A Magyar falu program országszerte értékeket ment

A Magyar falu program indulása óta több mint 28 milliárd forint értékben valósultak meg egyházi fejlesztések. A pályázati támogatásokkal elsősorban közösségi terek felújítására és kialakítására koncentráltak, erre csaknem 22 milliárd forintot fordítottak.

2023. 03. 11. 6:10
20220820 a jelújított középkori templomot avatták és szentelték újra türje pezzetta umberto pu zalai hírlap Fotó: Pezzetta Umberto
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lelkileg is fontos

A Hajdú-Bihar vármegyei Sárrétudvariban a helyi református egyházközség rendkívül sikeresen pályázott 2019 óta, négy év alatt nyolc kiíráson csaknem 52,5 millió forint támogatást nyertek a Magyar falu programban. Kiss Tibor polgármester, aki egyben gondok is a településen, ennek kapcsán kiemelte: a pályázati támogatásokból sok mindent meg tudtak valósítani. Felújították a régi imatermet, amely közösségi célokat szolgál. Ide eszközöket szereztek be, ezért az ingatlanban különböző közösségi alkalmakat, például táncórákat tudnak szervezni. Közösségszervező foglalkoztatására is tudtak pályázni, ő az egyházi ügyek adminisztrációjában tud segíteni. – Emellett az egyházi temetőben is fejlesztettünk, egy nagyon szép belső utat tudtunk kialakítani térkövezéssel, és a területet körbe is tudtuk keríteni. Továbbá a temető karbantartásához szükséges eszközöket, így fűnyírót is vásárolhattunk a pályázati támogatásoknak köszönhetően – fogalmazott Kiss Tibor. A polgármester rámutatott arra, hogy a pályázati támogatások anyagi és lelki értelemben is nagy segítséget jelentenek egy olyan kistelepülésnek, mint Sárrétudvari.

Feltámadás

Hasonlóan sikeres volt a pályázatokon a Zala vármegyei Türje közössége is. Itt azon kívül, hogy egy másik állami program segítségével műemléki igényességgel megújult a nyolcszáz éves monumentális templom és apátsági épületegyüttes, hat pályázaton összesen csaknem 120 millió forintot nyert a község. Fazakas Z. Márton csornai–türjei prépost lapunknak kifejtette: a Magyar falu program jó lehetőséget adott arra, hogy a premontrei rend több mint nyolcszáz esztendős türjei tevékenységeit visszaállíthassák, a község és a térség közösségi erősödését szolgálva. Türjén két egymáshoz kapcsolódó területen tudtak pályázni a közösségi terek kialakítására, valamint ezekhez kapcsolódó eszközök beszerzésére, illetve 2019 óta egy közönségszervezőt is foglalkoztatnak. – A korábbi présház és pince visszavásárlását követően eltökéltek voltunk abban, hogy a történelmi építményeink megújuljanak és új funkciót kapjanak.

Több mint ötven évig elhanyagolt ingatlanokról beszélünk, amelyeket önerőből nem tudtunk volna megújítani – fogalmazott a prépost. Hozzátette: köszönhetően annak, hogy ezt a hiánypótló vidékfejlesztési vezérprogramot elindították, és sikerült minden évben a pályázatokon eredményesnek lenniük, a két helyszínen két új közösségi térrel gazdagíthatták a községet is. Elmondása szerint a fejlesztések óta megindult egyfajta zarándoklat az Öreghegyre.

– Mindenki kíváncsi, hogy a lepusztított, elhagyatott, majd gombatermesztésre használt, végül ismét elhagyatott pincéből hogyan lett újra igazi borospince, és hogyan lesz újra premontrei szőlőbirtok – fűzte hozzá.

Fazakas Z. Márton elmondta azt is, hogy a falu szívében látogatóközpontot építenek, amelyet az öreghegyi beruházással szeretnék pincetúrával és borkóstolással egybekötni. – Amit 1950-ben a szerzetesrendek feloszlatásakor a kommunista államhatalom törvénytelenül elvett, azt most részben állami segítséggel visszavásároltuk és felújíthattuk. Mindenképpen előremutató és értékmentő tevékenységet tudunk a vidéki lakosság és az idelátogató turisták számára végezni. Reméljük, a Magyar falu program folytatását, hiszen ez minden érintettnek hasznos és kiemelkedően fontos, akár életminőségi, környezeti, nemzeti és gazdasági szempontból vizsgáljuk – mutatott rá a prépost.

Borítókép: A középkori zalai templom felújítását jól kiegészítik a közösségi fejlesztések (Fotó: Zalai Hírlap/Pezzetta Umberto)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.