Újabb momentumos politikust igazoltak Gyurcsányék

Nem csitul a baloldalon a DK-ba való átlépési hullám.

Magyar Nemzet
2022. 11. 29. 15:57
null
20220403 Budapest Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője és Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke, volt szocialista miniszterelnök leadják szavazatukat a budapesti Áldás utcai Általános Iskolában kialakított szavazókörben az országgyűlési választáson és gyermekvédelmi népszavazáson Fotó: Mirkó István (MI) Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem csitul a baloldalon a DK-ba való átlépési hullám, most éppen a Momentum kecskeméti önkormányzati képviselője, Bodrozsán Alexandra jelentette be, hogy hat év után elhagyja pártját, politikai pályafutását pedig Gyurcsány Ferencéknél folytatja.

– Egy olyan szövetségesre leltem, aki biztosítja a szervezeti és szakmai támogatást a további fejlődéshez és a helyi építkezéshez – indokolta döntését közösségi oldalán Bodrozsán, aki rövid időn belül immár a második momentumos igazolása a Gyurcsány-pártnak. Alig egy hónapja ugyanis Déri Tibor, Újpest polgármestere jelentette be, hogy kilép a Momentumból, a Fővárosi Közgyűlésben pedig a DK frakciójához csatlakozik – a pártba egyelőre még nem lépett be. 

Ismert: míg korábban leginkább az MSZP-ből léptek át a DK-ba, Gyurcsányék most már a teljes baloldali palettáról csábítanak át magukhoz politikusokat. Közéjük tartozik Szilágyi Szabolcs volt  jobbikos miskolci önkormányzati képviselő, Szücs Balázs, a Párbeszéd erzsébetvárosi alpolgármestere, a párt egyik alapítója, illetve Erdősi Éva, az ellenzék volt közös csepeli polgármesterjelöltje, korábbi párbeszédes politikus. 

Mindeközben Újbuda DK-s polgármestere, László Imre bejelentette, hogy újra megméreti magát a 2024-es önkormányzati választáson. Ami ennél érdekesebb, hogy László közölte azt is: újraválasztási elképzelései megvalósításához Molnár Gyulát, az MSZP egykori elnökét kéri fel, aki sajtóhírek szerint kabinetfőnöki minőségben látja majd el ezt a feladatot. Molnár tavaly ősszel még szocialistaként kezdte meg az ellenzéki előválasztást, de a kampányt már a DK jelöltjeként fejezte be, és bár sem egyéniben, sem listáról nem került be a parlamentbe, a bizalom megmaradt iránta, így már a nyáron – akkor még csak a kabinet tagjaként – csatlakozhatott az önkormányzatban László környezetéhez. 

Egy szó mint száz: az MSZP egykori elnökének minden jel szerint kifizetődőnek bizonyult a váltás.

A Gyurcsány Ferencékhez való átigazolásokat várhatóan felerősíti az is, hogy az alapítástól érvényben lévő szabályt elhagyva a jövőben immár más pártok tagjai is beléphetnek a DK-ba. 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.