Miképpen ideje leszoknunk az aljas, erkölcstelen és visszataszító üzenetek befogadásáról is, amelyek az Egyesült Államokból érkeznek.
Ez az Egyesült Államok – mint 1849-ben Palmerston – azt üzente 1956-ban csöndben, a fű alatt a Szovjetuniónak, hogy „végezzenek gyorsan”. S miközben ez a titkos üzenet szállt Moszkvába, aközben az Egyesült Államok propagandagépezete azt üzente a magyar szabadságharcosoknak, hogy „tartsatok ki, hamarosan jövünk és segítünk”.
Az aljasságmérőn erre már nincs kalibrálás.
Ez a Nyugat, ez az Egyesült Államok mindig is valamiféle másod-, harmadrendű, „maradék” világnak gondolta Európa közepét és keleti felét – és eszerint is bánt velünk.
„Fogják be a szájukat, csak nem képzelik, hogy ilyen semmiségek miatt kiugrasztom Sztálint a Hitler elleni koalícióból?” – röffent rá Churchill az emigráns lengyel kormány delegációjára, amely ment jelenteni neki, mit művelnek a szovjetek a lengyelekkel Katynban.
Aztán a mindvégig jó oldalon harcoló lengyelek megkapták jutalmul azt, amit mi büntetésből: negyven év szovjet fennhatóságot és kommunizmust.
És ez a Nyugat és ez az Egyesült Államok mindig félrenézett, mindig elárult bennünket, és mindig azt üzente Közép- és Kelet-Európa aktuális elnyomóinak, hogy „végezzenek gyorsan”. És ha lehet: csendben. Ne legyen túl nagy zaj, túl nagy zűrzavar. Hiszen a Nyugatnak nincsenek ellenségei és barátai, csak érdekei vannak. Szerencsétlen ukránok pedig azt hiszik, ők a kivétel, akiken szívjóságból, emberbarátságból, szeretetből és a demokrácia iránti elkötelezettségtől vezérelve segít a Nyugat és leginkább az Egyesült Államok.
Nos, van Pressmannek egy hazai elvtársa, tőle vehetne kölcsön egy idézetet, ha hirtelen rátörne egy őszinteségi roham. Ez lenne az: „Egy lósz…rt, mama!”
Nincs itt sem szívjóság, sem emberbarátság, sem szeretet, sem pedig demokrácia iránti elkötelezettség. Mindössze az van, hogy Biden elnök meg az amerikai deep state bevásárolta magát az ukrán buliba – legyen az gáz vagy az ukrán termőföld, és most ezért az ebül szerzett jószágért vívják proxy háborújukat az oroszokkal, és nem drága nekik semmi sem, mert az ukránok és az oroszok vére folyik.
Pressman meg odasétál a Corvin közbe, és sima modorával és vérlázító pofátlanságával üzenget, miközben műmájer és tehetségtelenül hatásvadász filmecskéjében odaáll Tóth Ilonka és a pesti srác emlékműve elé, és afféle elgondolkodó pofát vágva úgy tesz, mintha mindez bármit is jelentene neki meg a hazájának.
Nem jelent ezeknek semmi semmit. Csak a lé, a hatalom, az olcsó nyersanyag, az olcsó munkaerő, az olcsó energia, az üzlet. Hiszen nincs ezeknek sem barátjuk, sem ellenségük, ezeknek csak érdekeik vannak.