Nagy Ervin úgy látja, a párt sikerességének az esélye a nullához közelít. Kifejtette, Márki-Zay Péter hitelessége a választások során mélypontra került, majd a magyar demokrácia történetének legsúlyosabb pártfinanszírozási botránya tovább roncsolta a megítélését. – Ebben a helyzetben Márki-Zay Péter neve nem lehet húzónév.
Nem gondolom, hogy rengetegen csatlakoznának ehhez az új párthoz. Egy olyan párt, amely képtelen önmagát meghatározni, nem lehet húzóerő. Ráadásul az ellenzéki oldalon is sokan kerülik őt.
Vele egyik párt vagy pártvezető sem vállal szívesen közösséget. Sőt, az egész amerikai pénzekkel kapcsolatos botrányt megpróbálják rátolni. Ki is akarna közösségben lenni egy olyan emberrel, aki egy ilyen durva beavatkozási kísérletbe és botrányba keveredett bele, úgy, hogy ezt még vállalja is – mondta. Hozzátette: ha Jakab Péter mozgalmát is számoljuk, akkor Márki-Zay Péter pártja már a nyolcadik, a szivárványkoalíció romjain létrehozott szervezet. Nagy Ervin szerint ennyi baloldali párt nem tud hatékonyan politizálni. Sőt, a választópolgárok szerint sincs szükség ennyi baloldali pártra.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!