőszintébben mondhatják ki: békét akarnak. A magyaroknak most mindenkinél higgadtabban és erélyesebben kell kitartaniuk álláspontjuk mellett, nemcsak Magyarországon, hanem szerte a világban.
Ki kell mondanunk: azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat követelünk – fogalmazott az igazságügyi miniszter. Az Ukrajnával való szolidaritás keresztény kötelességünk, ahogy a békére való törekvésünk is – tette hozzá, és hangsúlyozta, hogy Magyarország elkötelezett Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett, ugyanakkor a leghatározottabban elítéli az orosz agressziót minden fórumon.
A miniszter az ünnepség után Takács Szabolcs washingtoni magyar nagykövettel és Pásztor István New York-i magyar főkonzullal megkoszorúzta az 1987-ban felavatott 1956-os magyar szabadságharcos emlékművet Passaic város emlékparkjában.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!