Az a legfőbb eredmény, hogy erről a témáról konferenciát lehet tartani – jelentette ki az Igazságháborúk II. című konferencián mondott köszöntőjében Gulyás Gergely. A miniszter a Magyar Nemzeti Médiaszövetség és az Alapjogokért Központ médiaszabadságról és a médiahelyzetről rendezett konferenciáján arról beszélt, hogy az itt felvetett témák Nyugat-Európa legtöbb országában már kérdésként sem vethetőek fel.

A miniszter azt mondta, a világban folyó társadalmi változások nem a konzervatív világnak kedveznek.
– Más levenni a lécet meg leverni a lécet
– mutatott rá a miniszter. Gulyás Gergely szerint ma már az a kérdés, hogy a társadalmak egyben maradnak-e. A magyar és közép-európai társadalmakkal kapcsolatban azt mondta:
Helyesnek és vitathatatlannak fogadunk el néhány alapvető értéket, de a nyugati jogalkotás általában mára túllépett ezeken. – Levették a lécet, így többször nem tudják majd leverni – foglalta össze a miniszter.
Emlékeztetett: a 19. században számtalan eszmerendszer volt, melyeket később valamennyi politikai szereplő elfogadott, ilyen volt a jó értelemben vett nacionalizmus vagy a klasszikus liberalizmus. Akkor, például az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc résztvevői is azt követelték, hogy legyen sajtószabadság, véleménynyilvánítási és gyülekezési szabadság. Ezek mára megvalósultak.
A miniszter szerint a 21. század balliberális témáinak gazdái viszont olyan kizárólagosságra törekednek, mely alapján akik nem fogadják el az ő alapvetéseiket, azok nem is lehetnek a politikai élet részei. – Közép-Európa ennek ellenáll, a V4-ek korábban egységesebben, de ma is őrzik azokat az értékeket, melyeket a kommunizmussal szemben is meg kellett védenünk – tette hozzá Gulyás Gergely. A miniszter elmondta, hogy
a kormány demokráciában is megőrzi a konzervatív fundamentumokat. A kérdés szerinte az, hogy ezek fennmaradhatnak-e hosszú távon. Mint mondta: az unióban el akarják érni, hogy a brüsszeli gondolatvilággal szemben álló értékrendszert is legitimnek ismerjék el, azonban nem biztos abban, hogy ez lehetséges.
– Az unió Magyarországon is fel akarja erősíteni azokat a politikai erőket, akik a választásokon alulmaradtak. Zsarolás, pénzvisszatartás, 7-es cikkely szerinti eljárás: ezekkel próbálja elérni az unió, hogy szemben a népakarattal működjenek a közép-európai országok – magyarázta Gulyás Gergely. Megjegyezte, volt már olyan, hogy kompromisszumokra kényszerült a kormány, de nem adta fel a célkitűzést, hogy a normalitás a jövőben is érvényre juthasson Magyarországon.